Kalligram, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-07-01 / 7-8. szám
képviselői számára. A hagyományos történetírás a múlt masszív, egységes tömbbé való leegyszerűsítése miatt nem hallotta meg a történelem disszonáns hangjait. S a korábbi történészek nem vették figyelembe saját történetiségüket - előítéleteiket. Vorurteile, amint azt Gadamer megfogalmazta -, s az általuk tanulmányozni kívánt múlt és a saját jelenük közötti kölcsönhatást. Nem kell hosszasan részleteznem, hogy az új historizmus belátásai lassan kollektív tudásunk részévé válnak. Nem áll szándékomban vitatni az általam is közhelynek tekintett tételek igazságát. A folytatásban ezért néhány olyan kérdést vetek föl, amely véleményem szerint eddig méltánytalanul háttérbe szorult. Catherine Belsey álláspontját véve alapul, mely szerint az új historizmus egy szerteágazó kortárs, posztmodern történetelmélet, kettős a célom. Egyrészt feltárni az idézett kijelentés elméleti, historiográfiai hátterét, hogy megállapítsam, az új historizmus tényleg megfelel-e a posztmodern történelemelmélet irodalmi-történeti változatának. A középpontba Frank Ankersmit posztmodern apológiáját állítom, akinél elég ellenérvet találok Belsey állítására. Másfelől a tanulmánynak az is a célja, hogy hagyja a teoretikus kérdéseket, és Stephen Greenblatt ösztönzésére a historicista gyakorlat felé forduljon. Greenblatt olvasásmódját akkor jellemezhetjük a maga teljességében, ha a posztmodern történelemelméletet nem tekintjük teljesen módszernek. Azt ajánlom, hogy posztmodern historizmus elnevezés alatt kétféle, egymással szoros kapcsolatban álló módszert értsünk: különböztessük meg a narratív (diszkurzív) és a heterológiás (pszichoanalitikus) megközelítést. Az elsőt Foucault archeológiája és genealógiai kutatásai, a másikat Michel de Certeau munkássága jelzi. A tanulmány második részében azt tárgyalom, hogy Greenblatt munkássága a kettő közül melyikkel állítható párhuzamba. Válaszomban Greenblatt történelmi anekdotáira szeretnék kitérni, hogy anekdotikus heurisztikája segítségével olvasásmódjában mindkét megközelítés nyomait tetten érhessem. Az elmélet Az új historizmus programjának legtöbbet idézett központi helye Greenblatt Learning to Curse című gyűjteményes kötetének utolsó írása, a Resonance and Wonder. A szövegben Greenblatt részletesen összefoglalja, mi választja el a hagyományos történetírástól őt és kollégáit. Ez legalább két okból is jelentős. Mindenekelőtt azért, mert Greenblatt csak elvétve kommentálta munkái elméleti koncepcióját. Amikor tehát ezt teszi, az mindig fontos és érdekes. Másfelől Greenblatt amellett érvel, hogy az a név, amellyel hírnevet szerzett magának, teljesen félrevezető.23 Ugyanis Greenblatt új historizmusa nem historicizmus. Lássuk, hogy miért nem. Az American Heritage Dictionary a historicizmus (historicism) szó három jelentését adja: 1. Az a hit, hogy a történelmi folyamatok maguktól zajlanak le anélkül, hogy az ember túl sokat tehetne megváltoztatásukért. 2. Az az elmélet, amely előírja, hogy a történész kerülje az ítéletalkotást a valaha volt kultúrákkal és múltjukkal kapcsolatban. 3. A hagyomány és a múlt iránt táplált mélységes tisztelet. 34 Jürgen Pieters