Kalligram, 2015 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2015-11-01 / 11. szám
valamint bemutatja, hogy milyen módon történt az új irodalom népszerűsítése, az irodalomtörténeti közeg megújítása, és az új tézisek prezentálása. A szerző a világháború után az egypártrendszer bevezetését, a párt (kultúr) politikai koncepciójának változásait, a különböző társadalmi rétegek megnyerését célzó taktikákat, mindezzel együtt és elsősorban az irodalmi intézményrendszer és az irodalmi-kritikai beszédmód kialakítását komplex összefüggésrendszerben elhelyezve tárja föl. Scheibner könyve precíz, sűrű és tartalmas, a vonatkozó szakirodalom sorában mellőzhetetlen, az irodalomtudomány szovjetizálásának ellentmondásos és összetett folyamatáról, annak jelentéséről és jelentőségéről megkerülhetetlen munka. ||| ■ T. Tóth Tünde (1989): az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. KECSMÁR SZILVIA KÖDFÁTYOLON TÚL Németh Ványi Klári első regénye, az Anarcsi boszorkányok Czóbel Minka és Büttner Helén barátságáról és az anarcsi kúriában együtt eltöltött évtizedekről szól. Szokatlan a regény nézőpontja, hiszen a két főszereplőt a napló- és levélrészletek mellett az anarcsi emberek babonás, élénk fantáziával átszőtt visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. A történet lényegét éppen ezért nem az irodalom, a festészet vagy az alkotás adja, hanem a két művésznő sok találgatásra okot adó kapcsolata. Az anarcsi szájhagyománynak köszönhetően és a szerző fiktív adalékai által egy nyírségi boszorkányhistória elevenedik meg. Egy olyan boszorkánytörténet, amelyből hiányoznak a boszorkányok, és végső soron hiányzik maga Czóbel Minka is. Az Anarcsi boszorkányok figyelemfelkeltő cím. Divatosságán túl utal a Czóbel Minkáról évtizedek óta folytatott irodalomtörténeti diskurzusra, akárcsak a nép babonás képzeletére. Czóbel Németh Ványi Klári: Anarcsi boszorkányok Kalligram, 2014 Minka a lírájában (Boszorkánydalok) maga teremti meg a „boszorkány-mítoszt”, amely az évtizedek múlásával sajátos módon forr egybe az életrajzzal, és él tovább számos irodalomtörténeti tanulmányban. Anarcsi boszorkányként tehát nem először jelenik meg Czóbel Minka: ez a címke, sajnos, időnként eltereli a figyelmet egyedi költészetéről. Az alcím, A javasasszony igaz története a Nyírségből tovább fokozza a kíváncsiságot, és azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a történetben szereplő adatok a könyv műfaji sajátosságai mellett is pontosak, tényszerűek. A Czóbel Minka életrajzát kevéssé ismerők számára a borító belső oldalán található fülszöveg nyújt támpontot, hiszen itt találkozunk elsőként a művésznők nevével, sőt, azt is megtudhatjuk, hogy a regény dokumentumelemeit fiktív adalékok gazdagítják. Ezt támasztja alá a könyv mottójának választott idézet is Simone de Beauvoirtól: „Az irodalom és az igazság között bizonytalan a kapcsolat”. Tökéletes a mottóválasztás, hiszen regényében a szerző éppen erre a bizonytalanságra épít. Hiába a számos hitelesnek tűnő napló- és levélrészlet vagy riport, az olvasónak fogalma sincs, mi a történet igazságalapja, és mi merő kitaláció. Ez a regény legnagyobb hibája. Czóbel Minka és Büttner Helén barátsága önmagában is érdekes. A közös alkotói folyamatokról, egymás inspirálásáról vagy a Párizsban együtt töltött hónapokról fennmaradt feljegyzések a Czóbel Minka-életrajz értékes adalékai. Kár, hogy a regény nem dolgozza fel a barátság legértékesebb vetületét, és megelégszik a találgatásokkal. Kapcsolatuk jellegéről megoszlanak a vélemények, mivel nem áll rendelkezésre egyértelmű bizonyíték intim viszonyukra. Büttner Helén már a kinézetével megbotránkozást keltett. Mindig férfiruhában járt, haját rövidre vágatta, mély hangon beszélt, és különös szokásaiból a nyírségi pusztán sem engedett. Az írónőt néhányan magányos, megkeseredett vénlánynak mutatják be, mások idős korában is tetterős, mozgékony, vidám embernek, megint mások Justh Zsigmondhoz köthető romantikus szálakat keresnek, vagy a festőnővel való feltételezett leszbikus kapcsolatot boncolgatják. Tény, hogy a művésznők német, ritkán francia nyelvű levelezése számos zavarba ejtő kifejezést tartalmaz. Ezek közül néhány a regényben is megtalálható. A szerző is Büttner Helén nők iránti vonzódásából indul ki, és ez a motívum végighalad az egész könyvön, végül a fantáziadús visszaemlékezésekkel nyer megerősítést. Ugyanakkor már a festőnő eredetileg német nyelven írott levelei sem hitelesek a regényben. A szerző Büttner Helén gyakran obszcén szavaival olyan érzetet igyekszik kelteni az olvasóban, mintha az egész korabeli úri társadalom, hátrahagyva az önbecsülést és a keresztény értékrendet, a bűnös élvezetek fertőjébe süppedt volna. A szerző Czóbel Minka napló- és levélrészletei közé is csepegtet ebből a szándékból, kedve szerint alakítva a megszólaltatott emberek, az élők emlékezetét. A leszbikusságot tényként kezeli, mégsem jut tovább a feltételezésnél. A regény másik motívuma maga a boszorkányság. Az írónő javasasszony voltára nem először történik utalás. Kiss Margit monográfiájából tudjuk, hogy Czóbel