Kanadai Magyar Munkás, 1957-1958 (29. évfolyam, 1-49. szám)
1957-08-29 / 5. szám
12. OLDAL , kanadai m a o y a X MUNKÁS Published weekly by The Canadian Hungarian Publishing Association, Proprietors, 24 Wellington Street West, Toronto 1, Ont, Szerkeszti: Szőke István ügyvezető: Medgyesi Sándor Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ár: Kanadában és külföldön egyformán egész évre (4.00, félévre (2.00. Minden levelet, csekket és Money Ordert küldjük: KANADAI MAGYAR MUNKÁS, Box 154, Gen. P.O., Toronto. Ont., Kanada. — Telefonszám: EMpire 4-6097. — Levélben küldött pilisekért felelősséget nem vállalunk.I Printed by: Eveready Printers, Limited, Toronto. Ont. KIK AKARJÁK ELGÁNCSOLNI A VISSZASZÁLLÍTÁST? (Folytatás az 1. oldalról) Mentkezőket?! Vagy a felsőbb rendelkezés lefelé úgy szólt, hogy a Diefenbaker-kormány emberséges és mindenképpen okos rendelkezését — amit különben még a St. Laurent-kormány ügynökei amúgy is beígértek a disszidáltaknak Európában — így akadályozzák, és ha lehet, keresztülhúzzák — a hidegháborúra beállított alantasok? Kétségtelen, hogy ez a visszaszállítási intézkedés keserű pirula, amit az előzetes beígérés mellett a munkanélküliséget növelő gazdasági szorultság, a visszaszállításukat követelő ezrek és — az egész hidegháborús »magyar ügy« léggömbjének hamissága kitűnése nyomán — jelentős kanadai közvélemény kényszerített ki. Az is igaz, hogy a visszaszállítási intézkedés diplomáciai bejelentése, bizony ellentétben van azzal, hogy eddig a kanadai kormány is támogatja a »magyar ügynek« az ENSZ ötösbizottsága összetákolt jelentése alapján való újratárgyalását szept 10-i kezdettel. A Diefenbaker-kormány azonban nemcsak a visszatérni akaró disszidáltak, hanem Kanada érdekében és bizonyos vonatkozásban a béke érdekében is cselekedett, amikor erre az elhatározásra jutott. És a kormánynak egy ilyen, diplomáciai útón is közölt jó lépése nem akadhat el sem hidegháborús alantasok berzenkedésén, sem esetleges washingtoni nemtetszésen. Nemcsak a visszavágyó disszidáltaknak, hanem minden jó kanadainak is gazdasági és békeszerető érdeke, hogy a Diefenbaker-kormány intézkedését semmi meg ne akadályozza és teljes érvényre jusson. RÖVIDEN írja A. B., N. Falls HOGY MILYEN gyorsan múlik a nyár, csak akkor tudjuk meg, ha a végére érünk és szemrehányást teszünk a természetnek, hogy mi szebbet, jobbat és hosszabbat vártunk. Köszönjünk egymásnak Hogy e rövid idő alatt öszszejártuk száz tű hosszát (és nem is gyalog), hogy kihasználjuk a fizetett nyári Szabadságot, tudnunk kell azt, hogy nem az Ó-Testamentumban bukkantunk rá, hogy ez is jár a munkásnak, hanem a szakszervezetek jóvoltából élvezzük. Hibás a naptár! Ha azt kérdené valaki, hogy hány vasárnap voltam otthon e nyáron, röviden azt felelhetném, hogy egyen se. Mert vagy a Petőfi-parkban Valamit sütünk, vagy más városiak kinti akcióira megyünk szórakozni, közbeközbe összebújunk egy-egy sois konferenciára — így nem csoda, ha szombattal is tótolni kellene. De mihelyst kérek, írni fogok a kalandáriumot összeállító fórumnak, hogy nekünk legalább nyáridőre tegyenek egy pár vasárnappal többet. A két koma Disznóvágásra az egyik meghívta a másikat. A disznót megölték, megperzselték, lepucolták. Kisbaltávalnagy késsel a kezükben körül-körüljárták a döglött disznót. — No, csak bontsa kend, bontsa komám! — biztatja az egyik a másikat. — Bontanám komám, bontanám, de nem férek hozzá! . . . (Ketten voltak az egész udvaron.) Attól tartok, hogy így jár a két, a liberális és a konzervatív párt is: ha egy komolyabb kérdést kell megoldani, majd nem férnek hozZE • • • Mi lesz okt. 19-én Falcson? A Kossuth-ifjúság nagy szüreti bálja, ami egy kis összebújt konferenciából remélhetőleg nagyra fog nőni. Mert ez hozzáférhető lesz.Csak arra kérem az ifjúságot, hogy engem ki ne zárjanak az előkészítéséből, mert