Kakas Márton, 1900 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1900-01-01 / 1. szám

2 2 KAKAS MÁRTON 4 9 0­0. -AZ UJ ÉV PANASZA.- Eddig minden évben uj esztendő voltam : Élőnek születtem, eltemettek holtan ; Uj év első napján dallal köszöntöttek, Szilveszter ejején ólomba öntöttek. A Az idők folyamán szüntelen haladtam, Egy percig a hullám meg nem állt alattam. A végtelen partját szakadatlan’ mostam — S ime tétovázva, tétlen, állok mostan. Szives jó kívánság, ajándék jár vélem. Békességet hoztam s ez helyes, úgy vélem. De most, a kik eddig adtak avagy kaptak, Hová tartozásom fölött hajba kaptak. Ringatnak kétfelé elágazó mesgyén, Kutatva, hogy a mint pályámat elkezdém: E teljes egésznek lettem végső része? Vagy létem aj kezdet homályába vész-e? Egy sereg tudós oly bolondokat gagyog, Hogy magam se tudom már, hányadán vagyok; Jóla annak neveznek, a mi holnap leszek, — igazán fejetlen állapotok ezek! Tart egy makacs felség újonc katonának, Besoroz szeszélye közlegény bakának; Nem törődik semmi természetes renddel, Császári parancsa uj századba rendel. Ilyen furcsa eset nem történt velem még: A mi Vagyok, voltam; s Vagyok, a mi lennék; A bölcsőm koporsóm, halva lettem élő, Jövendővel terhes, múltat elvetélő. Tűnődve merengek, a dologban mi van: M­­agam apja volnék? vagy a saját fiam? Az uj kapu előtt állok, mint a tulok, A­mig utoljára bele bolondulok. Vagyok-e nagy család legutolsó sarja, Ki a címerpajzsot letenni akarja, befelé fordítni ősei sírboltján, Egy dicső nemzetség életét kioltván? Vagy kalandor, a ki magamat megöltem És egy idegennek örökébe ültem? Fejemre gyújtottam az örökölt házat S most álom — palotám a — huszadik század? Ejnye fékem adta! a szemem káprázik, Hogy nem látok immár becsülettel százig? Vagy mielőtt sorom Valóban betelnék, Csakugyan kidobnak hebehurgya elmék? Nem csoda bizony, ha szivem attól retteg, Hogy alig születtem, élve eltemetnek És tesznek a bölcsek szamárfejjel lóvá, A jogos jelenből jövőt bitorlóvá. Nevetséges leszek időtlen időkig: Egy olyan esztendő, mely kétszer kezdődik. Vérét megtagadja, más név mögé bújva. És a­mikor meghal, eleven lesz újra. Hát ki is köszöntse az egy híján húszat? Örül, a hátamra, ha egy jó sort húzhat, s­livel hogy én vagyok a cégéres, ritka Fátyoln­év, melynek köz szájon a titka . . .

Next