Kakas Márton, 1914 (21. évfolyam, 1-31. szám)
1914-01-04 / 1. szám
1 OLDAL J^clPcdls JMctrtojx Két csésze kávé sok habbal! ... Schveigerné zöldkockás flanelllúzban gyanusan laza slusszal, haj erődítményei ellazsírozásával, tehát kócosan ül a lilaplörőzös bársonykalap árnyékában. Kissé bágyadt, de már egy óra óta szakadatlanul hadar minden interpunkció mellőzésével, miközben Kundné lesben ül, hogy egy hoszszabb lélegzetvételnél hirtelen közbevesse magát. Idáig nem sikerült neki, mert Schveigerné legravaszabb törekvéseit is kiparírozza. — Mit mondjak magának, ki vagyok állva, mintha ott álltam volna három napig a mosóteknő mellett, vagy dagasztottam volna a kindliket. Apropo fölfedeztem egy forrást a Síp utcában. Akar margarint? A legfinomabb házakhoz szállít, a minap Wekerle személyesen megjelent és tett egy rendelést. — Hát mit mondjak magának? ."Kezdődött azzal, hogy összevesztünk az Aladárral, ő durchaus ki akart rúgni a hámból, mert eleget strapálja magát egész esztendőben, hát ne legyen neki még Szilveszterkor sem valami az életéből . . . — Jól van, fiam, — mondta és kikelt magából, — hát maradj itthon, én az orfeumba megyek a Blumnitzerékkel, nekem elég a gyereksírás underusen az esztendő minden éjszakájában. Hát talál szavakat erre? Kundné: Hát . . . Schveigerné: Hagyjon legalább kibeszélni. Ismeri a Blumnitzeréket? Nem? Egy ordenáré liba ... de üzleti érdek ... Elmentünk az orfeumba, egy páholyban, a Blumnitzerné egész este nem hagyott békét az Aladárnak . . . hogy hozzon limonádét ... hogy leesett a muffia, hogy mi a program? Hogy ki az a táncos és ki ez a táncos? Meg akartam pukkadni. Endlich éjfél lett és sötét lett és akkor azt reméltem, hogy hazamehetünk. De mit képzel, mi történt? Kundné: M . . . Schveigerné: Az Aladár az Excelsior-bárba akart menni ... és mulatni a cigánnyal. És amint megyünk a Rákóczi-útra... az Aladár cilinderét beüti valaki. Ezt a rémületet egy családanyának. De szerencsére nem lett belőle párbaj . .. mert az egész egy vicc volt. Az Aladár ismerte azt az urat, egy kliense, egy divatkereskedő pörölte egy ruhaszámlával és akkor a tárgyalóteremben bemutatkozott. Most fölújította azismeretséget, mondhatom magának, hogy egy gaj az egy gaj, azt a különbséget! Nekem kezet csókolt és dacára, hogy be volt csípve, a Blumnitzernének nem . . . Az Excelsiorbárban pezsgőt rendelt... és bemutatott egypár finom hölgyet. Kettőt meghívtam teára ...mert per tu volt velök és a rokonai lehettek .. . nekem elhuzatta a nótámat és az Aladárt tegezte és Blumnitzerék hazamentek és mi frakkerben elmentünk a Borozóba. Mit mondjak magának, ez volt a legfelsebb mulatság. Innen elmentünk a Városligetbe egy autótaxiba és már nyitva volt a kapu reggel, mikor hazaértünk, legalább megspóroltuk a kapupénzt és mikor fölébredtem, már négy óra volt és éppen hogy fölkaptam a flanelblúzot (okkázió, fogja meg, csupa gyapjú), de már a frizurámhoz nem volt időm, úgy féltem, hogy lekésem magát, drágám, és nem tudom meg, hogy hol töltötte maga a Szilvesztert ? Kundné (leggúnyosabb lorgnon-kezelésével): Csodálom, hogy egyáltalán enged szóhoz jutni. Én nem járok Orfeumba és lebujba, én nálam volt egy szoáré egy tőzsdetanácsossal és stájerpulár és X. Molnár . . . Schveigerné: Nagyon érdekes, de nekem, leider, el kell szaladnom. Pá, édesem, a viszontlátásra. — Hát maga mennyi hozományra reflektál? — Százezer koronára. — És milyen legyen a menyasszony? — Mintha egy fillérje se lenne! 1. SZÁM