Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-19 / 1. szám

1969 július 19 ÚJ SZÓ 5. oldal LAPUNK MÚLTJÁRÓL ÉS JÖVŐJÉRŐL A­Z ÉLETÜNK során vannak napjaink, amelyek jelentőségükkel kiemelked­nek a hétköznapjaink közül. Évfor­dulók —­ születésnapi, házassági vagy más hasonló nevezetes alkalmak. Ezek­nek az évfordulóknak már jóelőre, na­gyobb gonddal készülünk a megünneplé­sére, aszerint, hogy milyen emlékek, ha­gyományok fűznek az évfordulóhoz. Ilyen nevezetes évfordulót ünnepelünk mi, lapunk olvasói ebben az évben­ LA­PUNK FENNÁLLÁSÁNAK NEGYVE­NEDIK ÉVFORDULÓJÁT. Negyven évvel ezelőtt, 1929 július 16- án jelent meg az Új Szó elődjének, a KANADAI MAGYAR MUNKÁSnak az első száma. Azok az elődeink, akik a megjelenését, —■ a megszületését — elő­készítették és megvalósították, éppen o­­lyan izgalommal várták a Munkás első számát a nyomdagép mellett, amilyen iz­galommal várhatják a szülők első gyer­mekük világra jövetelét. A lapunk “szü­lei” is bizonyára elképzelték már hetek­kel, hónapokkal előbb, milyen lesz majd a Munkás, hogy néz ki külsőleg? És ami­kor végre kezükbe vehették a feketebe­tűs papírlapokat, a szemük és arcuk ra­gyogott, talán néhány könnycsepp is vé­gig folyt az arcukon , örömükben. Szerény kislapot tartottak a kezük­ben, hatoldalas volt a Munkás első szá­ma. De ez az újszülött már a világra jöttekor érthető szavakkal beszélt. Az első oldalon a “BEKÖSZÖNTŐ” cikké­ben azokhoz szól, akik Kanada . . . gyártelepein, az Óceántól Óceá­nig szaladó vasutak töltésein, a Nyu­gat végtelen gabonat­ermő földjein és az őserdőkben a robot igáját vise­litek ... ti kérgeskezitek, kik a föld minden javát előállítjátok . . . a ti életetek az, amiről hangot, hírt ad e lap . . . Munkás szerkesztés­sel, munkás célból,munkások pénzén kiadott lap munkás olvasóknak. . Ahogy az első lapszámból vett fenti idézetből láthatjuk, a Munkás már az első szavaival megmondta, milyen fela­datra hivatott, és ma •—• negyven évvel az első szám megjelenése után —■, meg­állapíthatjuk, hogy a hivatását teljesí­tette. Ezt az évfordulót ünnepeljük mi, la­punk olvasói és barátai, ebben az évben. Nevezetes és emlékezetes évforduló, és nem mehetünk el mellette anélkül, hogy ne tekintsünk vissza a 40 éves múltba. Nem azért, hogy a múlt küzdelmeit, a sikereket és vereségeket, a botlásokat és tévedéseket felidézve, a közös vagy egyé­ni érdemeinket hangoztassuk, vagy a megtörtént hibáinkat eltakarjuk, hanem az­ért tekintünk vissza a múltba, hogy lapunknak és fenntartóinak harcos múlt­jából új erőt merítsünk a jövő küzdel­meihez! Mert küzdelmek előtt állunk. Lapunk olvasóinak általában, de kü­lönösen azoknak a még élő, régi kevesek­nek, akik a Munkás megalapításához megnélkülözött centjeiket és dollárjaikat áldozva az első téglákat összehordták, nem mondhatunk semmi olyan megtör­tént, fontos eseményt lapunk 40 éves harcairól,­­ amit ők is ne tudnának. Hiszen amikor lapunk küzdelmes múlt­járól beszélünk — az olvasóinak és fenn­tartóinak a küzdelmes múltjáról is be­szélünk. A lap negyven éves története — az ő történetük. Sőt nemcsak az övék, hanem azoknak a többi ka­nadai magyar ezreknek a törté­nete is, akik ennek a lapnak sem az elindításához, sem a további fenntartásához nem járultak hozzá sem terjesztési munkával, sem anyagi segítséggel. De a 30- as évek munkanélkülisége és az ezzel járó nélkülözés és nyomor éppen