Kanadai Magyar Munkás, 1945. január-július (16. évfolyam, 26-53. szám)

1945-05-10 / 44. szám

CSÜTÖRTÖK, 1945 MÁJUS 10. KANADAI MAGYAR MUNKÁS vette át, melynek tagjai között a munká­sok is képviselve voltak. »Az ilymódon átvett gyárak egyikét­­másikát majd visszaadjuk előző tulajdono­sainak. Azonban az árulók birtokát, ha van kereslet, magánszemélyeknek adjuk el. Helyeseljük minden iparág állami ellen­őrzését, de nem kívánjuk államosítását. Ahol lehetséges, elő akarjuk segíteni a ma­gánvállalkozást, azonban a termelést és a szétosztást a kormány fogja rendszabályoz­ni­. Ez alkalommal nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az összes Balti-államok­ban, Csehszlovákiában, Romániában és szá­mos egyéb Balkán államban, de főként Lengyelországban, igen sok ipari üzemnek, egyéb vállalkozásnak és földbirtoknak nincs többé törvényes tulajdonosa. Előző tulajdonosukat a nácik meggyilkolták. Mintegy 6-7 millió zsidót, — köztük szá­mos rendkívül gazdag embert — valamint sok nemzsidó tőkést is, kiirtottak. Adóssá­gok elrendezése is nagyon leegyszerűsödött azáltal, hogy a pénzkölcsönzők és zálogo­sok ezreit megölték. Morawski szerint a németektől vissza­vett üzletek és kisüzemek egyrészt, ame­lyekre senki sem jelentett be törvényes i­­gényt, szövetkezetekké fogják átalakítani. Az alkalmazottak állami támogatást fog­nak kapni, hogy saját kezelésbe vehessék az üzemet. Hasonló lesz a fejlődés iránya számos, azelőtt a náciktól megszállt or­szágban is. A­Z ÚJ VILÁGNAK egyik másik jellemző­­je az lesz, hogy Keleteurópa kisebbségi problémáit alapvetően meg fogják oldani. Mégpedig közvetlen tárgyalások útján az egyes szomszédállamok között — ideértve a Szovjetunió önálló államait is — és nem nemzetközi döntőbíráskodás révén. A né­met kisebbségeknek, minden valószínűség szerint, nem lesz más választásuk, mint abba a Németországba, melyet a háború után meghagynak. A lengyel Nemzeti Fel­­szabadítási Bizottság és a Fehérorosz Szov­jet Köztársaságok megegyezése lengyelek­nek Oroszországból, ukránoknak és fehér­oroszokkal Lengyelországból való kiköltö­zését illetően,­­ egy más irányú prece­denst teremtett meg. E megegyezés épolyan fontos betekin­tést engedett a jövőbe, mint maga a len­gyel-orosz katonai szövetség. Jelezte, hogy Oroszország nem hajlandó olyan helyzetet tűrni, amelyben bizonyos nemzeti kisebb­ségek létét európai országok szovjetellenes célokra használták ki. Ezenfelül kihúzza a talajt a külföldön élő szovjetellenes len­gyelek agitációja alól. Szovjet-Moldáviában is van román kisebbség, Romániában és Csehszlovákiában orosz kisebbség. Lehet­séges,, hogy a szovjet-lengyel megegyezés mintául fog szolgálni hasonló kisebbségi problémák megoldására románok és ma­gyarok közt Erdélyben, csehek és lengyelek közt Sziléziában, stb. Lényeges, hogy ezen megoldások alapvető jellegűek lesznek, valamint, hogy a tárgyalásokat az egyes érdekelt szovjetköztársaságok, nem pedig a központi kormány bonyolítja le. L­ENGYELORSZÁGBAN Csehszlovákiá­­ban és esetleg egyéb keleteurópai álla­mokban jóvátételi igényekkel fognak fel­lépni Németországgal szemben. Az ura­lomra jutott lengyel antifasiszták követe­lik a maguk részét a német ipari gépezet­ből. Morawski kijelentette, hogy Lengyel­­ország minden német gépet, amelyre Ke­­letporoszországban, vagy akárhol ráteheti kezét, átvesz. A gépeket Lengyelországba fogják szállítani, hogy olyan üzemeket sze­reljenek fel velük, melyek tulajdonosai a kormány lesz. Hagy-e ez az eljárás nyitva működési teret új tőkének ? Úgy látszik, hogy az em­lített országok legtöbbje — mezőgazdasá­got kivéve — szívesen fogja látni a kül­földi tőkebefektetéseket. A kormányok a­­zonban mindenütt meglehetősen nagy fe­lelősséget fognak vállalni a termelésben. Nyilvánvaló azonban, hogy pld. Lengyel- és Csehország esetében a külföldi tőkebe­fektetéseket az állammal kötött szerződé­sek formájában hajtják végre. Végül: »a nagybirtokok el fognak tűnni Lengyelországban, kivéve az egyházi bir­tokokat« — jelentette ki Morawski kate­gorikus formában. Lengyelországban egy u. n. »földalapot« állítottak fel. Ez az alap