Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-14 / 32. szám

1970 március 14 Zűrzavaros medicare Quebec, New Brunswick és Prince Edward Island lakossága kivételével minden kanadait fedez a medicare vala­melyik formája. De a befizetés és a ki­fizetés, illetékbeszedés és a biztosítási összegek kifizetése zagyva gyakorlat, amely politikai bajokat okoz a tartomá­nyi kormánynak. A befizetés azzal kezdődik, hogy min­den jövedelmi adót fizetőtől behajt az ottawai kormány adótöbbletet a finoman “Social Development” címkével ellátott alapra. Az így behajtott pénzeket a tar­tományok medicare kasszájának támo­gatására fordítja a szövetségi kormány azzal a feltétellel, hogy a tartományok átfogó, mindenkit felölelő medicare-ben részesítik lakosaikat, olyanban, amely érvényben marad a biztosított felek szá­mára tekintet nélkül arra, hogy hány­szor költöznek más tartományba. Min­den jövedelmi adót fizető személy fizet be illetéket a szövetségi kormány medi­­care-kasszájába “surtax” (adótöbblet) címén. Ráadásul a tartományi kormányok is hajtanak be medicare-illetékeket a szö­vetségi kormánynak befizetett adótöbb­leten kívül. A befizetések összege tarto­mányonként különböző. Az ontarioi kor­mány hajtja be a legnagyobb összegeket, $14.75-t havonta családonként. Ezzel szemben Manitoba csak $1.10-t szed be családonként havonta. Nova Scotia és Newfoundland pedig semmit sem. A korábbi konzervatív kormány ma­gas medicare-illetékét az új NDP-kor­­mány csökkentette $1.10-re. Schreyer manitobai miniszterelnök azzal tette le­hetővé az alacsonyabb medicare-illeté-­ ket, hogy több adót vetett ki a magasabb jövedelmekre és a nagyvállalatokra. Saskatchewanban is alacsony volt a me­­dicare-illeték a CCF-kormány alatt. A liberális Thatcher miniszterelnök, hogy fizetniök kell a feleknek gyógykezelési díjat, amikor orvoshoz mennek, vagy az orvos megy ki hozzájuk. Nova Scotia és Newfoundland, noha a lakosságnak sokkal nagyobb része él sze­génységben, s ezért sokkal többet kell kifizetnie közsegélyen élők eltartására, mint Ontariónak, nem hajt be külön me­­dicare-illetéket senkitől. Québec még mindig vonakodik szövet­ségi medicare-pénz elfogadásától. Akik nem rendelkeznek egyénileg befizetett medicare-biztosítással, azok gyógykeze­lési költségeit a tartományi kormány pó­tolja. Québecben a medicare-illetéket az egyének vagy családok jövedelméhez szabták. A legmagasabb évi illeték $25. EGYENLŐTLEN KIFIZETÉS A kifizetések sem egyenlőek. Elméleti­leg minden orvos tetszése szerinti díjat igényel a tartományi medicare-pénztár­­ból, valamint azoktól is, akik egyéni biz­tosítást fizetnek. British Columbiában annyit fizetnek ki a medicare-alapból, amennyit kialku­szik az orvosok szervezete (Medical As­sociation). A gyakorlatban úgy alakul a dolog, hogy az orvos nem küld számlát a pá­ciensének, hanem csak a kormánynak, illetve a hatósági engedéllyel működő biztosító cégnek. Lemond tehát az or­vos a betegétől behajtható 10 százalék­ról. Ám ha a páciens huzamos ideig na­gyon beteg, a 10 százalék sokat jelent­het az orvos számára, miért is abba a kísérletbe eshet, hogy behajtja betegén a 10 százalékot. Az orvosok szervezetének határozatai szerint minden orvosnak be kellene hajtania az őt megillető 10 szá­zalékot. A legkapzsiabbak a specialisták. Ezek az orvosok nem mondanak le a 10 százalékról, sőt sokkal többet is beszed­nek, ahol és amikor lehet. Az ontarioi kormány addig húzta­­vonta a szövetségi medicare-terv elfoga­dását ,ameddig az orvosok szervezete kí­vánta, hogy közben az orvosok elég ma­gasra emelhessék díjaikat és ezzel lehe­tővé tehessék azt is, hogy a privát bizto­sító cégek “behajtási díj” címén is szed­hessenek be pénzeket. Ez okozta a leg­kellemetlenebb politikai problémát. A tartományi kormány ahelyett, hogy az illetékek csökkentésére használta volna fel a szövetségi kormánytól arra a célra kapott pénzeket, sokkal magasabb befi­zetési díjakat