Állami Polgári Fiúiskola, Kalocsa, 1932
és mezőgazdaságban meghonosítottak, nem végezhetők sikerrel, ha a munka mellé csak értelmetlen tömegeket állítanánk oda. És jaj lenne a közgazdasági versenyben is az országnak, ha a széles néprétegeknek értelmi szintje elmaradna szomszédaink munkástömegeinek értelmi szintje mögött. Ez nemcsak kulturális pozíciónk elvesztését jelentené, hanem a magyar közgazdaság elbukását is a világversenyben. Az iskolaügy tehát nemcsak kulturális, hanem közgazdasági és nemzeti kérdés. Mai helyzetünk javulását csakis iskolaügyünk felvirágoztatásától remélhetjük. Az iskolaügynek valóban nemzeti ügynek kell lennie. És mi avatja azzá? Az, ha számottevő faktoraink a nagy elvi kérdésekben egyetértenek. És nemcsak mint közoktatásügyi, hanem mint vallásügyi miniszter is örömmel állapítom meg, hogy nálunk az állam és egyház közt a legcsekélyebb ellentét sincs. De ezt nem is engedhetnénk meg magunknak, amikor olyan óriási feladat előtt állunk, hogy újjáépítsük ezt a nemzetet. A politikai radikalizmus monopóliumot akar az iskolaügy terén az állam javára, hogy így a radikális gondolkozás szolgálatába állítsa az iskolát. Nálunk ez a kérdés egyáltalán nem merült fel. Mi azt mondjuk: az egyház és állam dolgozzék vállvetve a nemzet nagyságának érdekében. Mert az egyház és állam csak különböző szervezetek egy nagy cél érdekében : a magyar nemzet nagyságának emelésében. Az állam részéről roppant nagy hálátlanság lenne, ha azt mondaná a történeti egyházainak: „Annyi száz éven át jók voltatok arra, hogy a nemzetet neveljétek, de most, hogy az állam némileg megerősödött, átvesszük tőletek ezt a feladatot, nincs már rátok szükség“. Ez a legrútabb hálátlanság lenne az állam részéről. Nálunk az állam a szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsájtja ott, ahol ezek az intézetek a maguk erejéből fennállni nem tudnak és segít az egyházak anyagi terheit viselni. Ahol szükséges, ott az állam is megalakítja a maga intézeteit, a hitvallásos iskolákat, melyben minden gyermeket a maga vallásában oktatnak". A tanulságos beszéd elhangzott, az ünnepély műsora lepergett, és Miniszterünk sietett vissza a fővárosba folytatni a rövid időre abbahagyott munkát. Ki gondolta volna akkor, hogy néhány rövid év múlva megszakad e kivételesen nagyképességű férfiú életfonala! Szivének erejét felperzselte a szinte szünet nélkül való tervezgetés és fáradtságot nem ismerő lázas munka. A reátörő betegségnek már könnyű dolga akadt . . . Ott alussza örök álmát a szegedi fogadalmi templom sírboltjában, és álmodik a szebb, a jobb, a kulturfölény segítségével megteremtődő magyar jövendőről. BARANYAI ISTVÁN 1892-1932. Rövid idő múlva újra felkerült a fekete zászló az iskola homlokzatára, hirdetvén, hogy ismét gyászunk van. December hó 20-án szívszélhűdésben meghalt iskolánk altisztje, Baranyai István, aki 77 évet töltött iskolánk szolgálatában. A megboldogult hosszabb ideig szolgált a harctéren mint szakaszvezető, majd orosz fogságba került, ahonnét 1922-ben tért vissza. Többször sebesült, egyszer tüdőlövés érte. Temetésén a tanári kar és az ifjúság testületileg vett részt. Nyugodjék csendesen!