Kalligram, 2004 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2004-09-01 / 9. szám

A szerkesztő kérdéseire­ ­ A Szükségem van rám... című vers egy rendőrségi precizitással felvett lírai jegyzőkönyv. Csakhogy a vers hőse egyszerre megfigyelt és megfigyelő. Melyik sze­repben szeretsz jobban? ■ Az igazi megfigyelő önmagát is folyamatosan fi­gyeli. Ez inkább a bizalomhiány, a csalódottság és az óvatos magány verse, inkább állapotrajz, mint ér­zések rögzítése. Az érzések elől gyakran menekül az ember, főleg a sebzett lelkű ember. Mivel szerin­tem az érzések csak ritkán vethetők papírra, inkább képekben szeretek fogalmazni, tudatosan kerülöm a lirizálást. Egy fogason lógó nagykabát vagy egy üres fogas többet elmond, mintha szétcincálnám a lí­rai én lelkiállapotát.­­ „Utolsó fejed elgurul/a pincér viszi utánad’’- írod. Akárcsak a betűk, melyek hol a szóval tartanak, hol egy másikhoz pártolnak (ennyit ér­­ ennyi tér). Mennyire kombinatorikus a költészet? ■ Ez inkább amolyan játék a betűkkel. Persze némi kombinatorika is hasznos lehet, ha erősíti a monda­nivalót. Mára olyannyira elhasználódtak a szavak, hogy nem bízhatunk rájuk annyit, mint mondjuk a ti­zenkilencedik század költői. Új formákat kell keres­nünk. Talán csak egy formaforradalom mentheti meg a költészetet. - A Hogy kollégájába beleese... egy archaikus, re­­neszánszos költői nyelvet is működtet. Érdekes, hogy jóformán ez a nyelv csak az igékre terjed ki. Miért érzed olyan kardinális jelentőségűnek épp az igét? ■ Itt a cselekvésen van a hangsúly, ezt szerettem volna érzékeltetni az igékkel. Hosszú egy helyben toporgás után mozdultak végre előre a dolgok, óva­tosan, hogy a környezet meg ne botránkozzon. Hi­szen tudjuk, a kollégával való viszonyt jobban meg kell fontolni, mint holmi mezei viszonyt. Az archai­kus nyelv arra utal, hogy ez az idill már a múlté. A lírai én itt ismét kívülről figyeli önmagát, nem átall gondolatban naplót írni, esetleg felhasználni a konk­rét élményt valami haszontalan vers témájaként... (cs) JUHÁSZ KATALIN válaszol B o

Next