Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-19 / 1. szám
1969 július 19 ÚJ SZÓ 5. oldal LAPUNK MÚLTJÁRÓL ÉS JÖVŐJÉRŐL AZ ÉLETÜNK során vannak napjaink, amelyek jelentőségükkel kiemelkednek a hétköznapjaink közül. Évfordulók — születésnapi, házassági vagy más hasonló nevezetes alkalmak. Ezeknek az évfordulóknak már jóelőre, nagyobb gonddal készülünk a megünneplésére, aszerint, hogy milyen emlékek, hagyományok fűznek az évfordulóhoz. Ilyen nevezetes évfordulót ünnepelünk mi, lapunk olvasói ebben az évben LAPUNK FENNÁLLÁSÁNAK NEGYVENEDIK ÉVFORDULÓJÁT. Negyven évvel ezelőtt, 1929 július 16- án jelent meg az Új Szó elődjének, a KANADAI MAGYAR MUNKÁSnak az első száma. Azok az elődeink, akik a megjelenését, —■ a megszületését — előkészítették és megvalósították, éppen olyan izgalommal várták a Munkás első számát a nyomdagép mellett, amilyen izgalommal várhatják a szülők első gyermekük világra jövetelét. A lapunk “szülei” is bizonyára elképzelték már hetekkel, hónapokkal előbb, milyen lesz majd a Munkás, hogy néz ki külsőleg? És amikor végre kezükbe vehették a feketebetűs papírlapokat, a szemük és arcuk ragyogott, talán néhány könnycsepp is végig folyt az arcukon , örömükben. Szerény kislapot tartottak a kezükben, hatoldalas volt a Munkás első száma. De ez az újszülött már a világra jöttekor érthető szavakkal beszélt. Az első oldalon a “BEKÖSZÖNTŐ” cikkében azokhoz szól, akik Kanada . . . gyártelepein, az Óceántól Óceánig szaladó vasutak töltésein, a Nyugat végtelen gabonatermő földjein és az őserdőkben a robot igáját viselitek ... ti kérgeskezitek, kik a föld minden javát előállítjátok . . . a ti életetek az, amiről hangot, hírt ad e lap . . . Munkás szerkesztéssel, munkás célból,munkások pénzén kiadott lap munkás olvasóknak. . Ahogy az első lapszámból vett fenti idézetből láthatjuk, a Munkás már az első szavaival megmondta, milyen feladatra hivatott, és ma •—• negyven évvel az első szám megjelenése után —■, megállapíthatjuk, hogy a hivatását teljesítette. Ezt az évfordulót ünnepeljük mi, lapunk olvasói és barátai, ebben az évben. Nevezetes és emlékezetes évforduló, és nem mehetünk el mellette anélkül, hogy ne tekintsünk vissza a 40 éves múltba. Nem azért, hogy a múlt küzdelmeit, a sikereket és vereségeket, a botlásokat és tévedéseket felidézve, a közös vagy egyéni érdemeinket hangoztassuk, vagy a megtörtént hibáinkat eltakarjuk, hanem azért tekintünk vissza a múltba, hogy lapunknak és fenntartóinak harcos múltjából új erőt merítsünk a jövő küzdelmeihez! Mert küzdelmek előtt állunk. Lapunk olvasóinak általában, de különösen azoknak a még élő, régi keveseknek, akik a Munkás megalapításához megnélkülözött centjeiket és dollárjaikat áldozva az első téglákat összehordták, nem mondhatunk semmi olyan megtörtént, fontos eseményt lapunk 40 éves harcairól, amit ők is ne tudnának. Hiszen amikor lapunk küzdelmes múltjáról beszélünk — az olvasóinak és fenntartóinak a küzdelmes múltjáról is beszélünk. A lap negyven éves története — az ő történetük. Sőt nemcsak az övék, hanem azoknak a többi kanadai magyar ezreknek a története is, akik ennek a lapnak sem az elindításához, sem a további fenntartásához nem járultak hozzá sem terjesztési munkával, sem anyagi segítséggel. De a 30- as évek munkanélkülisége és az ezzel járó nélkülözés és nyomor éppen