Kakas Márton, 1909 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

Jei­­kc­s Márton Hegyesi Spitzné egyről-másról. Az újévi köszöntők közt a legérdekesebb volt a Bizony Ákos képviselő úr beszéde, a­melyet nem mondott el. A függetlenségi párt namlich a képviselő urat választotta ki, hogy a koalíció nevében ő üdvö­zölje a Wekerle kegyelmes urat, de ebből nem lett semmi. A képviselő úr elment a választói közé s úgy nyilatkozott az önálló bankról, hogy megharagudott érte a pártja. Kerestek hamar egy másik szónokot, a­ki jobban tudja tolmácsolni a függetlenségiek érzelmeit. Én azt hiszem, hogy a Bizony képviselő úrnak nem tetszett a szerep, a melyet kiosztottak neki s úgy akart tőle megszabadulni, hogy a közös bank hívének mondotta magát. S minthogy a Wekerle kegyelmes úr is hive a közös banknak, csak olyan ember kívánhat neki őszintén boldog újévet, a ki az önálló bankot akarja. így aztán a Bizony képviselő urat bizony kifütyülték, még mielőtt elmondta volna a szerepét. Tudok egy történetet, a­mely nagyon hasonlít ehhez. Egy gazdag zs. meg akarta házasítani a fiát, de nehezen ment a dolog. Akadt volna nem egy neki való leány, de valahányszor háztűznézőben volt, min­dig olyan sokat evett, hogy a menyasszonyjelöltnek elment tőle a kedve. Egyszer aztán találtak egy ren­geteg gazdag leányt s az apa nem szerette volna, ha a kedves, fia megint kompromittálja magát a telhetetlen étvágyával. A­mikor elment megnézni a kisasszonyt, adtak melléje egy tapasztalt öreg­embert, hogy vigyáz­zon rá s rúgja meg az asztal alatt, ha megint sokat talál enni. És mit tesz Isten? A mikor a lányos házban vacsorához ült a társaság, a legény egymásután szedte ki a tálból a legjobb falatokat s úgy evett, mint egy béres. A kísérője folyton rugdalta a lábát az asz­tal alatt, de ő nem hagyta magát zavartatni. Az öreg­embernek végre elment a türelme s miután egy nagyot rúgott rajta, még oda is súgta neki: — Ármin, te megint elrontod a dolgot! Ne egyél olyan sokat, az Isten akaratáért! — Hagyjon nekem békét! — szólt ingerülten a fiatalember. — Ehetem annyit, amennyit csak aka­rok, mert egy cseppet se tetszik nekem a kisasszony! Nos, én azt gondolom, hogy a Bizony kép­viselő úr is azért evett olyan sokat a közös bankból, mert egy cseppet se tetszett neki az a szerep, a­melyet rábíztak. Vagy nem? Falk­eres szakálla. Jean Mathisnak, a pincérnek Az volt régi ideálja, Hogy Fallières szép szakállát Istenesen megcibálja, Mert impozáns az a szakáll, úgy a színe, mint a hossza És nagy büszkén viseli azt A francia Barbarossza. Mert szakállas keselyűje Nem vala sem élő, sem holt És Batthyány Tivadarról Jean Mathisnak dunsztja sem volt, Megragadta Frankhion díszét, Kéjjel, hévvel vajkált benne És oly hüvel húzta Mathis, Mintha harangkötél lenne. Bár az elnök szakállára Még francia törvény nincsen, Az a bolond, facér pincér Bűnhődik már rabbilincsen, Nem bánthatják hasonlókép, Mert szőrtelen, szűz az álla, Bezáratta hát az elnök, De a­­ maga szakállára . . . A teknika csodája. — Szerkesztő úr, nagyszerű eszmém van ! — szólt Alborák. — Halljuk. — Szabadalmat fogok kérni olyan szeizmografikus készülékre, a­mely helyet foglalhat minden művelt család asztalán. Valóságos csodája a tekhnikának. — Ils sokba kerül? — Talán húsz fillérbe. — Olcsó. És megbízható ? — Föltétlenül. A legkisebb földrengésre is reagál. — Mutassa ! Alborák elment és tíz perc múlva visszatért egy tányér a kocsonyával.

Next