Kalligram, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5-6. szám
lálkoznak: a történeti lét élhetőségének problematikájából, illetve annak létjogosultsága megkérdőjelezéséből, melynek csupán felszíni vetülete a különcség ábrázolása. Végső okként a történelmet mint egyéni létet dekonstruáló tényező jelenik meg e regényekben, mely kívülálláshoz, elidegenedéshez és dezillúzióhoz vezet. Szövegeink esetében a történeti lét kérdését felvillantó hősök mind visszafelé élnek a történelemben, azaz náluk a kívülállás problematikája anakronisztikus létformában csúcsosodik ki. E jelenség az, melyet a kritika a különcség terminussal illet, mi több, Sőtér egy új kategóriát vezet be az irodalomtudományba: a különcrealizmus - napjainkra már erősen megkérdőjelezhető - fogalmát. A dolgozat célja, hogy a kritikai diskurzusban korábban felmerült kérdéseket újra- és továbbgondoljuk, illetve újabbakat fogalmazzunk meg napjaink irodalomelméleti tapasztalatainak birtokában. Ám választottunk egy kitüntetett nézőpontot, melyet leegyszerűsítve és összefoglalóan úgy határozhatnánk meg, hogy a szövegek működése érdekelt bennünket. Vagyis nem csupán az, hogy e regények hogyan utalnak (kultúr)történeti kontextusukra, hanem hogy miként lépnek dialógusba egymással, s hogy e textusok együttes olvasata miként befolyásolja a befogadás folyamatát. Továbbá megpróbáltuk újraértelmezni szövegeink történelemhez való viszonyát, mely eddig nem kapott kellő figyelmet, illetve csak konkrét politika- és társadalomtörténeti vonatkozásban keltette fel az elemzők érdeklődését. Bevezetőnk zárásaként engedtessék meg néhány sor a címről is, mely szándékosan takar túl általános fogalmi kategóriát, s amelyet tulajdonképpen afféle „hívószónak'' szántunk. Ha végignézzük az e regényekről született kritikákat és tanulmányokat, de magukat a szépirodalmi műveket is, szinte mindegyikben kulcsszóként fordul elő a különc megjelölés. Ám ha a cím felől nézzük a műveket, a választás önkényesnek is tűnhet. Felvetődhet a kérdés: miért ezeket, illetve miért csupán ezeket választottuk, hisz más hasonló tematikájú művek is beilleszthetők e csoportba, így például a dolgozatunkban többször is hivatkozott Arany Toldi estéje vagy Asbóth János Álmok álmodója, Jókai Mór Egy magyar náboba, Justh Zsigmond Farmusa, Gárdonyi Öreg tekintetese, Mikszáth illetve Krúdy számtalan regénye, a századforduló novellistáinak, pl. Peteleinek elbeszélései, de leginkább Arany László Délibábok hőse című verses regénye. Válogatásunk szempontja egyszerre volt formai és tartalmi. Elsősorban nagyepikai, illetve prózai szövegek érdekeltek bennünket. Másodsorban nem lehetett figyelmen kívül hagyni e regények egymásra utalását, melyen nem csupán a motivikus, hanem a szövegszerű ismétlődéseket is értjük. Harmadik szempontunk, amelyet figyelembe vettünks ez volt a domináns kritérium az a tematikus azonosság, mely a művek főhőseit összekapcsolja: a történelem terhével való viaskodás, mely mind individuális szinten, mind a kollektívumhoz való viszonyulás szintjén megjelenik. S így jelöltünk ki három regényt, melyek valóban csupán e téma reprezentánsai lehetnek, s nem kimerítő példái annak. Dolgozatunkban tehát egy régi probléma megvilágítására teszünk kísérletet egy megváltozott kérdőhorizont felől, a történetiség újragondolása, az intertextualitás, illetve a stilisztikai horizont vizsgálata által. Hol tart ma a kritika? Michael Foucault a XIX. századot - pontosabban Mallarmé munkásságát - jelöli meg az irodalomban mint beszédmódban megjelent változás cezúrájának. 70 Rózsafalvi Zsuzsanna