munkaeszközöket, gépeket, állatállományt szerez be; ez veszi át »a németektől és á­­rulóktól« elkobzott földet, valamint az 50 hektárnál nagyobb birtokokat. Alnémetek­től visszaveendő területeken —■ Szilézia, Keletporoszország, stb. — 100 hektárnyi terjedelmű magánbirtokok létesítését is megengedik. Bizonyos vidékeken állami kezelésben lévő mintagazdaságokat fognak berendez­ni. A föld nagy részét azonban kis- és kö­zépparasztok, kis parasztbérlők és mező­­gazdasági munkások között fogják felosz­tani. Egy-egy család átlag 5 hektár szántó­földet kap. Romániában igen sok földbirtok tulaj­donosa eltűnt, vagy áruló lett. A kormány e földekre egész egyszerűen rátette a ke­zét, majd a parasztoknak adta oda. Ami­kor jelentkeztek az elüldözött zsidó föld­­birtokosok, hogy vissza­igényeljék birtokai­kat, az új kormány úgy határozott, hogy azokat megművelői kezén hagyja. Georgi Popp, a román nemzeti paraszt­párt főtitkára nemrégiben kijelentette, hogy a mintegy 500.000 főnyi romániai német kisebbség túlnyomó részét — ha u­­gyan nem valamennyit — Németországba fogják deportálni, birtokaikat kisajátítják. A kommunista Patrascanu és a nemzeti parasztpárti Popp tökéletesen egyetértet­tek abban, hogy az egyházi és koronabir­tokok kivételével minden nagybirtokot lik­vidálni kell. A koronabirtokok jövője a­­zonban nagyon kétes. Egészben véve nyugodtan megállapítha­tó, hogy Morawski kijelentése, mely sze­rint a nagybirtoknak Lengyelországban be­fellegzett, Kelet- és Középeurópája is áll. A cseh küldöttség tagjai egyöntetűen arra az álláspontra he­lyezkedtek, hogy a szu­­détanémetek túlnyomó nagy részének föld­jét elkobozzák és logális állampolgárok kö­zött osztják szét. Hasonlóan fognak eljár­ni minden földbirtokossal szemben — akár elszöktek, akár a helyszínen maradtak — akik együttműködtek a nácikkal. Feltéte­lezhetjük tehát, hogy a Bulgáriában, Ma­gyarországon, Ausztriában és Jugoszláviá­ban lévő nagybirtokokat az ott kialakuló antifasiszta kormányok azonos módon fog­ják likvidálni. Csupán kivételes esetekben hagynak meg egy-egy birtokot az állam kezén, mintagazdaságok szervezésére, ■pNNYIT a gazdasági fejlődés alapvona­­■L' fáiról. Milyen lesz azonban a jelen és jövő kormányok politikai összetétele? E problémát nem szükséges pártpolitikai a­­lapon megtárgyalni, mert világosan kivehe­tő tendenciák vannak. Az új lengyel köz­­igazgatás határozottan leszögezte, hogy a demokratikus szabadságjogokat »árulók« nem gyakorolhatják. Felszabadítási Bizott­ság kiáltványából, valamint Morawski el­nök és Andrej Vitos elnökhelyettessel foly­tatott beszélgetéseim alapján nyilvánvaló, hogy mindenkit, aki az 1939 előtti lengyel kormánnyal összeköttetésben állt,árulónak tartanak. Hasonlóképen fog ez történni a többi keleteurópai államban is az 1939 e­­lőtti kormányok és azok fasiszta munka­társai esetében. Ahhoz sem fér semmi két­ség, hogy külföldre emigrált földbirtoko­sok és tőkések életrajzát alaposan meg fogják vizsgálni, mielőtt szülőföldjükre visszaengednék őket. Kiké tehát a jövő e terület háború utáni politikai életben? Milyen emberanyaggal építik újjá majd az államokat? Elsősorban a paraszt fog számbajönni, aki a nemzetet táplálja. Másodszor a munkás, aki az áru­kat termeli és munkabéréből él. Harmad­szor a partizán és a katona; a férfiak, asz­­szonyok és gyerekek, akik otthonmarad­tak, és megingathatatlanul harcoltak a be­törő ellenséggel. A harmadik csoportban ott lesz néhány intelektuel és diplomás kö­zéposztálybeli, akik túlélték a krízist. Ide­tartozik még a papság, a kis üzletemberek és az alsóbbrendű hivatalnokkar egy része, akik folytatták munkájukat a német meg­szállás alatt, anélkül azonban, hogy elárul­ták volna népüket. Ezek sokat szenvedtek, és sokan elpusztultak közülük. Nemrég cikkben kifejtettem, hogy a ro­mán szakszervezetek a Vöröshadsereg be­vonulása után hihetetlen gyorsasággal é­­ledtek újjá, úgy, hogy egyes szakmákban csakhamar 90 %-ig meg voltak szervezve. A felszabadított Lengyelországban a mun­kások szervezkedését nem csak legalizál­ták, hanem hivatalból előmozdítják. Az ideiglenes lengyel kormány hírszolgálati irodája — a POLPRESS — jelentette nem­régiben, hogy a munkaügy, népjóléti és közegészségügyi hivatal hozzálátott meg­szervezni a szakszervezeteket. Hasonlóképen folyik a parasztszerveze­tek megteremtése, melyekből Andrej Vitos vezetése alatt új párt nő ki. A szakszerve­zetek terjedésének egyik következménye a szocialista párt megnövekedése, melynek vezére Dr. Boleszláv Brodner, tagja az i­­deiglenes kormánynak. Említésre méltó, hogy az új lengyel rezsim úgyszólván va­lamennyien kommunisták lennének, mint azt külföldön állították. Ez is egyike azon jellegzetességeknek, amelyeket más kor­mányokban is meg fogunk majd találni: a szervezett parasztok és a szervezett mun­kások és nem pedig a földbirtokos oligar­chia és a tőkések fognak dominálni. A HÁBORÚ UTÁNI PROGRAM SAJTÓ-, szólás-, gyülekezési és vallássza­­­­badság a program egy része. A lengyel bizottság ünnepélyesen kijelentette, hogy »vissza fogják állítani az összes demokra­tikus szabadságjogokat, az állampolgárok teljes egyenlőségét, faji, vallási és nemzeti­ségi különbség nélkül, politikai és szakszer­vezetek alapításának jogát, sajtószabadsá­got«. Azonban bizonyos »helytelenül gon­dolkozó rétegeket« figyelmeztetnek, hogy a demokratikus szabadságjogok nem állít­hatók a demokrácia ellenségeinek szolgá­latába. Nem fér hozzá kétség, hogy azon visszatérő emigránsok, akik nagybirtoko­sok voltak, vagy azok érdekeit képviselték, nagy nehézségekkel fogják magukat szem­­bentalálni, amennyiben vissza akarják hó­dítani előző pozícióikat. Ezt erősen kihang­súlyozza a moszkvai »Bolsevik« folyóirat egyik száma, amidőn kijelenti, hogy »a lengyel száműzött kormányban a vezető­szerepet egy fasiszta klikk játssza.« A lengyel bizottság programjának való­színűen Lengyelország határán túl is vissz­hangja fog támadni. Célkitűzései: munka­béremelés, haladó szellemű munkaügyi törvények, népjóléti intézmények, kötelező népművelés, a népesség szükséget szenve­dő része lakásproblémájának lehetőleg a­­zonnali megoldása, szövetkezetek alakítá­sának elősegítése. Az állam azonban haj­landó támogatni a magánvállalkozást is, amennyiben az a »közgazdaság érvelését meggyorsítja«. Muraviev bolgár miniszterelnök, midőn országát a Tengely táborából a Szövetsége­sekébe átvezette, számos oly reformot je­lentett be, meyek a lengyel bizottság ki­áltványára emlékeztettek. A kormány ne­vében kötelezettséget vállalt a nép demok­ratikus szabadságjogainak visszaállítására, a faji megkülönböztetések eltörlésére, az alkotmányos jogok életbeléptetésére, a po­litikai foglyok szabadon bocsátására, az összes fasiszta szervezetek feloszlatására, valamint, hogy véget vet a »nemzeti vagyon elfecsérelésének.« E bolgár kormány valóban mindent meg­tett, csupán arról feledkezett meg, hogy saját maga számára kijelölje a megfelelő büntetést. Feledékenységét aztán utódja, a Georgiev kormány hivatalbalépésének más­­napján pótolta... Bulgária végülis megér­tette, hogy nem csupán az a tennivalója, hogy egykori dicstelen szövetségeseitől el­váljék, hanem részt is kell vennie a kiir­tásukra irányuló harcban. Csak miután a rezsimváltozás teljes lett és az összes, 1940 után alakult kormányok híveit letartóztat­ták, vagyonukat elkobozták, — vált lehet­ségessé Bulgária számára tárgyalási ala­pot találni a Szovjetunióval.­­"TERMÉSZETESEN nem lehet szoros ös­­­-­­szehasonlításokat tenni a fent említett országok között, amelyek sok vonatkozás­ban igen különböző fejlődési fokokat kép­viselnek. Világos például, hogy egy oly jó­zan és politikailag érett nép­állam, mint Csehszlovákia, — mely a háború után Eu­rópa egyik vezető ipari hatalma lesz — sokkal hamarabb fogja egyensúlyát visz­­szanyerni, mint Románia, mely tele van analfabéta parasztokkal és korrupt köz­­tisztviselőkkel, vagy az annyi éles konflik­tussal teli Lengyelország. Azonban még Romániában is számos meglepetés érhet bennünket. Mindenkit meglepett, hogy a szociáldemokraták és kommunisták mily készségesek voltak fátylat borítani a múltra és egységfrontot alkotni a fiatal királlyal Antonescu félre­vezetésére. Patrascanu kommunista vezér­nek, a román békedelegáció vezetőjének 11. OLDAL

Next