Kalligram, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1997-05-01 / 5. szám
pel. E kettős véleménye miatt húzódozott valószínűleg Mikszáth attól, hogy portrét írjon róla. Még nehezebb eset volt Gyulai. Már csak azért is, mivel róla már írt korábban, mégpedig nem jót; egy évtizeddel előbb leírta, hogy Gyulai nem igazán tehetséges költő, de becsületes ember (Mikor a hóhért akasztják). Gyulai azóta csaknem mindenhonnan visszavonult, de szerkesztője maradt a Budapesti Szemlének, és tagja volt a Franklin Társulat irodalmi tanácsának. Mikszáth ugyan 1906-ban megemlékezett Gyulai 80. születésnapjáról, de azt is tudta, hogy más dolog, ha egy könyv előszavát írja, mintha egy cikket, így magába rejtette inkább a véleményét, és várt. Erre intette tapintata, ízlése és a józan megfontolás is. Gyulai halála után pedig már ideje sem volt megírni az előszót. Talán Gárdonyi Géza volt a három közül a legkevésbé problematikus. Az viszont igaz: Gárdonyi filozofikus hajlama, miszticizmushoz való vonzódása nem túlzottan vonzhatta Mikszáthot - a Göre-levelekről nem is beszélve. És miről szólnak ezek az előszók, ha nem adnak irodalomtörténeti étékelést, sőt még szempontot sem? Miről beszél Mikszáth egyáltalán? Elsősorban életrajzot ír, de megpróbál jellemrajzot is felvázolni, méghozzá a karcolat műfaji eszközeivel. Szeret anekdotázni, egy-két mondattal felvázol egy helyzetet, egy embert vagy egy jelenséget. Ebben igazán nagymester. Vegyük példának a Kuthy Lajos-portré első mondatát: „A debreceni öreg kollégiumban, 1832-ben, az öregdiákok közt feltűnt filigrán, finom termetével, előkelő magatartásával és úrias modorával Kuthy Lajos, az érmihályfalvi kálvinista papnak, nagytiszteletű Kuthy Sándor uramnak a fia, aki úgy festett külső hüvely tekintetében, mint valamely négylovas bihari família sarja." Minden benne van, amit Mikszáth előre akart jelezni: a sok információ a szerzőről, sejtetve, hogy ez az úrias modorú fiatalember nincs vajmi nagy lelkierő birtokában, s ott bujkál a mondatban a szerző jellegzetes iróniája is. Az egész mondat sugalmazza: olyan személy bemutatása következik, aki jellegzetes Mikszáth-szereplő, egyszerre elismerésre méltó dolog végrehajtója és esendő, emberpróbáló helyzetekben megbotló, elbukó személy. Mikszáth jól megkomponált, a teljesség érzetét keltő szöveget alkot az előszó műfajában is. Nem véletlen, hogy az újságíráson edzett szerző nagyon hamar megtanul adott terjedelemben nemcsak fogalmazni - gondolkodni is. Az előszavak elsöprő többsége negyedfél könyvoldal terjedelmű, alig néhány sor eltérés van köztük. Ezt a terjedelmet ritkán lépi túl; érdekes, hogy főként 1905-ben és 1906-ban. Ekkor írta a Jókai-kötet bevezetőjét - nem csoda, ha nem tudta magát visszafogni, és ekkor írt olyan portrékat, melyek magyarázatot igényeltek, vagy éppen a téma avagy a fonák helyzet miatt általánosságokra, elmélkedésekre és szószaporításra kényszerül. Ennek kirívó példája éppen a Rákosi Jenő-regény bevezetője, melynek meghökkentő vonása, hogy Mikszáth a regényről mindössze ennyit közöl: „ír mindenfélét, tárcát, vezércikket, esztétikai tanulmányt, színházi kritikát, színművet, még regényt is írt A legnagyobb bolond czímmel (s ezen a réven kerül a mi gyűjteményünkbe)." Ezen kívül egy szó sincs arról, hogy mit ér a regény, melyek a jellemzői, egyáltalán író-e Rákosi Jenő. Persze igaza volt Mikszáthnak: aki tud olvasni, annak ez sok mindent elmond az írója véleményéről. Különösen úgy, ha emellett korrajzot kapunk és Rákosi egyéb hasznos tevékenységének méltatását, s azt, hogy „szívós, hatalmas akaratú 80 Brassai Zoltán