Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-14 / 32. szám

Hazádnak Légi híve óh magyar! ^ 1^11 New Word ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Volume 41. évfolyam — No. 32 Toronto, Ont. 1970 március 14 \' J.'. Vara 10 cent _________,_____,______________________________________________________—------------------------------------------------------------------------------------------------------------ KOSSUTH Lajos, a függetlenségi harc vezére. TÁNCSICS Mihály, a fiatal de harcos munkásosztály szószólója. PETŐFI Sándor, a forradalmi költő. MÁRCIUS 15 MÁRCIUS 15-ét, az 1848-as magyar forradalom kitörésének évfordulóját ünnepli a magyarság ezekben a napokban. Otthon, s egyben a világ minden táján, ahol legalább egy maroknyi magyar él és talál lehetőséget, alkalmat egy ünnepély megrendezésére. Március 15-ét, s ennek a dátumnak jelentőségét, sajnos sokszor félremagyarázták. Különböző politikai csoportok írói, szónokai, opportunistái saját politikai tévedéseiket igyekeznek igazolni, a XIX-ik század egyik legjelentősebb forradalmának ünneplése során. Míg, ha reálisan áttekintjük a múlt század közepén végbement eseményeket, a kortársak tanulmányai alapján, úgy világosan kiderül, hogy Március 15-ét, csak egyféleképpen lehet értékelni: úgy mint az abszolutizmus, a rendi társadalom feletti győzelem évfordulóját, a liberalizmus, az alkotmányosság és a demokrácia gyakorlati átültetésének születésnapját Európaszerte. A XIX. SZÁZAD első fele még az önkény, az uralkodók abszolút uralma, a hűbéri rendszernek a kora Európa-szerte. Franciaországban valamivel kedvezőbb volt a helyzet. A polgárság már rendelkezett alapvető jogokkal, s az iparosodás révén, létszámban itt erősödött meg legjobban a munkásosztály, mely a köztársasági pártba tömörült. A munkások több ízben rendeztek véres felkeléseket jogaik kivívásáért, mely kegyetlen megtorlással és szüntelen “törvényes” üldözéssel végződött. 1848 február 23-án este a polgárság szegényebb rétege és a párizsi munkások tömege, miután sortűzzel szétverték békés felvonulásukat, felvette a nyílt harcot a király katonáival, és február 24-én győzött a forradalom. Elűzték Lajos Fülöp fracia királyt és kikiáltották a köztársaságot. Munkásvezérek kerültek az élre. Louis Blanc és Prudhon, proklamációkban kimondták: “a kormány végleges formáját csak a népfelség állapíthatja meg." “A nemzet egysége, melyet ezentúl a nemzet minden osztálya fog képezni, a nemzet kormánya a nemzet kezében van; elvül: a szabadság, egyenlőség és testvériség; jelszóul: a nép.” (Histoire de la Revolution de 1848 . . . Dániel Stern.) Franciaországban természetes fejlődés szülte a forradalmat. A munkásosztálynak a burzsoáziával való szembenállása. Európában sehol máshol még nem volt ez a fejlődés, de viszont az európai népek többsége idegen uralkodó házak elnyomása alatt szenvedett, így a párizsi eszmék, s jelszavak, futótűzként terjedtek, fellobbantva a forradalom lángját Szicíliában, Bécsben, Pesten, Milánóban és Berlinben. Bécsben március 13-án tört ki a forradalom. Megismétlődött a párizsi incidens. Békés tüntetőket sortűzzel vert szét Albrecht főherceg. Meternich követeli a további erőszak alkalmazását, de másnap hajnalban már menekülnie kell neki is. Bécsben is győzött a forradalom. EZEKBEN a forrongó napokban Pozsonyban tárgyalt a magyar országgyűlés. Az országgyűlési képviselők nagy százaléka konzervatív volt, de a bécsi események a haladó szárnynak, Kossuthéknak kedvezett. A rendek, március 14-én megszavazták a sajtószabadságot