úgy sújtotta őket is, mint a Munkás olvasóit. Földhöz ra­gadt nyomorgó proletár volt mind, akár hívei voltak a la­punknak, akár ellenségei. A Munkás nem volt nekik ellensé­gük, egyformán harcolt minden kanadai magyar dolgozó érdekeiért. Azokban a nehéz 30-as években egyedül a Munkás vitte szét a bátorító szót ten­gerparttól tengerpartig. Tájékoztatott, bá­torított, szervezett, kivezető utat muta­tott. “Munkát vagy segélyt!” követelésre sürgetett, összefogásra a kilakoltatások ellen. Nemcsak a lapunk olvasói tudják mindezeket, nagyon jól tudják az ellen­ségei is. ELÉP­TE lapunk a 40 évet és ez alatt az idő alatt becsülettel, sokszor tévedéseket és hibákat is elkövetve, töltötte be azt a szerepét, amelyre hivatott. És 40 éven keresztül becsülettel töltötte be lapfenn­tartó szerepét az olvasótábora is! Kezdet­től fogva áldozatkészen álltak — és áll­nak ma is — lapjuk mellett, politikai ki­állással és dollárjaikkal egyformán. Elvá­­laszthatlanul és elévü­lhetetlenül hozzátar­tozik ez lapunk történetéhez. És ezen az évfordulón a legnagyobb tisztelettel és el­ismeréssel emlékezünk lapunk fenntartói­ra. Kegyelettel emlékezünk azokra is, aki­ket az évek során a halál elszólított kö­zülünk, de akik amíg éltek köztünk vol­tak, a lapjuk mellett álltak, munkát és pénzt áldoztak érte. A lap életben tartá­sához ők adták a mindennapi kenyeret, az ő áldozatkészségük és politikai meggyő­ződésük nélkül ma nem beszélhetnénk 40 éves múltról. Mindez már történelem. Itt állunk a második negyven év küszö­bén, a jobb jövőbe vetett hittel és biza­kodással. Ám ezen a fontos évfordulón nem elégséges csak a múltba vissza­te­kintenünk. ELŐRE kell néznünk, a jövőt kell megvizsgálnunk, a jövő feladait kell­­számbavenni, felmérni lapunk további fenntartásához a lehetőségeinket, számot­­vetni az akadályokkal. Lapunk életében akadályok dolgában nem szűkölködtünk soha. Volt belőlük elég, de legyőztük! Megtartottuk a lapunkat. Meg tudtuk tar­tani azért, mert a mi lapunk a fejlődés, a haladás útját követte kezdettől fogva. Ugyanakkor egész sor kisebb-nagyobb ka­nadai magyar lap kimúlt, mert szembe ke­rültek a fejlődéssel. A NEGYVEN évet megérte lapunk, de hogyan folytathatjuk az utat tovább, és meddig folytathatjuk? Erre a kérdésre csak egy válasz van: addig maradhat la­punk életben, amíg lesz annyi előfizetője, amennyien fenn tudják­­— és akarják — tartani. De ki tudhatná, hogy a mai lap­­fenntartókból — mondjuk — öt év múl­va hányan tapossák meg ezt a földet? Ez­zel is számolnunk kell. A 40 éves lapunk mai olvasóinak túl­nyomó többsége régi bevándorolt, ezeknek az átlagos életkora 65- 70 esztendő. Azo­kat, akik ezekből még életben lesznek öt év múlva, nem lesz nehéz dolog megszám­lálni. Ma még, bár nagy áldozatok árán, elő tudjuk teremteni a lapfenntartáshoz szük­séges költségeket, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a mai lapfenntartók kiha­lása után csak úgy biztosíthatjuk lapunk további életét, ha az elhalt olvasókat újak­kal pótoljuk! Van erre lehetőségünk? Néz­zük meg. A hozzánk legközelebbi terület, ahová új olvasókért tekinthetünk, a mai olvasó­ink gyermekei lennének. Itt “csak” egyet­len akadály áll előttünk: ez a nemzedék már alig beszéli a magyar nyelvet. Akár tetszik nekünk, akár nem tetszik, azzal a gondolattal meg kell barátkoz­nunk, hogy — és nem is a nagyon távoli­­jövőben — a magyar