szabott ki, mint bármely más tartomány. Az ontarioi konzervatív kormány min­den áron az orvosokról és a biztosító cé­gekről kíván gondoskodni, nem a bete­gekről. A monopóliumokat pedig egyál­talán nem óhajtja megadózni a medica­­re-illetékek csökkentése érdekében. A kormány ilyen politikája ellen sokan til­takoztak. Tiltakozik különösen a szak­­szervezeti és a farmmozgalom. A farmerek tiltakoznak a magas befi­zetési illetékek ellen, mert azok sok esetben magasabbak, mint volt az a biz­tosítási díj, amit a szövetkezeti gyógy­kezelési alapra fizettek be. A szervezett dolgozók nem szeretik azért, mert a szö­vetségi-tartományi medicare előtt a munkaadókkal kötött szerződéseik kö­telezték a munkaadókat minden orvosi költség fedezésére, a szövetségi-tarto­mányi medicare pedig engedélyezi az or­vosok számára a 10 százalékos felülfize­­tés behajtását a betegeken. Ellenszenv­vel vették tudomásul a szervezett mun­kások azt is, hogy orvosok a díjtárgya­lást méltóságukon alulinak tekintik. So­kak meggyőződése, hogy a magas medi­­care-díj annak köszönhető, hogy lemon­dott az előbbi egészségügyi miniszter, aki erélyesen követelte az ontarioi kor­mánytól, fordítsa a szövetségi kormány­tól kapott medicare-pénzt az illetékek csökkentésére. Politikai megfigyelők szerint azért vesztette el az ontarioi konzervatív kormány a pótválasztást egy olyan kerületben, amely hagyomá­nyosan konzervatív volt, mert nem haj­landó a szövetségi kormánytól kapott medicare-pénzt a nép javára fordítani. (London vidékén, a miniszterelnök kerü­letének szomszédságában vesztett el a kormány pótválasztást. London a bizto­sító cégek központja.) Manitoba tartományban a magas me­­dicare-illetékek okozták — részben vagy egészében — a konzervatív kormány bu­kását. Az új NDP-kormány elő intézke­dése, Schreyer miniszterelnök vezetése alatt az volt, hogy nagy mértékben csök­kentette a medicare-befizetések összegét. A népnek nyújtott ezen kedvezményt a magas jövedelmekre kivetett magasabb adóval egyenlítette ki. Saskatchewanban Thatcher miniszter­­elnök komoly mértékben csökkentette a népre gyakorolt b­efolyását azzal, hogy a szociáldemokrata CCF-NDP-kormánytól örökölt medicaret megdrágította. Ez a drágítás különösen az állandóan beteg lakosokra hárított nagy terhet, valamint a legalacsonyabb jövedelmű egyénekre és családokra. Thatcherék máris elvesz­tettek egy pótválasztást és az NDP úgy érzi, hogy a következő tartományi álta­lános választáson meg fogja buktatni a nép a liberális kormányt. —Az acélipari szakszervezet ’STEEL LABOR’’ c lapjából. TÖBB MINt 10,000 szervezett ipari dolgozó és farmer tüntetett a múlt év decemberében Torontóban, a tartományi parlament előtti téren a konzervatív kormány medicare-zsarolása ellen. Képünkön a tüntető tömeg egy része látható. Mrs. Winnie Miller, a 618-as számú helyi farmszervezet tagja, az országos farmszervezet köz­ponti vezetőségének egyetlen nő­tagja, azt tanácsolta a farmerek­nek, a National Farm Union ala­pító kongresszusán mondott be­szédében, hogy hagyják figyel­men kívül az úgynevezett “szak­emberek” lári-fári beszédeit, me­lyek szerint csak úgy segíthet magán a farmer, ha mezőgazda­­sági szaktanfolyamokon szakem­berré válik és megtanulja, ho­gyan csökkentheti a termesztés önköltségeit. “Ugyanezek a szaktanácsosok —mondotta Mrs. Miller—néhány évvel ezelőtt azt hangoztatták, hogy van világpiacunk, eladhat­juk a gabonát. A világ lakossága növekszik, egyre több élelmiszer­re lesz szükség. Felültek a far­merek, egyre több holdat vetet­tek be, kezdték vásárolni a leg­újabb mezőgazdasági gépeket, használt gépeiket kijavították, nyakra-főre vásárolták a műtrá­gyát, vegyszereket, és magas szintre emelték a mezőgazdasá­got. Szedték fel a kölcsönöket, fizették a magas kamatokat. Mi lett az eredmény? Emelkedett a termelés önköltsége 49 száza­lékkal, de a búza ára csak 19 százalékkal. Egyszerre kiesett a hordó feneke, s most mást pré­dikálnak a “szaktanácsnok” urak. Ahelyett, hogy eladnák a gabonát az éhező világnak, azt hangoztatják, hogy vegyes gaz­dálkodásra kell áttérnünk, gabo­natermesztés helyett jószágot te­nyésszünk, létesítsünk sertésfal­kákat és juhnyájakat. Ezt tette sok farmer. A szarvasmarha ál­lomány 8 százalékkal, a sertés­­állomány 40 százalékkal, a juh­állomány 5 százalékkal emelke­dett.