Kakas Márton, 1902 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

Kakas Márton JOBB KOR. Felleg üli a szemhatárt, Komor, nehéz borongás. Mit az újév élénkbe tart, A jövendő se rózsás. Csüggedni hajd még nem szabad. Hol más kétségbe esnék, Fentart egy felsőbb akarat, A magyar boldog lesz még. Ha kutatjuk a végokot, Mely sorsunk kulcsa, nyitja, Lelkünkbe nagy sejtés lobog, Szemünket elvakítja. Hogy éltünk ezer éven át S még bizton állunk itten: Értünk, velünk tett ily csodát Az extra magyar isten. Még nincs betöltve végzetünk, Küldetésünk nem teljes. Miért új harcra kelhetünk, Akad cél valamelyes. S ha elmúlunk, nem nyom nekül Züllünk vissza az űrbe, Mint gyáva cenkül menekül Lyukból kiöntött ürge. Végünk a »nagyszerű halála, Melyről zengett a költő, Hadd lelkesedjék szent dalán Még sok-sok emberöltő. Mi várjuk »rendületlenül, A megjövendölt »jobb korra, Megválik, ha az ránk derül, Ki oldja meg a bocskort? . Jönni fog, mert jönni kell . . . Mit szemünk egyelőre lát, . Nem harc, csupán egy vásár. A pályabér nem pálmaág, Az győz, ki jobban vásál. Nem hőserő dönt, ha finesz, Kondor kalmárfogások, Az ég tudja, ilyesmihez Az ínyünk sose vásott. A sógor más bordába szőtt, Hamisnak méltán tartjuk. Maga szántából sose köt Becsületes, jó alkut. Nem bánja, ha körmünkre ég Szerződés, vámsorompó. S neki fog följebb állni még: Ki hát az alku-rontó? A farkas és bárány-mese Igaz Aesopus óta, Kinek nem volt sejtelme se, Hogy lesz tarifa, kvóta. Csakhogy ez egyszer új a vég, E hang szokatlan nálunk. Most mi kiáltjuk: már elég, Egyezzünk, vagy elválunk. A szó szabad, a hang merész, Magasból messzi hallik, Ha nem siló homokba vész, Nyomán jobb kor hajnallik. A megígért, várt, mely után Sóvárgunk epedezve. Ha most biztos révbe jutunk, Jöhet évek uj ezre.

Next