Katolikus Tanitóképző Intézet, Kalocsa, 1926

Február 4. Képzőművészeti kiállítás. Székely Bertalan freskóvázlata,­­ Lotze tanulmányai, Komáromi-Katz Pillangó kisasszonya stb. finomította növendékeink ízlését. 19­­20. A polg. iskola Szívgárda csoportja színielőadást rendezett, melynek tiszta jövedelmét a lelkigyakorlatos házra és a kínai magyar misszió céljaira fordította. 27-én Pestalozzi centennáriumát az V. éves tanítónövendékek is megünnepelték. Március 15. Nemzeti ünnep. Iskolai szünet. 19. Az intézet apraja-nagyja lelkes buzgósággal készült szeretett Főigazgatójának névnapjára. A várva-várt nap reggelén mindenkit lesújtott a szomorú hír: Méltóságos Urunk súlyos beteg. Hála a jó Istennek, hogy ma már a régi erőben és egészségben újra a mienknek mondhatjuk. Április 1. IV. Károly királyért gyászistentisztelet. 3. Rónay Paula szoc. mis. nővér, az intézet volt növendéke tanulsá­gos előadást tartott amerikai tapasztalatairól. 9—19. Húsvéti szünet. 21. A húsvéti szünet közbejötte miatt ezen a napon ünnepeltük ke­gyelmes Érsek Urunk nevenapját. 26., 27. máj. 6. 13. A városi színház ifjúsági előadásait élvezettel nézték végig a polgári iskola és képző tanulói. Megtekintett darabok: Herczeg Ferenc: Híd. — Rákosi: Aranylakodalom. — Farkas Imre: A királyné rózsája. — Dr. Erdey Ferenc: A magyar bosszú. Május 20. Ft. Zsíros jézustárasági atya a Szívgárda vezetésének módját ismertette a tanítónövendékekkel. 29. A háborúban elhalt hősök emlékének ünneplése. 29. A szülői szeretet és tekintély fokozására az intézet elöljárósága Anyák napja címmel kerti ünnepséget rendezett. Sőt, Fürstner Antal tar­talmas beszéde mély hatást gyakorolt az anyákra és gyermekekre egyaránt. A nagy számmal megjelent szülők közül nem egynek szemében könny csillogott, mikor az izgalomtól kipirult gyermeke az ajándékot átnyújtotta. 31. Szentséges Atyánk, XI. Pius pápa 70 éves születésnapján a székes­­egyházban hallgattunk ünnepies szentmisét. Június 2. Madarak és fák napját tartották az elemi iskola tanulói a II., III. oszt. tanítónövendékek vezetése mellett a Rokkanttelepen. 6. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület verseny­­pályázatára a tantestület Molnár Irén V. o. tanítónövendéket küldte Szegedre. Hivatalos iskolalátogatások. Wagner János, kir. főigazgató úr Őméltó­sága február 19—22. látogatta intézetünket és hallgatta az elemi tanítónő­képzőben az előadásokat. A főigazgató úr nagy tudásából és gazdag élet­­tapasztalatából leszűrt gyakorlati tanácsaival értékessé tette a tanári tes­tület részére is a látogatást. Május 12., 13. Völgyi László, polg. isk. szakfelügyelő úr végezte hiva­­talos látogatását polg. iskolánkban s a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta meg a tanításokat. Október hó folyamán méltóságos Padányi Andor, kir. tanfelügyelő úr hallgatott egy-egy órai tanítást az elemi iskola minden osztályában és a gyakorlóiskolában.

Next