­. Douglas Young, a National Farm Union szervezője által ve­zetett kutatás megállapította, hogy 3 százalékkal csökkentik a farmerek a megművelt földeket, 20 százalékkal több takarmány­­gabona termesztésére kapcsol­nak át, megháromszorozzák az olajnövények termesztését, 50 százalékkal csökkentették gaz­dasági gépek megvásárlását, 50 százalékkal kevesebb új autót vásárolnak, 80 százalékkal keve­sebb műtrágyát, 25 százalékkal kevesebb vegyszereket. A farme­rek a lakosság 8 százalékát al­kotják, de a nemzeti termelés 40 százalékát ők adják, és termé­szetesen ők állítják elő a legnél­külözhetetlenebb életszükségle­teket, az élelmiszereket. Ha te­hát a farmerek egytől egyig szervezetbe tömörülnének, min­den eddiginél nagyobb lenne a hatalmuk. Egyenlőségért Frank Dietz, a farmerek kon­gresszusán mondott beszédében sürgette a farmereket: követel­jenek a maguk számára olyan el­bánást a kormánytól, amilyen­ben az üzleti, a gyáripari társa­dalmat részesíti. Kijelentette, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok röviddel ezelőtt megtartott konferenciája népbolondítás volt. Mindössze annyit ígértek a gyárosok, hogy a profitjukat nem fogják az elő­állítási költségek fölé emelni. Közölte Dietz, hogy február 19. óta Kanada minden területén van fiókszerevezete a National Farm Unionnak. Három szerve­zete működik Prince Edward Islandon, 6 Ontarióban, 10 Mani­tobában, 18 Saskatchewanban, Albertában 11, British Colum­biában­­. Közölte, hogy Francia- Kanadában most vannak fiók­szervezetek alakulóban. A Natio­nal Farm Union alapító kon­gresszusán, a megfigyelőkkel együtt hétszázan vettek részt. Dietz szerint még nem minden farmer van tudatában annak, hogy a farmerek a mezőgazda­­sági gépgyárak, műtrágyagyárak áldozatai, így például kevés farmer tudja azt, hogy az állami Barber-féle bizottság megállapí­tása szerint az a traktor, amely­ért a farmer 8.640 dollárt fizet, a közvetítő ügynökségnek csak 6.307 dollárjába kerül, a gyár­tási költsége pedig csak $3.786. Ezek az adatok a 90 lóerős trak­torokra vonatkoznak. Még hát­rányosabb a farmerekre nézve a 130 lóerős traktor megvásárlása. A 130 lóerős traktor, amelyért a farmer $12,103-t fizet, az eladást lebonyolító ügynökség csak $8,835-t fizet, a gyárnak pedig mindössze 5,060 dollárba kerül. Ugyanazt a traktort Angliában 3,521 dollárért állítják elő, és ha többet gyártanának, az előál­lítási költség nem haladná meg a 3,173 dollárt. Tökéletesített gyártási eljárással 2,786 dollár­ért is elő lehetne állítani. A szó­ban lévő traktor gyártásának munkabér költsége Amerikában 574 dollár, Angliában 437. Egy delegátus közölte felszó­lalásában, hogy a Canadian Co­­operativ Implements Ltd. új programja lehetővé teszi a far­merek számára, hogy gépezetet 30 százalékkal olcsóbban kapja­nak, ha készpénzzel fizetnek, 42 százalékkal olcsóbban, ha a gép árát egy évvel előre kifizetik. A saskatchewani Gull Lake farmereinek szervezete nőt vá­lasztott meg elnökül. ORSZÁGOS SZERVEZETTÉ NŐTT A NATIONAL FARM UNION FELHÁBORODÁSSAL olvassa az ország lakossága a sajtóhíreket, melyek arról számolnak be, hogy Kanada roskadásig telt gabona magtárai árnyékában, Saskatchewan tartományban, az Indián és Métis lakosság éhezik. A kormány a beszállítási kvótarendszerre való hivatkozással úgy rendelkezett, hogy a farmerek még ajándék­képpen sem adhatnak búzát az éhezőknek. Egyes helyeken a far­merek, bürokrata rendelkezést megszegve, önkéntes kollektívákban maguk őrlik a búzát és szállítják a lisztet az éhes Métis-eknek. ÚJ SZÓ 3 oldal

Next