úgy sújtotta őket is, mint a Munkás olvasóit. Földhöz ragadt nyomorgó proletár volt mind, akár hívei voltak a lapunknak, akár ellenségei. A Munkás nem volt nekik ellenségük, egyformán harcolt minden kanadai magyar dolgozó érdekeiért. Azokban a nehéz 30-as években egyedül a Munkás vitte szét a bátorító szót tengerparttól tengerpartig. Tájékoztatott, bátorított, szervezett, kivezető utat mutatott. “Munkát vagy segélyt!” követelésre sürgetett, összefogásra a kilakoltatások ellen. Nemcsak a lapunk olvasói tudják mindezeket, nagyon jól tudják az ellenségei is. ELÉPTE lapunk a 40 évet és ez alatt az idő alatt becsülettel, sokszor tévedéseket és hibákat is elkövetve, töltötte be azt a szerepét, amelyre hivatott. És 40 éven keresztül becsülettel töltötte be lapfenntartó szerepét az olvasótábora is! Kezdettől fogva áldozatkészen álltak — és állnak ma is — lapjuk mellett, politikai kiállással és dollárjaikkal egyformán. Elválaszthatlanul és elévülhetetlenül hozzátartozik ez lapunk történetéhez. És ezen az évfordulón a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel emlékezünk lapunk fenntartóira. Kegyelettel emlékezünk azokra is, akiket az évek során a halál elszólított közülünk, de akik amíg éltek köztünk voltak, a lapjuk mellett álltak, munkát és pénzt áldoztak érte. A lap életben tartásához ők adták a mindennapi kenyeret, az ő áldozatkészségük és politikai meggyőződésük nélkül ma nem beszélhetnénk 40 éves múltról. Mindez már történelem. Itt állunk a második negyven év küszöbén, a jobb jövőbe vetett hittel és bizakodással. Ám ezen a fontos évfordulón nem elégséges csak a múltba visszatekintenünk. ELŐRE kell néznünk, a jövőt kell megvizsgálnunk, a jövő feladait kellszámbavenni, felmérni lapunk további fenntartásához a lehetőségeinket, számotvetni az akadályokkal. Lapunk életében akadályok dolgában nem szűkölködtünk soha. Volt belőlük elég, de legyőztük! Megtartottuk a lapunkat. Meg tudtuk tartani azért, mert a mi lapunk a fejlődés, a haladás útját követte kezdettől fogva. Ugyanakkor egész sor kisebb-nagyobb kanadai magyar lap kimúlt, mert szembe kerültek a fejlődéssel. A NEGYVEN évet megérte lapunk, de hogyan folytathatjuk az utat tovább, és meddig folytathatjuk? Erre a kérdésre csak egy válasz van: addig maradhat lapunk életben, amíg lesz annyi előfizetője, amennyien fenn tudják— és akarják — tartani. De ki tudhatná, hogy a mai lapfenntartókból — mondjuk — öt év múlva hányan tapossák meg ezt a földet? Ezzel is számolnunk kell. A 40 éves lapunk mai olvasóinak túlnyomó többsége régi bevándorolt, ezeknek az átlagos életkora 65- 70 esztendő. Azokat, akik ezekből még életben lesznek öt év múlva, nem lesz nehéz dolog megszámlálni. Ma még, bár nagy áldozatok árán, elő tudjuk teremteni a lapfenntartáshoz szükséges költségeket, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a mai lapfenntartók kihalása után csak úgy biztosíthatjuk lapunk további életét, ha az elhalt olvasókat újakkal pótoljuk! Van erre lehetőségünk? Nézzük meg. A hozzánk legközelebbi terület, ahová új olvasókért tekinthetünk, a mai olvasóink gyermekei lennének. Itt “csak” egyetlen akadály áll előttünk: ez a nemzedék már alig beszéli a magyar nyelvet. Akár tetszik nekünk, akár nem tetszik, azzal a gondolattal meg kell barátkoznunk, hogy — és nem is a nagyon távolijövőben — a