nyelv használata Ka­nadában megszűnik. Nem lehet ennek a határidejét meghatározni, de kérlelhetet­lenül elkövetkezik. Szélesebb körben ad­dig lesz még használatban a magyar nyelv Kanadában, amíg a mai, felnőtt nemze­dék él. A régi bevándorolt magyarok gyermekei már csak nevükben magyarok, nyelvükben nem. Még úgy-ahogy beszélik a magyar nyelvet, de az írással-olvasással még ha akarnának sem tudnak megbir­kózni. És nem is akarnak. Nincs rá szük­ségük. És azzal nem álltathatjuk magun­kat, hogy ez a helyzet a magyar nyelv elő­nyére valamikor is megváltozik Kanadá­ban. Mindez, ami ebben a tekintetben a régi bevándorolt magyarok gyermekeire már ma érvényes, érvényes lesz a később bevándoroltak gyermekeire is. Ezek vala­mivel később adják föl a magyar nyelv használatát, de föladják. Nincs ebben semmi rendkívüli, sőt ter­mészetesen adódik a kanadai életből. A fiataljaink vagy Kanadában születtek, vagy­ gyerekkorban jöttek ide a szüleik­kel. Itt végezték az iskolát, ahol a ka­nadai nyelvet —­ angolt vagy franciát — tanulták. Ezt beszélik az utcán, a társa­ságban, a munkahelyen, még a családi kör­ben is. Ezen a nyelven imádkoznak vagy káromkodnak. Nyelvükben és szokásaik­ban beleolvadtak —­ vagy később beleol­vadnak — a kanadai életbe. És ezek a magyar származású fiatalok, magyarnyel­vű lap fenntartásánál nem jöhetnek szá­mításba. Az igazság kedvéért említjük itt meg, hogy egyes kanadai főiskolákon a ma­gyar nyelv tantárgy. Elismerés jár azok­nak a magyar tanítóknak,tanároknak, a­­­zt többéves munkájukkal létrehozták. A­­zok a diákok tanulják — vagy tovább ta­nulják —, akik olyan életpályára készül­nek, ahol a magyar nyelv tudására szük­ségük lesz. A félreértések elkerülése végett jegyez­zük itt meg azt is, hogy amikor arról szó­lunk, hogy Kanadában magyar nyelvű lap fenntartásánál nem számíthatunk magyar származású fiataljainkra, ezzel nem mond­juk azt, hogy ezek a fiatalok a haladó mozgalom számára elvesztek. Szó sincs róla. Hiszen sokan közülök nyíltan állást foglalnak a háború ellen, a béke és ha­ladás hívei. Egyesek a szakszervezetekben vezető állásokat töltenek be, nem ellensé­gei a lapunknak, sem a szervezetünknek, még a szocialista eszméknek sem. Itt csak mint tényt, azt állapítjuk meg, hogy mint magyar nyelvű lapfenntartók nem jöhet­nek számításba. Sem a mi lapunknál, sem a jobboldali magyarnyelvű lapoknál a tá­volabbi jövőben. Ez a sors vár Kanadá­ban nemcsak a magyarnyelvű, de minden más bevándorolt nemzetiség lapjaira is. Politikai vakság lenne, ha ennek a bekö­vetkezésével nem számolnánk. De ebből ne következtesse senki, sem lapunk olva­sói és barátai, sem az ellenségei, hogy la­punk fölött a lélekharangot kongatjuk. Itt még nem tartunk. Hol van tehát az a terület, ahová új olvasókért fordulhatunk? A legújabb be­vándoroltak ezreinek területe. Furcsán hangzik? Lehet. De mi hiszünk a fejlő­désben és hiszünk abban, hogy az em­berek gondolkozása változáson megy át. Mert a tőkésrendszer, akármilyen tetsze­tős csomagolásban tárják elénk , ki­zsákmányoló rendszer marad, az Élet pe­dig nagy tanítómester. Kemény diónak látszik a régi olvasóknak az új bevándo­roltakból való pótlása, ez igaz. De kik­re építették a lapunk jövőjét 40 évvel ezelőtt elődeink? A munkásemberekr­e. Mi is ezekre építünk. Akik “a föld min­den javát előállítják" — ahogy ezt­­, Munkás első számában írta. Nem volt