Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-08-01 / 5. szám
70 olyat ülött annak tompa végével az ajtóra, hogy az kinyílt, s falhoz ütödvén félig ujra vissza csukódott. — Ki az? — hallatszott belülről egy erős férfihang. — Bújj ki abból az odúból, bagoly — riadott a kozák durva hangon — ne várasd az embert olyan sokáig. E szavakra néhány pillantás múlva alacsony, vastag kis ember lépett elő, olyan süveggel, mely majdnem akkora volt mint maga. Az alacsony emberke az Om-basi*) volt. Amint az Om-basi meglátta azokat a hosszú dzsidákat meg azt a kancsukát, még alacsonyabbá látszott lenni mint volt előbb, és valóban nem esik le gyorsabban a csillag s nem tűn le hamarább az égről, mint az érdemes Ombasi fejéről letűnt a süveg. — Allah kérim! — kiálta meg hökkenve — bizony nem tudtam hogy a vitéz kozák urak. — Ki is hinné, hogy ilyen időben. — Csak ne beszélj sokat, Ombasi, mert végig ütök rajtad ezzel a kancsukával — vága a kozák szavaiba, s épen olyan nyájas hangon, mintha azt mondta volna. — ..jer ide Ombasi, megölellek.“ — Mit parancsolnak a kozák urak? — kérdé a még jobban megszeppent biró, mi alatt süvegét mind a két kezében jámborul forgatá. — Azt hogy jöjj velünk a faluba, s tudasd meg parancsolatunkat mindenkivel — szóla a lovas nem csekély gőggel. — A mi urunknak, a legkegyelmesebb Urusself hercegnek vadászatra jött kedve. Azt parancsolja nektek, szolgáinak, hogy holnap még mielőtt a nap fölkel, falvatok minden férfin, akár lovon, akár gyalog künn legyen hajtóképen. — Az is ott künn legyen, kegyelmes kozák uram, a ki itthonn marad ? A kozák nagyot nézett az emberre. Bolond ez az ember, vagy nincs esze ? Tivet kérdezni! — Nem úgy, nem úgy — javítá ki magát a tatár — az is kimenjen a kinek itt— honn dolga van? — Hát van e nektek akkor dolgotok. A TMI szabad e akkor más dolgotoknak lenni, mikor az én uram azt parancsolja, hogy hajítani jöjjetek? Most pedig, ne időzz, buta paraszt, hanem jöjj. — Csak addig, csak egy pillantásig várj, uram, mig felöltözködöm. Az érdemes Ombasi e szavak után föl is tette süvegét újra, s benyúlt háza ajtaja mögé , ahonnan egy hatalmas botot vett elő. Ebből állt az egész. Fel volt öltözve. A biró előrehaladva, a kozákok is utána léptetenek. De minthogy az ember nem léphet két akkorát, mint amekkorát léphet, meglehetős lassan haladtak házról házra, osztogatva a parancsot, melyet a herceg kiadott. Így jutottak egy, a falu vége felé fekvő házhoz, melynek kisded szobájából kedves ének hangzók, a mint a világított ablakocska mellett elhaladtak. — De vígan vannak odabenn jegyző meg a kozák. — Elhiszem — mondá magában az Ombasi — vígan lehet a kinek olyan szép fiatal felesége van, mint Gül-Ahne. Ezzel vastag botjával megzörgeti az az ajtót, s erős hangon kiálta be: — Dewlet-Giráj, jöjj elő! •Néhány pillantás múlva megnyílt az ajtó, még nem koros férfiú alakja tűnt elő, mely arc az első pillantásra tiszteletgerjesztőnek tűnt föl. — Te vagy itt , érdemes Ombasi — szóla Dewlet Giráj nyájasan.— mi járatban jöttél? Az Ombasielmondá, hogy miért jön, s beszéde közben legalább háromszor említé hogy: a legkegyelmesebb herceg, Frussoff. — A midőn elvégezte szavait, Dewlet Giráj nyájasan viszonzá: — Bizony, érdemes Om-basi, elengedhetnétek ezt a szolgálatot , tudjátok hogy nekem... — Allah tépje ki a te átkos nyelvedet! — kiáltott a kis ember egyszerre felpattanva — majd adok én ellenmondani. Amit a mi urunk parancsol, annak meg kell lennie. *) Om-basi-nak nevezik a tatárfalvak tatár előjáróit, mely annyi mint nálunk a falu bírája.