Kalligram, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2002-07-01 / 7-8. szám

képviselői számára. A hagyományos történetírás a múlt masszív, egységes tömbbé való leegyszerűsítése miatt nem hallotta meg a történelem disszonáns hangjait. S a korábbi történészek nem vették figyelembe saját történetiségüket - előítéletei­ket. Vorurteile, amint azt Gadamer megfogalmazta -, s az általuk tanulmányozni kívánt múlt és a saját jelenük közötti kölcsönhatást. Nem kell hosszasan részleteznem, hogy az új historizmus belátásai lassan kollektív tudásunk részévé válnak.­ Nem áll szándékomban vitatni az általam is közhelynek tekintett tételek igazságát. A folytatásban ezért néhány olyan kérdést vetek föl, amely véleményem szerint eddig méltánytalanul háttérbe szorult. Catherine Belsey álláspontját véve alapul, mely szerint az új historizmus egy szerteágazó kortárs, posztmodern történetelmélet, kettős a célom. Egyrészt feltárni az idézett kijelentés elméleti, historiográfiai hátterét, hogy megállapítsam, az új historizmus tényleg megfelel-e a posztmodern történelemelmélet irodalmi-történe­ti változatának. A középpontba Frank Ankersmit posztmodern apológiáját állí­tom, akinél elég ellenérvet találok Belsey állítására. Másfelől a tanulmánynak az is a célja, hogy hagyja a teoretikus kérdéseket, és Stephen Greenblatt ösztönzésére a historicista gyakorlat felé forduljon. Greenblatt olvasásmódját akkor jellemez­hetjük a maga teljességében, ha a posztmodern történelemelméletet nem tekintjük teljesen módszernek. Azt ajánlom, hogy posztmodern historizmus elnevezés alatt kétféle, egymással szoros kapcsolatban álló módszert értsünk: különböztessük meg a narratív (diszkurzív) és a heterológiás (pszichoanalitikus) megközelítést. Az elsőt Foucault archeológiája és genealógiai kutatásai, a másikat Michel de Certeau munkássága jelzi. A tanulmány második részében azt tárgyalom, hogy Greenblatt munkássága a kettő közül melyikkel állítható párhuzamba. Válaszomban Greenblatt történelmi anekdotáira szeretnék kitérni, hogy anekdotikus heurisztikája segítségé­vel olvasásmódjában mindkét megközelítés nyomait tetten érhessem. Az elmélet Az új historizmus programjának legtöbbet idézett központi helye Greenblatt Learning to Curse című gyűjteményes kötetének utolsó írása, a Resonance and Wonder. A szövegben Greenblatt részletesen összefoglalja, mi választja el a hagyo­mányos történetírástól őt és kollégáit. Ez legalább két okból is jelentős. Mindenek­előtt azért, mert Greenblatt csak elvétve kommentálta munkái elméleti koncepció­ját. Amikor tehát ezt teszi, az mindig fontos és érdekes. Másfelől Greenblatt amellett érvel, hogy az a név, amellyel hírnevet szerzett magának, teljesen félrevezető.2­3 Ugyanis Greenblatt új historizmusa nem historicizmus. Lássuk, hogy miért nem. Az American Heritage Dictionary a historicizmus (historicism) szó három jelen­tését adja: 1. Az a hit, hogy a történelmi folyamatok maguktól zajlanak le anélkül, hogy az ember túl sokat tehetne megváltoztatásukért. 2. Az az elmélet, amely előírja, hogy a történész kerülje az ítéletalkotást a valaha volt kultúrákkal és múltjukkal kapcsolatban. 3. A hagyomány és a múlt iránt táplált mélységes tisztelet. 34 Jürgen Pieters

Next