Kalligram, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5-6. szám
netiség mint problematika szinte korszaktól függetlenül foglalkoztatta az emberiséget. Ki hasznosnak, ki károsnak látja, ám ami közös íróink esetében, hogy használják. Sokan közülük éppen textualizált jellegét megragadva és továbbírva. Gyulai művének alapvető problematikájaként fogalmazódik meg a Nietzsche által felvetett kérdés: mekkora szerepet kell hogy betöltsön az egyén életében a történelem. A Beszterce ostroma szintén kapcsolódik a kérdéskörhöz, s előlegezi az Új Zrínyiász történelemszemléletét, mely erősen összecseng azzal a White által megfogalmazott - posztmodern elmélettel, miszerint a történelemről való tudásunk, ismeretünk a korból származó, illetve a korszakról szóló szövegeken keresztül válik hozzáférhetővé. Mikszáth több művében is megfigyelhető, hogy a megjelenő történelem mint tematika szövegekre hivatkozik, lett légyen az „valós" vagy a szerző fantáziája által kreált textus. Nem csak teoretikusan, hanem a szépirodalmi szövegek közvetlen vizsgálatának esetében is több helyütt felmerül a történelmi rekonstrukció hitelességének problematikája is. Mikszáth szövegei példák sokaságával illusztrálják azt a kérdést, milyen viszonyban van a történelmi igazsággal a hagyományozódás folyamata. S itt engedtessék meg egy kitérő, melyet A szelistyei asszonyok című regényből idézünk: „Téves hitet szórtak el az írók, a színpadok és a régi festők a hajdani urak viseletéről. Másképpen képzelni sem tudjuk őket, mint gálában, a papagáj összes színeiben, paszomántos bársony vagy brokátselyem mentékben, csörömpölő fringiákkal. Úgy, de a régi főurak se ültek örökké a piktor előtt, se nem lépegettek koronázási menetekben, Czobor gróf vagy Gara úr néha kiment az istállóba a lovakat vagyis a mezőre a vetéseket megnézni, s kivált ha özvegy volt, néha bekukkantott a falusi parasztházakba is, egy kicsit legyeskednie szép vászonnépséggel, s ahhoz nem húzott se páncélinget, se gyémántforgós csalmát, se brokátdolmányt. A gálaruha éppen oly mellékes volt akkor is, mint aminő ma, s nem is minden úrnak volt gálaruhája - vagy legalábbis nem volt fényes, a családból sokszor három nemzedék is egy ugyanazon krispinben járt fel az udvarhoz, amely bizony meg is volt foltozva a könyökön, vagy egyebütt íróink, tudósaink, akik tanulmányokat tettek e téren, folyton csak a gálaruhákat kutatják, s így most már egészen tiszta tudomásunk van őseinknek arról a viseletéről, amit nem viseltek, de amit viseltek, arra nem vet ügyet senki." A fenti idézet tehát jól illusztrálja, hogy a Hayden White által leírt történelmi rekonstrukció textualista szemlélete már a múlt században is mennyire foglalkoztatta néhány írónkat, különösen Mikszáthot, aki fenti szövegében ugyanazt mondja ki szépprózában, amit teoretikusan White. Mikszáth arra hívja fel a figyelmet, hogy mindaz, amit a történelemről tudunk, fikcionált is egyben, mert hogy mi válik történelemmé, azt a krónikás, az író vagy a közreadó dönti el. Másrészt azzal, hogy ő maga megörökíti a múltat, szükségképpen interpretálja is, hisz mérlegel, válogat és elrendez. White írásai felhívják a figyelmet a történelem költői és kreatív aspektusaira is, melyen „a historikus adatok epizódszerű, anekdotikus, esetleges, egzotikus horizontú" felhasználását érti. (S eme felsorolásban igyekeztünk White jelzőit idézni.) S mintha Mikszáth írástechnikájának jellegzetességeit sorolná a szerző, hisz Mikszáthot - mint az Új Zrínyiász esetében látni fogjuk - éppen ezek a „költői helyek" érdekelik igazán. A mondottak értelmében a történetiséggel - különösen a White-i értelemben vettel - összefüggésben van a szövegköziség vagy intertextualitás jelensége. Egyrészt azáltal, hogy e regények történelmi forrásokra, illetve közismert művelődés 74 Rózsafalvi Zsuzsanna