akkor én beteg leszek. • * • Hosszabb hallgatásomnak semmi komolyabb oka nem volt, csak éppen az, hogy nem beszéltem. * * • Az utóbbi lapszámokban olvastam Edelényi cikkét. Figyelmesen, de nem annyi türelemmel, mert mire a végére értem, majd elkáromkodtam magam. Hogy miért is nem kerül ilyen cikk sok millió ember kezébe, vagy legalábbis minden magyar kezébe! ... KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1957 AUGUSZTUS 29. CSÜTÖRTÖK Újkanadás újkanadásokhoz ELÉRKEZETT az ideje, hogy határozottan lehet állítani: az ősz óta idejött magyar »szabadságharcosok« jelentős része már eléggé tárgyilagos kritikával, a »nyugati paradicsom« és »amerikai életforma« minden illúziójától mentesen értékeli ki a kapitalista és a szocialista államrendszerek közötti alapvető különbséget. Az ember amin átesik, a tapasztalat nyomán, kétféle következtetést von le belőle. Az első a visszatekintés a múlt jobb-szebb vagy kellemetlenebb emlékeire, amivel önbizalmat szerez az életiskolából arra vonatkozóan, hogy vigyázatosabb és előrelátóbb lesz a jövőben. A másik az az elgondolás — sokszor az önhitegetés, önámitás határán mozoghat — ami az ember jövőjét illeti. Ez a fogalom, hogy »jövő«, a szocialista rendszerben lehet reálisabb vagy túlzottabb elképzelés, de mindig bizakodó; a kapitalista életformában van már nem írás, mint lelki gyötrődés. Magyarországon, mint minden szocialista országban, van egy olyan törvény is, amely munkára kötelezi a munkakerülőt, az élni ingyen akarót is. Reakciós nyelven ez annyit jelent: kényszermunka. A nép nyelvén pedig azt jelenti, hogy — (ha már »kényszer«, hát legyen kényszer!) — az alkotmánynak vagy a munka törvényének egyik paragrafusa arra kényszerít, hogy ne éhezz! Amikor Magyarországon egyes, szakmát vagy diplomát szerzetteknek nem méltóztatott együtt építeni a nép jövőjével a maguk jövőjét, a nyugati kapunyitást arra használták fel, hogy rózsaszínű ködfelhőkön többek között Kanada földjére száljanak le abból a célból, hogy a már a műfejlesztésben is vergődő kapitalizmust továbbfejlesszék. Most ezt sokan mint diplomás edénymosogatók és napszámosok, szakmás segédmunkások és munkanélküliek végzik, mert most főleg ilyen pionér-munka vár itt nemzetiségre való tekintet nélkül az emigránsokra; a monopoltőke uralma alatt ilyen kései úttörőmunkában, főleg a munkanélküli hadseregben, alkalmazzák őket, amíg csak másnak haszna van belőle. Kétségtelenül volt a nyugati aknamunka, megtévesztés és beavatkozás nyomán »magyar tragédia«, de a vége csak most pattan itt, éspedig úgy, hogy sok már az otthon eldobott fegyvert kezdi emlegetni, és nem is azon az oldalon való használatra, mint egyes ma is félrevezetett társaik a minap Murdochvillen tették. Pedig kár, mert a történelem ma nemcsak otthon a hibák kijavítására, hanem itt is mélyebb változásokra más eszközöket és módszereket ír elő. Kétségtelen az is, hogy ha a kommunisták és más hazafiak által vezetett magyar nép főleg önmaga rázta volna le a nemzeti és nemzetközi fasizmus kötelékeit, és ha maga harcolta volna ki azt a szabadságot, amiért a Szovjet Hadsereg vérzett, bizonyára sokkal kevesebb sor került volna arra, hogy az urak és úrhatnámok mellett most megkésve egyszerű magyar dolgozók is itt pionérkodjanak. Bizonyára az itteni disszidáltak közül is sokan kifogásolták, amikor a Magyar Népköztársaság a görög és koreai menekült fiatalokat még a saját fiataljainál is jobb bánásmódban részesítette, pedig az igazi munkás nemzetközi szolidaritás volt. Hogy a kevés kiváltságostól eltekintve, a magyar menekültek nagy többsége itteni befogadó gazdáitól ilyen szolidaritást hiába remélt, azt a legtöbben már saját bőrükön érezték. * * Persze, minden emigrációs sorsnak, a legjobbnak is, van bizonyos keserű mellékíze, amikor nem egyetlen keserűség. Mégis vannak és lesznek a magyar