Kanadai Magyar Munkás - Új Szó, 1967-1968 (39. évfolyam, 1-49. szám)
1968-04-20 / 37. szám
Hazádnak rendületlenül ÉSt Légy híve óh magyar! MB Mg JL B M HV Vörösmarty BTB BKL—Jj A# New Word Authorized as Second Class Mail by the Post Office Department, Ottawa, and for payment of postage in cash Volume 39. évfolyam — No. 37. szám Toronto, Ont. 1968 április 20 Ára 10 cent FELKELŐBEN A BÉKE NAPJA! PIRKAD Vietnamban a béke hajnala. Világszerte várják a tisztességes emberek a béketárgyalások kezdetét. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya jelét adta annak, hogy Johnson elnök visszavonulása, a Fehér Házból való távozását jelentő nyilatkozata komoly béketárgyalások számára nyithat ajtót. Nem változtathat ezen sokat az, hogy Westmoreland tábornok televízión megismételte azt a mesét, hogy a dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front újévi offenzívája megbukott. Nagyon jól tudja Westmoreland generális, hogy a Nemzeti Felszabadítási Front csak gerillacsoportokat és körzeti csapatokat vezényelt az újévi offenzívába. A Nemzeti Felszabadítási Front tényleges hadserege nem vett részt az újévi támadásokban egyetlen egy helyen sem. Ennek a ténynek is van köze ahhoz, hogy az amerikai kormány késztetve érzi magát béketárgyalások megkezdésére. Az amerikai kormányt béketárgyalásra mindennél erőssebben talán az kényszeríti, hogy kormányok, parlamentek, politikai pártok, szakszervezetek, egyházak, békemozgalmi szervezetek, kulturális, társadalmi, ifjúsági, női szervezetek világszerte tüntetnek aJohnsonkormány népirtó háborúja ellen, és támogatják Hanoi számtalanszor megismételt állásfoglalását, miszerint a béketárgyalások csak akkor kezdődhetnek meg, ha a Johnson-kormány előbb lefújja az észak-vietnami légitámadásokat. Csak így lehet visszatérni az 1954-es Genfi Egyezményhez. Készteti az amerikai imperializmust béketárgyalásra egyebek közt az a tény is, hogy a vietnami nép a világ minden részéről — az amerikai néptől is — kap biztatást a kitartásra, védje meg hazáját a gonosz betörők ellen, állítsa vissza függetlenségét, rendezze gazdaságát, készüljön új társadalmi és kulturális életre. Készteti a Johnson-kormányt béketárgyalásra Robert F. Kennedy és Eugene McCarthy választási kampánya is. Mind a két szenátor könyörtelenül támadja Johnson szennyes vietnami háborúját. Mind a két elnökjelölt követeli az északvietnami bombázások megszüntetését. Ensz - diplomaták nézete szerint nehéz lenne a Johnson-kormánynak kitérni a béketárgyalások elől új kibúvókkal, új ürügyek kitalálásával. ENSz-beli diplomaták véleménye, hogy nincs már a béke elől vészkijárat a Johnson-kormány számára. Számítani kell azonban arra, hogy az előzetes tárgyalások vontatottak lesznek. Hanoi azon hajlandósága, hogy kész előzetes tárgyalásokba bocsátkozni az amerikai kormánnyal a bombázások maradéktalan megszüntetése előtt, meggyőzte a világot arról, hogy a továbbiak az Egyesült Államokon múlnak. A kínai kormány ellenzi, hogy Hanoi szóba álljon Washingtonnal, amíg amerikai repülőgépek folytatják részleges támadásaikat Észak-Vietnam ellen. A szovjet kormány azonban helyesli, hogy előzetes tárgyalások kezdődjenek a bombázások végleges megszüntetése előtt. Az észak-vietnami kormány tanújelét adta annak, hogy nem bábja a kínai kormánynak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az észak-vietnami kormány nem kíván fenntartani barátságos viszonyt Kínával. Elkerülhetetlennek tartják sokan az ENSz diplomatái közül, hogy Washington lerázza magáról a saigoni bábkormányt, amelyet Johnsonnak már régen el kellett volna némítania. Kilátásba helyezte számos ENSZ-diplomata, hogy a béketárgyalások lelkesedést fognak kiváltani a saigoni bábkormány hadseregében a békéért, amit a Nemzeti Felszabadítási Fronthoz történő tömeges átállások követhetnek. Fegyverszünet után politikai megállapodásokat vár majd a világ, de nehezebben és lassabban fog jönni politikai megoldás, mint a világ békét követelő népe szeretné. A fegyveres harcok sem egyszerre fognak megszűnni, hanem lépcsőzetesen. Ez máris megkezdődött. Khe Sanh-t a dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front vérontás nélkül adta vissza az amerikaiaknak. Az Egyesült Államok lemondott arról, hogy 200.000 főnyi csapatmegerősítést hajtson végre Vietnamban, s ezzel elállt attól a szándékától is, hogy tengerészgyalogságával megszállja Észak-Vietnamot és Kambodzsát, ha kell nukleáris támadással is. Megkönnyebbülten érzik a békemozgalmi csoportok, hogy tüntetéseik gyümölcsözőek. Nem harcoltunk békéért hiába. Ez a tény lelkesítette Nyugat-Németország diákifjúságát is országos béketüntetésekre, amelyektől Kiesinger kancellár annyira megrémült, hogy forradalmi jellegűnek minősítette, amíg félszívvel sajnálkozott Rudi Dutschke ifjúsági vezér ellen elkövetett merényleten. Hitelét