Kakas Márton, 1913 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2. OLVAIj KcbkcLS kfcartoTL Uj esztendő* Toltam e szép reggelen Csupa mézbe mártom: Vígan köszönt, olvasó, lm, a­­Kakas ‘JKárton! Rakjon fészket házadon A béke galambja. Némuljon el a szörnyű Harcok vészharangja. A pacsirta — reménység Szívedben lakozzék: S a holnapi túzokod tTKaivá változzék ! Legyen kövér kacsa, lúd Szüd vidámítója — S végezze el munkáját, Ahol kell, a gólya ... S legyen még egy madarad, Éles csőrü, tarajos Hangos, vidám és nyakas Nemes, büszke, hős —­­Kakas. A jó ház. Férj: Nos, megint nem kaptál? Feleség: Nem! — Hát egyáltalán nincsenek már cselédek a közvetítőknél ? — De igen . . . hanem már valamennyi szol­gált nálunk. A színpadi rendezés jövője. A nagy Reinhardt megint új szenzációt pro­dukált a rendezésben. Egy teljes felvonáson keresz­tül úgy beszélteti a szereplőket, hogy azok háttal vannak a közönségnek. Sikerült megtudnunk egyes dolgokat a Mester jövő terveire vonatkozólag és sietve tesszük azokat közzé. Januárban szinre kerül egy darab, melyben a két főszereplő közül az egyik­ a súgólyukból mondja el a mondókáját, míg a másik egy teljes felvoná­son keresztül szitán ül­l a kulisszák mögött. Februárban Páris első színpadainak egyikén színre kerül egy darab — ugyancsak a Mester ren­dezésében, melynek főszerepét a bri-brr emberevő néptörzs főnöke fogja játszani. A törzsfő a máso­dik felvonás álomjelenetében elfogyaszt egy hit­térítőt. Londonban a főszezonban, márciusban színre kerül egy darab, ugyancsak a Halhatatlan Mester rendezésében, melynek szereplői egyáltalán nem lesznek láthatók a színpadon, de az utolsó felvonás végjelenetében az egész színházszemélyzet játszik. Több tervezetről lapunk zártáig nem sikerült tudomást szereznünk. Szeget szeggel. •—­ Nini, ön az, Lamenzucht úr, alig ismerek rá. Persze, mert olyan szép fekete haja van! Hehe, ismertem önt, amikor még ősz haja volt. — Az semmi! Én ismertem önt, amikor még esze volt. „Verrasztás.“ Palóc vidéken a halott mellé éjszakára ver­­rasztót szoktak fogadni. Meghalt az Estvány, bá', megfogadták mellé az öreg Jóska majsztert. Este­felé el is bandukolt a halotthoz, hogy ne igen unat­kozzék, magával vitte a dikicset, a csirizes­ tálat, meg ami a nemes csizmadiamesterséghez tartozik. Szomjas ember is volt őkelme, hát egy liter pálin­kát dugott a bekecsébe. Szopogatta is szorgalma­san a bátorítót, jókedve kerekedett tőle, dudolgatott is hozzá. Igen ám! de az Istvány bá’ csak cé­halott volt, fölébrzt­ a dudolgatásra és kísérteties hangon ki­szól a koporsóból: — Aki verrászt, az ne danuljon! A csizmadiamester tágrameredt szemmel bá­mul a föltámadt komára és csöndesen, de nagy meggyőződéssel mondj­a: — Aki pedig meghatt, az ne beszéljen A Ferencvárosból. — Tudod lányom, az ellen a kérő ellen nem lenne semmi kifogásom, csak az, hogy ő a világos sört sze­reti, én meg a barnát. Hát hogy fogunk összeférni? 1. SZÁVI

Next