disszidáltak között a fasisztákon és hasonló elemeken kívül mások is, akik egyelőre vagy véglegesen ezt a befogadó országot tekintik otthonuknak. De ha ezt választják, akkor az otthon tanultak nyomán lehetetlen, hogy a murdochvillei bérencek példáját kövessék — és nem is fogják azt követni. A megélhetés és a jobb jövő biztosítása itt is a munkássággal, a néppel, nem pedig az ellene való összefogást követeli meg. A józanabbjaiknak kétségtelenül értékelniük kell azt a szerepet, amelyet a K. M. Munkás vezetésével a magyar-kanadai haladó tömegek és szervezeteik a kanadai nép mindenféle haladó és békemozgalmában és megmozdulásaiban betöltötték és betöltenek. Egy maroknyi Kossuth-honvédnek montreáli harca 92 éve (1865), a tömegesebb bevándorlás 71 éve (1886) indította el azt a történelmi harcot, amelyet a K. M. Munkás vezetésével az itteni magyarság 28 éveír a kanadai nép oldalán és annak soraiban. Akinek a 30 évvel ezelőtti kanadai állapotokról fogalma van, legalább hallásból és statisztikából, az nem fitymálhatja le ezt a szerepet, és különösen azok nem, akik rózsás reményekkel teli érkezésük után itt bizonytalanságban és nyomorban találják magukat. A jövőt csak a közös harc teheti biztatóbbá. Jávorka, torontói újkanadás * * • Szerk. megjegyzés: Egyik olvasónk írja, hogy neki a »Jávorka« név a magyar történelemből ismerős —* nem tudunk-e róla többet ? Jávorka Ádám (1683— 1747) íródeák, majd II. Rákóczi Ferenc egyik főtisztje volt, Rodostóban főlovászmestere. Többek között az áruló, labanccá lett Ocskay László brigadéros elfogásával és felnégyeltetésével lett hírneves. Az emigrációban mint diplomata is szolgálta Rákóczit. A lengyelországi Jaroszlávban hunyt el. * * * ROMÁNIA 13 ÉVE SZABAD ROMÁNIA népe aug. 23-án ünnepelte felszabadulásának 13. évfordulóját, s ipari és kulturális fejlődése mellett szemlét tartott fejlődő mezőgazdasága felett is. Lássunk néhány adatot. 1935-ben a mezőgazdasági gépek értéke Romániában 42-szer volt alacsonyabb, mint Svájcban. Kukoricából 1040, árpából 720 kiló volt hektáronként az átlagtermés. Egy-egy mezőgazdasági szakemberre 6800 hektár gondja jutott. A földbirtok megoszlása volt a nagy elmaradottságnak az oka: például a királyi háznak 60.000 hektár földje, 700. 000 parasztnak semmi földje nem volt. Romániában ma 236 gépállomás, 823 állami gazdaság működik, összesen 32. 160 traktorral. Jórészt gépekkel végeztek gáz-csatornaépítést eddig 300.000 hektáron, 1960-ig újabb 600.000 hektárt tesznek öntözhetővé. Tizenegy év alatt 3,2- szer annyi agronómust képeztek ki 3 helyett 7 főiskolán, mint azelőtt 26 év alatt, egy agronómusra már 1000 hektárnál kevesebb jut.A háború előtti termelési színvonalat már 1948-ban elérték. Kukoricából 1, 821. 200 tonnával termelnek többet, mint az 1934/38-as át .-------------------------------------- tag volt, a hektáronkénti átlagtermés 750 kilóval haladja meg az 1938. évit. A mezőgazdasági terület 41 százaléka állami-szövetkezeti tulajdonban van, a parasztgazdaságok 28 százaléka alakult át szövetkezeti gazdaságokká. A termelőszövetkezetekben 991. 525 család kezén 2. 420.000 hektár van. Amíg 1956 január 1-től május 1-ig 153. 306 család, addig 1957 azonos ideje alatt 240.430 család lépett a szövetkezetekbe, mintegy 57 százalékkal több. A romániai mezőgazdálkodás fejlődése egyenletes, de revízió itt is történt. A Román Munkáspárt múlt decemberi határozatban például megszüntette a növényi termékek és a tej beszolgáltatását. A kormány 1957-re megszabta a munkaigényes növények ápolására alkalmas gépek fokozottabb gyártását: háromszor annyi gépet kapnak a gépállomások, mint 1956-ban. Szőlőt és gyümölcsöt telepítenek, fokozzák a konyha-, kertészetet, sok vállalati és minisztériumi beosztott visszakerült a közvetlen irányító munkakörbe, ami segíteni fogja a további mezőgazdasági feladatok megoldását.