könnyű munka a lapterjesz­tés, előfizetésszerzés soha, sem a kezde­ti években, sem ma. És ide kívánkozik az alábbi eset felemlítése a lapterjesz­tés nehézségeiről. Emlékezhetünk, én is, mások is, hogy amikor az­­első időkben a Munkás ter­jesztőivel összekerültünk, vagy szóba sem álltunk velük, vagy gúnyos meg­jegyzések kíséretében elutasítottuk őket. Abban az időben jómagam is azok közé tartoztam, akiknek nem kellett a Mun­kás. Egy alkalommal parázs vitába is ke­veredtem a lapterjesztővel. Hónapokkal később tudtam meg, hogy a lapterjesztő Nyerki Gyula volt. Hamiltonban történt, 1929 szeptem­berben. Akkor még Hamiltonban készült a Munkás. Munkanélkül voltunk és a ház előtt üldögéltünk öten egy csomóban, a­­mikor oda jött hozzánk Nyerki, egy nya­láb Munkással a hóna alatt. Előfizetésről beszélt, vagy legalább egy lapot vegyünk meg 5 centért. Beszélt, érvelt, de az igye­kezete nem járt eredménnyel. Akkor már némi ízelítőt kaptunk a kanadai élettől, és amit Nyerki mondott, ott motoszkált a fejünkben, nekem is, a társaimnak is. Többször beszélgettünk egymás között a Nyerkitől hallott dolgokról. És hónapok­kal az eset után, hogy-hogynem, egyszer csak ott találtam magam a Munkás Hall­ban, ahol valami gyűlés volt. A gyűlés közben megtudtam, hogy lapbizottsági gyűlésen vagyok. Központi lapbizottság választásáról volt szó. Többek között en­gem is jelöltek és néhány ismerősöm un­szolására vállaltam a jelölést. Később a társaimmal együtt előfizet­tük a Munkást,az pedig természetes,hogy néhány héttel később a lapterjesztésben is részt vettünk. Pár évvel utána — 1934- ben — részt vettünk a “vörös vasárnapo­kon”, 14—16, férfiak és nők, 2—2 együtt, jártuk sorba a magyar házakat. Egy al­kalommal — kampány ideje volt— 58 új előfizetést szereztünk. Így volt ez más városokban is. Azok, akik Nyerkit elutasítottuk a lappal együtt, kitartottunk a lap és a mozgalom mellett. Egyik társunk a spa­nyol fronton esett el, egy másik a szín­padon, előadás közben halt meg, ketten most is Hamiltonban élnek, előfizetői és támogatói a lapunknak. És ötödiknek, én is a helyemen vagyok. Ezt a kis epizódot részben azért írtam le, hogy Nyerki Gyula emlékének is­— a közelmúltban halt meg — adózza!­, rész­ben azért, hogy az előfizetés szerzés aka­dályai sem legyőzhetetlenek. Ki tudhat­ná megmondani, hány hasonló eset tör­tént azokban az években végig Kanadán? ★ ★ -k Negyven évvel ezelőtt elődeink neki mertek vágni a Munkás elindításával a bizonytalan jövőnek. Pénzük nem volt, de voltak kizsákmányolt munkások,akik­nek szükségük volt munkáslapra. Ma is vannak, és ma is kizsákmányoltak, és ezeknek éppen úgy szükségük van a ki­vezető utat mutató lapra, mint a negy­ven év előtti munkásoknak szükségük volt. És nekünk, a negyven éves múlttal és tapasztalattal rendel­kezőknek kötelességszerű­ felada­tunk, hogy a ma még tévelygő kanadai magyar munkásezrek­nek segítsünk abban, hogy ma­gukra találjanak és megtalálják a helyüket a kanadai életben. Ezt a segítséget legleső sorban azzal adhatjuk meg, ha a kezük­be adjuk a lapunkat. Nézzünk vissza a múltba, de ne úgy, hogy a tekintetünk ott ragadjon. A jövőt kell néznünk, a jövőt kell kovácsolnunk. Ezt követeli tőlünk lapunk negyven éves, harcos múltja. Medgyesi Sándor VOL. I.—ÉVFOLYAM No. 1 HAMILTON, ONT., JULY 10. 192» EG­YES SZÁM­ARK A 5 CENTS­Z­ORI MUNKÁS Canadian Hungarian Worker

Next