magyar nyelv használata Kanadában megszűnik. Nem lehet ennek a határidejét meghatározni, de kérlelhetetlenül elkövetkezik. Szélesebb körben addig lesz még használatban a magyar nyelv Kanadában, amíg a mai, felnőtt nemzedék él. A régi bevándorolt magyarok gyermekei már csak nevükben magyarok, nyelvükben nem. Még úgy-ahogy beszélik a magyar nyelvet, de az írással-olvasással még ha akarnának sem tudnak megbirkózni. És nem is akarnak. Nincs rá szükségük. És azzal nem álltathatjuk magunkat, hogy ez a helyzet a magyar nyelv előnyére valamikor is megváltozik Kanadában. Mindez, ami ebben a tekintetben a régi bevándorolt magyarok gyermekeire már ma érvényes, érvényes lesz a később bevándoroltak gyermekeire is. Ezek valamivel később adják föl a magyar nyelv használatát, de föladják. Nincs ebben semmi rendkívüli, sőt természetesen adódik a kanadai életből. A fiataljaink vagy Kanadában születtek, vagy gyerekkorban jöttek ide a szüleikkel. Itt végezték az iskolát, ahol a kanadai nyelvet — angolt vagy franciát — tanulták. Ezt beszélik az utcán, a társaságban, a munkahelyen, még a családi körben is. Ezen a nyelven imádkoznak vagy káromkodnak. Nyelvükben és szokásaikban beleolvadtak — vagy később beleolvadnak — a kanadai életbe. És ezek a magyar származású fiatalok, magyarnyelvű lap fenntartásánál nem jöhetnek számításba. Az igazság kedvéért említjük itt meg, hogy egyes kanadai főiskolákon a magyar nyelv tantárgy. Elismerés jár azoknak a magyar tanítóknak,tanároknak, azt többéves munkájukkal létrehozták. Azok a diákok tanulják — vagy tovább tanulják —, akik olyan életpályára készülnek, ahol a magyar nyelv tudására szükségük lesz. A félreértések elkerülése végett jegyezzük itt meg azt is, hogy amikor arról szólunk, hogy Kanadában magyar nyelvű lap fenntartásánál nem számíthatunk magyar származású fiataljainkra, ezzel nem mondjuk azt, hogy ezek a fiatalok a haladó mozgalom számára elvesztek. Szó sincs róla. Hiszen sokan közülök nyíltan állást foglalnak a háború ellen, a béke és haladás hívei. Egyesek a szakszervezetekben vezető állásokat töltenek be, nem ellenségei a lapunknak, sem a szervezetünknek, még a szocialista eszméknek sem. Itt csak mint tényt, azt állapítjuk meg, hogy mint magyar nyelvű lapfenntartók nem jöhetnek számításba. Sem a mi lapunknál, sem a jobboldali magyarnyelvű lapoknál a távolabbi jövőben. Ez a sors vár Kanadában nemcsak a magyarnyelvű, de minden más bevándorolt nemzetiség lapjaira is. Politikai vakság lenne, ha ennek a bekövetkezésével nem számolnánk. De ebből ne következtesse senki, sem lapunk olvasói és barátai, sem az ellenségei, hogy lapunk fölött a lélekharangot kongatjuk. Itt még nem tartunk. Hol van tehát az a terület, ahová új olvasókért fordulhatunk? A legújabb bevándoroltak ezreinek területe. Furcsán hangzik? Lehet. De mi hiszünk a fejlődésben és hiszünk abban, hogy az emberek gondolkozása változáson megy át. Mert a tőkésrendszer, akármilyen tetszetős csomagolásban tárják elénk , kizsákmányoló rendszer marad, az Élet pedig nagy tanítómester. Kemény diónak látszik a régi olvasóknak az új bevándoroltakból való pótlása, ez igaz. De kikre építették a lapunk jövőjét 40 évvel ezelőtt elődeink? A munkásemberekre. Mi is ezekre építünk. Akik “a föld minden javát előállítják" — ahogy ezt, Munkás első számában írta. Nem volt