Kakas Márton, 1898 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
3 Kakas Márton 3 Az albínó kabátjáról le volt szakítva a legfelső gomb, s a gombbal együtt a kabát kamgánaszövetének is egy tekintélyes része hiányzott. — Had! ordítottam vészjóslóan. Eszembe jutott, hogy mikor tegnap váratlanul hazamentem, egy sötét alak ugrott ki az előszobából a folyosóra. A sötét alakot megragadtam, de csak kabátjának a gombja, s a posztó egy darabja maradt a kezemben, az idegen eszeveszetten elmenekült. Tisztelt nőm lángvörös arccal rakosgatta a bondokjában a csecsebecséit, — szóval még a Frim-intézet érettségizett növendékei is kitalálták volna, hogy gáládul meg vagyok csalva. — Had! ordítottam még egyszer vésztjóslóan és szemem hipnotikus erővel tapadt a gyanúkeltő kabátra. — Mi történt ... azt a nem jóját a micsodájának ! kérdezte az albínó kedélyesen. — Hol az ön gombja ? sikoltottam magamon kívül. — Teringettél, hát leszakadt. — És a posztó ? — Az is leszakadt. — Mikor szakadt le? — Azt a nemjóját a micsodájának, hát tegnap. Megakadtam abban a ládában, melyet az anyósom karácsonyra küldött. — Nem úgy király, az égre nem, szavalltam őrülten. Az a gomb te vagy! — Hogy érti ezt uraságod? — Az a gomb tegnap a kezemben maradt, mikor a feleségemtől elmenekültél, nyomorult! Az idegen értelmetlenül pislogott, én pedig pokoli kacagással folytattam: — Meg fogsz halni, pokol fajzatja, de nem itt, a nyílt színen, mert elvből gyűlölöm a kávéházi botrányokat. Holnap meg fogunk verekedni zsebkendővégről és a ki a fekete zsebkendőt kihúzza, meghal. Itt a névjegyem, — hoci hát, hadd lássuk a tiédet . . . Büszkén odavágtam eléje a névjegyemet, az idegen egy futólagos pillantást vetett rá, —s ekkor csodálatos dolog történt: az albínó hirtelen elordította magát, — akkorát ordított, hogy még a kávéház tükrei is megremegtek. — Nyomorult! kiáltotta, hát te vagy! — Ki vagyok én? kérdeztem megdöbbenve. — Ama hitszegő kígyó szeretője, akit tegnapig a hitvesemnek neveztem. De tegnap, a kanapé sarkában, megtaláltam eme gaz névjegy párját, s Karolin — mert Karolin az én becses nőm volt tegnapig — mindent megvallott. Megvallotta, hogy titokban találkoztak, hogy a viszony már két év óta tart, sőt hogy a kis Krisztián, nevem és családjám föntartója és . . . — Hogy hívják önt? vágtam közbe, rosszat sejtve. — Potoczky Böhm Alajosnak. Igen örvendek ... az, az, hogy örvend ám a rátóti fityegős fene . . . Sápadtan ejtettem le a pezsgős poharat. Térdeim remegni kezdtek. Fogam vacogott. Potoczky Böhm Alajosnéval, született Krotky Karolinnal ugyanis két éve folytatok úgynevezett belső viszonyt, anélkül, hogy a férjét valaha láttam volna. És most! ... Az ördög vitte volna el azt a jellemtelen gazembert, aki a kabátgombok intézményét föltalálta. Kiderült, hogy a Potoczky Böhm Alajos gombja csakugyan megakadt az anyós karácsonyi ládájában, s hogy a lyuk egészen legitim. Kiderült, hogy nem ártatlan, mert a szakácsnő szeretője menekült el az előszobából. Kiderültek a titokzatos légyottok, az édes, rejtelmes alkonyi órák titkai . . . Az albínó még az éj folyamán elküldött hozzám két előkelő kávéházi bárót . . . A kávéházi bárók provokáltak. Én húztam ki a fekete zsebkendőt. Ég veled, barátságos olvasó! Ne igyál puncsot ismeretlenekkel, ha vaj van a szarvadon . . . azaz a fejeden! KORMÁNYZATI BÖLCSESSÉG. — Monológ. — Először megpróbálom megvenni a jelöltet. Ha becsületes ember és nem eladó, akkor megveszem a választóit. Ha nem engednek és megválasztják, akkor se jövök zavarba. Akkor megveszem a képviselőt.