Kakas Márton, 1898 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-27 / 13. szám
13 Kakas Márton XVI. FEJEZET, A vallatás. Míg Eötvös Károly ilyetén vidám történetekkel akadályozta meg a parlamenti vita bevégzését, barátai minden módot megkísérlettek, hogy a Sima Ferenc hollétét kiderítsék. Annyi kétségbevonhatatlanul kiderült, hogy a képviselő több barátjával mulatott a Vigadó egyik fülkéjében, s hogy egy szöghajú fiatalember éjnek idején magával vitte, de hogy azóta mi történt vele, azt a titok átláthatatlan sötét fátyola borította. Végre is a párt arra szánta magát, hogy a rendőrségnél jelentést tett, s a végből az agg Pichler Győző és a fiatal Madarász Józsefet küldték ki a Zrinyiutcai palotába . . . A képviselőket, akik a rendőrségen habozás nélkül megjelentek, egy arany galléros rendőrtisztviselő fogadta, aki megértvén, hogy miről van szó, haragosan helyet mutatott nekik azon a padon, ahova a vádlottakat ültetni szokta. — Önök tehát azt kívánják, mondotta szárazon, hogy az ismeretlen tartózkodású Sima Ferencet a rendőrség kikutassa? — Úgy van, szólott ősz Pichler, a maga remegő bariton hangján. — Lesznek tehát szívesek megfelelni azokra a kérdésekre, melyeket Önökhöz intézni fogok. — Minden esetre. Az arany galléros tisztviselő papírt és tintát készített, s hivatalos arccal fordult a hófehér Pichler felé. — Mikor született? — Kicsoda? Sima Ferenc? — Nem Sima Ferenc, hanem Ön. — Azt hiszem, hogy nem erről van szó, mormogta az aggastyán boszankodva. — Arra feleljen, amiről kérdezem, kiáltotta a tisztviselő mérgesen. Tehát még egyszer azt kérdem: mikor született? — 1803-ban. — Hol? — Sió-Pentelén. — A szülei is ott laktak? — Úgy van. — És az édes atyja mikor költözött Sió- Pentelére ? — A XVIII. században. — Rokonai is laktak ott? — Volt egy nagynéném, a ki özvegyen maradt a győri háború után. — Ki volt a nagynénje hites férje? — Pichler Tamás alezredes. — Vagyonos férfi volt az alezredes? — Volt egy háza s így vizimalma. — Hopp, megálljunk. Ön azt állítja, hogy az alezredesnek vizimalma volt. Hol vette az alezredes a vízimalmot? — Egy oldalági rokonától örökölte.— Ez igen gyanús. Nagyon gyanús. Sőt mondhatnám, hogy nagy nagyon gyanús. És a vízimalom jól jövedelmezett? — Egy Krasznai nevű molnár bírta Térben, aki kétszász forintot fizetett évente az alezredesnek. — Ön azt állítja, hogy a molnárt Krasznainak hívták. Tudja ezt valamivel bizonyítani! — Már megbocsásson . . . — Semmi kibúvó. Vén rókával van dolga, a ki ismeri a furfangos fogásokat. Feleljen tehát őszintén és töredelmesen: tudja valamivel bizonyítani, hogy a vizi molnárt Krasznainak hívták! — Ember! kiáltotta most az öreg Pichler reszketve, én azért jöttem, hogy Sima Ferencet kikutassam, s Ön egy múlt századbeli vizi molnár vezetéknevét hajszolja. Az aranygalléros fölállott a helyéből. — Hogy a kutatást mikép eszközlöm, az teljesen az én dolgom, a vizi molnár sokkal közelebbi viszonyban áll a bűnesethez, semmint Önök gondolják. De mivel a vallomásában gyanús szimptomákat látok, ezennel kijelentem, hogy Uraságod le van tartóztatva. — Ki van letartóztatva? ordította a vén Pichler magánkívül. — Ön! — Én, aki vádolni jöttem a rendőrségre? ■— Úgy van. A vallomása tele van ellentmondásokkal, a keresztkérdések pedig láthatólag zavarba hozták. A rendőrség tehát csak kötelességét teljesíti, mikor Öntől a szabadságot megvonja.. .) *) A hasonló esetek nem igen voltak ritkák a XIX. században. L.ama rendőrségi jegyzőkönyveket, melyek a XIX. századból fenmaradtak. (Folytatása következik.) ARÁNYI. Első izraelita: Te, az az Arányi megint csak a hitsorsosaink sorába lépett. Második izraelita: Én nem hallottam róla semmit. Első izraelita: Nem-e? Hát nem olvastad, hogy Polonyi leszedte róla a keresztvizet? 13