könnyű munka a lapterjesztés, előfizetésszerzés soha, sem a kezdeti években, sem ma. És ide kívánkozik az alábbi eset felemlítése a lapterjesztés nehézségeiről. Emlékezhetünk, én is, mások is, hogy amikor azelső időkben a Munkás terjesztőivel összekerültünk, vagy szóba sem álltunk velük, vagy gúnyos megjegyzések kíséretében elutasítottuk őket. Abban az időben jómagam is azok közé tartoztam, akiknek nem kellett a Munkás. Egy alkalommal parázs vitába is keveredtem a lapterjesztővel. Hónapokkal később tudtam meg, hogy a lapterjesztő Nyerki Gyula volt. Hamiltonban történt, 1929 szeptemberben. Akkor még Hamiltonban készült a Munkás. Munkanélkül voltunk és a ház előtt üldögéltünk öten egy csomóban, amikor oda jött hozzánk Nyerki, egy nyaláb Munkással a hóna alatt. Előfizetésről beszélt, vagy legalább egy lapot vegyünk meg 5 centért. Beszélt, érvelt, de az igyekezete nem járt eredménnyel. Akkor már némi ízelítőt kaptunk a kanadai élettől, és amit Nyerki mondott, ott motoszkált a fejünkben, nekem is, a társaimnak is. Többször beszélgettünk egymás között a Nyerkitől hallott dolgokról. És hónapokkal az eset után, hogy-hogynem, egyszer csak ott találtam magam a Munkás Hallban, ahol valami gyűlés volt. A gyűlés közben megtudtam, hogy lapbizottsági gyűlésen vagyok. Központi lapbizottság választásáról volt szó. Többek között engem is jelöltek és néhány ismerősöm unszolására vállaltam a jelölést. Később a társaimmal együtt előfizettük a Munkást,az pedig természetes,hogy néhány héttel később a lapterjesztésben is részt vettünk. Pár évvel utána — 1934- ben — részt vettünk a “vörös vasárnapokon”, 14—16, férfiak és nők, 2—2 együtt, jártuk sorba a magyar házakat. Egy alkalommal — kampány ideje volt— 58 új előfizetést szereztünk. Így volt ez más városokban is. Azok, akik Nyerkit elutasítottuk a lappal együtt, kitartottunk a lap és a mozgalom mellett. Egyik társunk a spanyol fronton esett el, egy másik a színpadon, előadás közben halt meg, ketten most is Hamiltonban élnek, előfizetői és támogatói a lapunknak. És ötödiknek, én is a helyemen vagyok. Ezt a kis epizódot részben azért írtam le, hogy Nyerki Gyula emlékének is— a közelmúltban halt meg — adózza!, részben azért, hogy az előfizetés szerzés akadályai sem legyőzhetetlenek. Ki tudhatná megmondani, hány hasonló eset történt azokban az években végig Kanadán? ★ ★ -k Negyven évvel ezelőtt elődeink neki mertek vágni a Munkás elindításával a bizonytalan jövőnek. Pénzük nem volt, de voltak kizsákmányolt munkások,akiknek szükségük volt munkáslapra. Ma is vannak, és ma is kizsákmányoltak, és ezeknek éppen úgy szükségük van a kivezető utat mutató lapra, mint a negyven év előtti munkásoknak szükségük volt. És nekünk, a negyven éves múlttal és tapasztalattal rendelkezőknek kötelességszerű feladatunk, hogy a ma még tévelygő kanadai magyar munkásezreknek segítsünk abban, hogy magukra találjanak és megtalálják a helyüket a kanadai életben. Ezt a segítséget legleső sorban azzal adhatjuk meg, ha a kezükbe adjuk a lapunkat. Nézzünk vissza a múltba, de ne úgy, hogy a tekintetünk ott ragadjon. A jövőt kell néznünk, a jövőt kell kovácsolnunk. Ezt követeli tőlünk lapunk negyven éves, harcos múltja. Medgyesi Sándor VOL. I.—ÉVFOLYAM No. 1 HAMILTON, ONT., JULY 10. 192» EGYES SZÁMARK A 5 CENTSZORI MUNKÁS Canadian Hungarian Worker