vesztette az amerikai hadvezetőség tonkini meséje is. Kiderült, hogy a Tonkini öbölben sohasem érte észak-vietnami torpedótámadás az amerikai hadihajókat. Ez a támadás csak az amerikai elnök és vezérkarának képzeletében történt meg, de az amerikai közre(Folytatása a 2. oldalon) DE GAULLE NEM HAJLIK BARÁTSÁGRA A BALOLDALLAL A CHICAGO Daily News és a Toronto Daily Star párizsi tudósítója, Paul Ghali jelentette, hogy Franciaország elnöke lemondana baloldali koalíció választási győzelme esetén. Hivatkozott Ghali a gaullista tanok egyik legkiemelkedőbb ismerőjére, Jean- Francois Tournoux-ra, a Paris-Match c. lap politikai irányítójára, aki szerint de Gaulle elnök sohasem lenne hajlandó kommunistákat vagy rokonszenvezőiket hatalomra segíteni. Tournoux idézte de Gaulle legbelsőbb tanácsosait, akik kijelentették, hogy de Gaulle nem lenne hajlandó baloldali kormány fölött elnökölni. Ebből az ellenzék azonnal arra következtetett, hogy baloldali győzelem esetén kikiáltaná de Gaulle saját diktatúráját. De Gaulle elnök szükségesnek találta, hogy állásfoglalását tisztázza, miszerint sohasem mondott ő mást, mint azt, hogy a baloldali választási győzelem esetén lemondana államfői tisztségéről. Mivel általános választások Franciaországban nem esedékesek 1972 előtt, s az elnök mandátuma sem jár le addig, semmit sem vesztene de Gaulle, ha 1972-ben baloldali koalíció győzne. De Gaulle most ismételten tudtára adta "a francia népnek és a világnak, hogy csak saját feltételei mellett hajlandó hazája elnöke lenni. A gaullista szakemberek szerint sohasem kiáltana ki de Gaulle parancsuralmat. Hivatkoznak a 10 évvel ezelőtt hangoztatott következő kijelentésére: “Nem kezd az ember pályafutást diktátorként 67 éves korában.” LENGYELORSZÁG maroknyi zsidó lakossága, amely túlélte a második világháborút, Hitler tájirtását, jogegyenlőséget nyert. Tilos a Lengyel Népköztársaságban a fajgyűlölet. A lengyel kormány, teljes tudatában a zsidók leírhatatlan szenvedésének, sokat tett, sok pénzt fordított a zsidó lakosság felemelésére. Megjelentek a kormány által támogatott zsidó lapok és folyóiratok, az állam pénzeli a hírneves zsidó színházat, pénzeli a zsidó iskolákat, zsidó gyermekek üdültető táborait és más zsidó intézményeket. Ezekről a tényekről jelentenek azok, akik tanulmányutakat tettek Lengyelországban. Sajnos, más lengyelországi hírek is hallhatók. Az például, hogy betiltották azt a XIX. századbeli témát feldolgozó színművet, amelynek oroszellenes hangulata van. Ez a tiltó rendelkezés tüntetéseket provokált, s nehéz megérteni, miért igyekeztek felelős államférfiak és újságok a tüntetések elnyomását “cionista és zsidó” megbélyegzéssel igazolni? Lehet, hogy voltak a tüntettő diákok között zsidó fiatalok, s ha voltak, miért kellett azt rossznéven venni? A zsidó is egyenjogú állampolgár Lengyelországban, s mint ilyen éppen olyan joga van tüntetni, mint a nem zsidó állampolgárnak. Ne büntesse a törvény a zsidót másképpen, mint a nem zsidót. Joggal követel a zsidó másokkal egyenlő bánásmódot. Nem volna szabad megengedni, hogy bármiféle okból eredő zendüléseket is azzal nyomjanak el, hogy a zendülést zsidók cionisták okozták. Tragédiája az efféle intézkedés a szocializmus ügyének világszerte. Ellenkezik az efféle eljárás a szocialista erkölcsökkel. Zsidósors Lengyelországban Amerikai nagyüzlet vezetői a békéért NEW Yorkból jelentette a kanadai Thompson-féle napilapok tudósítója John Caniff, hogy békeköveteléssel fognak belépni az elnökválasztási kampányba az Egyesült Államok vezető gyárosai, bankárai és a nagyüzlet vezérszemélyiségei általában. Mozgalmuk neve: Business Executives for Vietnam P 0C6 Több mint 100.000 kimagasló nagyüzleti vezető személyiségnek küldött levelet e mozgalom azzal a kérelemmel, hogy pénzükkel, tekintélyükkel, komoly hozzáállásukkal tegyék sikeressé az amerikai nagyüzletemberek kampányát a vietnami háború ellen. A kampányt e hét elejére számos milliárdos, nagykereskedő, gyáros és vezérigazgató írta alá. Aktív vezetője e kampánynak David M. Shoup ny. tengerészgyalogsági tábornok és Theodore Yntema, a Ford Motor Co. volt pénzügyi főnöke, Henry E. Niles, a Baltimore Life Insurance Co. elnöke, Harold Willens ingatlanforgalmi milliomos és gyártulajdonos. Niles közölte az újságírókkal, hogy ő és néhány társa már 1966-ban ellenezték a vietnami háborút, de mozgalom megszervezéséhez csak akkor fogtak hozzá, amikor feleségével egy szenátorhoz fordultak azzal a javaslattal, hogy foglaljon állást a vietnami háború ellen. E javaslatra felelte a szenátor: “Hol vannak az üzletemberek?” A szenátor válasza nyugtalanította Niles-t. Nyílt levelet írt Johnson elnöknek 1966 december 26 keltezéssel, tiltakozva a vietnami háború ellen. Ezt követően jött létre a nagyüzletemberek háborúellenes szervezete 2.000 taggal.