Kakas Márton, 1914 (21. évfolyam, 1-31. szám)

1914-01-04 / 1. szám

1 OLDAL J^clPcdls JMctrtojx Két csésze kávé sok habbal! ... Schveigerné zöldkockás flanell­lúzban gya­­nusan laza slusszal, haj erődítményei ellazsírozásá­­val, tehát kócosan ül a lilaplörőzös bársonykalap ár­nyékában. Kissé bágyadt, de már egy óra óta sza­kadatlanul hadar minden interpunkció mellőzésé­vel, miközben Kundné lesben ül, hogy egy hosz­­szabb lélegzetvételnél hirtelen közbevesse magát. Idáig nem sikerült neki, mert Schveigerné legrava­szabb törekvéseit is kiparírozza. — Mit mondjak magának, ki vagyok állva, mintha ott álltam volna három napig a mosóteknő mellett, vagy dagasztottam volna a kindliket. Apropo fölfedeztem egy forrást a Síp­ utcában. Akar margarint? A legfinomabb házakhoz szállít, a minap Wekerle személyesen megjelent és tett egy rendelést. — Hát mit mondjak magának? ."Kez­dődött azzal, hogy összevesztünk az Aladárral, ő durchaus ki akart rúgni a hámból, mert eleget stra­­pálja magát egész esztendőben, hát ne legyen neki még Szilveszterkor sem valami az életéből . . . — Jól van, fiam, — mondta és kikelt magából, — hát maradj itthon, én az orfeumba megyek a Blumnitzerékkel, nekem elég a gyereksírás unde­rusen az esztendő minden éjszakájában. Hát talál szavakat erre? Kundné: Hát . . . Schveigerné: Hagyjon legalább kibeszélni. Ismeri a Blumnitzeréket? Nem? Egy ordenáré liba ... de üzleti érdek ... Elmentünk az orfeumba, egy páholyban, a Blumnitzerné egész este nem hagyott békét az Aladárnak . . . hogy hozzon limo­nádét ... hogy leesett a muffi­a, hogy mi a pro­gram? Hogy ki az a táncos és ki ez a táncos? Meg akartam pukkadni. Endlich éjfél lett és sötét lett és akkor azt reméltem, hogy hazamehetünk. De mit képzel, mi történt? Kundné: M . . . Schveigerné: Az Aladár az Excelsior-bárba akart menni ... és mulatni a cigánnyal. És amint megyünk a Rákóczi-útra... az Aladár cilinderét beüti valaki. Ezt a rémületet egy családanyának. De szer­encsére nem lett belőle párbaj . .. mert az egész egy vicc volt. Az Aladár ismerte azt az urat, egy kliense, egy divatkereskedő pörölte egy ruha­számlával és akkor a tárgyalóteremben bemutatko­zott. Most fölújította az­­ismeretséget, mondhatom magának, hogy egy gaj az egy gaj, azt a különb­séget! Nekem kezet csókolt és dacára, hogy be volt csípve, a Blumnitzernének nem . . . Az Excelsior­­bárban pezsgőt rendelt... és bemutatott egypár finom hölgyet. Kettőt meghívtam teára ...­­mert per tu volt velök és a rokonai lehettek .. . nekem elhuzatta a nótámat és az Aladárt tegezte és Blumnit­­zerék hazamentek és mi frakkerben elmentünk a Bo­rozóba. Mit mondjak magának, ez volt a legfelsebb mulatság. Innen elmentünk a Városligetbe egy autótaxiba és már nyitva volt a kapu reggel, mi­kor hazaértünk, legalább megspóroltuk a kapupénzt és mikor fölébredtem, már négy óra volt és éppen hogy fölkaptam a flanelb­lúzot (okkázió, fogja meg, csupa gyapjú), de már a frizurámhoz nem volt időm, úgy féltem, hogy lekésem magát, drá­gám, és nem­ tudom meg, hogy hol töltötte maga a Szilvesztert ? Kundné (leggúnyosabb lorgnon-kezelésével): Csodálom, hogy egyáltalán enged szóhoz jutni. Én nem járok Orfeumba és lebujba, én nálam volt egy szoáré egy tőzsdetanácsossal és stájerpulár és X. Molnár . . . Schveigerné: Nagyon érdekes, de nekem, leider, el kell szaladnom. Pá, édesem, a viszont­látásra. — Hát maga mennyi hozományra reflektál? — Százezer koronára. — És milyen legyen a menyasszony? — Mintha egy fillérje se lenne! 1. SZÁM

Next