és elfogadták a közteherviselési törvényt. Pozsonyban csak lépést akartak tartani Béccsel. Pesten a fiatal írók, Petőfi, Vasváry, Jókai, Irinyi tovább akartak menni mint a bécsiek. Pozsonyban az országgyűlésen az alkotmányosság volt a vezető eszme, Pesten az általános emberi szabadság és a nemzetiség érvényesülése minden téren. A pesti helytartó, dr. Zichy Ferenc tudott a forrongásról, de erőtlen volt megakadályozni a március 15-i tömegtüntetést, melynek keretén belül Petőfi elszavalja a Talpra Magyart, a Landerer nyomdában kinyomtatják a cenzúra ellenére a 12 pontot, melyben többek között követelték az “úrbéri viszonyok megszüntetését.” Aznap kiszabadítják börtönéből Táncsics Mihályt, a cenzúra mártírját. Pesten vér nélkül győzött a forradalom. Az ifjúság radikális követeléseit az első magyar felelős minisztérium, mely március 22-én alakult a volt ellenzék soraiból, teljesen,a magáévá tette. A haladás és a nemzetiség eszméje győzött és uralomra jutott. A reformkorból kiforrt mozgalom békésen célt ért Magyarországon. De mint később látjuk, a győzelem ideiglenes, csak átmeneti állapot. Az abszolutizmust csak ideig-óráig rendítette meg a nemzetközi forradalmi mozgalom. Hazánk esetében a szomszédos népek, a nemzetiségiek vezetőinek öncélú elvakultsága, a Habsburg házzal történt megalkuvása adta az első döfést a szabadság elvesztéséhez,így a reakció időt és erőt nyert. S mint tudjuk, a forradalmat követő szabadságharcot Európa két legreakciósabb uralkodójának, I. Ferencz József császárnak és I. Miklós cárnak a szövetsége veri le, így a rövidéletű forradalmak és szabadság korát felváltja a megtorlás, a reakció kora az európai kontinensen. (uk) KOSSUTH toborzó úton Miért a kémhisztéria? Tornyosulnak a gazdaságpolitikai bajok MEGÍRTUK MÁR két hete közölt fejtegetésünkben, hogy ahol demokráciáról beszélnek, ott az igazságszolgáltatásnak is azon az elv alapján kell működnie, amely bűnösséget bizonyítással állapít meg. Kanadai jogtörvényünket is úgy ismerjük—szabad idézettel —, hogy amíg a bűnösség nem bizonyíttatott, addig a vádlott ártatlan. Így, amit a “kémügyről” hivatalos forrásból is megtudtunk, nem több, mint két-három államhivatalnok elvont nyilatkozata, ami csupán állítás egy vélt cselekményről, de nem bizonyítás, s inkább sajtóporverés, mint tény. A Magyar Élet pedig még nagyobb port rúg belőle, s hozzátesz a maga fantáziájával egy kisujjból (de lábujjból) szopott dajkamesét. S ha úgy méltatlankodik, hogy a budapesti eljárás “értelmetlen provokáció,” az ő logikájukkal ugyan azt mondhatjuk, miért éppen most történik az “értelmetlen provokáció” Ottawában? ★ ★ ★ De talán nem is annyira értelmetlen az egész eset, ha akárindítékát nézzük, amihez nem is kell nagy erőlködés, hisz’ az élet maga olyan vasöklű tanító, ami a legkonokabb fejeket is képes áttörni—igen kevés kivétellel—a megvilágosodásra. S az élet ilyen—bár nem világrengető—reális ténye, hogy a kis Magyarország nagy népszerűségnek örvend, már itt Kanadában is. Nemcsak a magyarság sok tízezres körében, de a távoli, rideg Kanadában a csak névről, gyakran torzhírekből ismert Magyar Népköztársaság anyagi és szellemi értékeivel lesz ismertté és népszerűvé a széles kanadai közvéleményben is. Ez az objectív valóság, ami M.É.-ék és hasonló társaik szűk körében a döbbenetes reakciót kiváltotta. Ez az egyik és első ok tehát, ami oktalan dühös kirohanásokra készteti őket. Leplezetlen őszinteséggel így hozzák ezt tudomásunkra: "A Kanadai Magyarok Szövetsége közel egy esztendeje harcol azért (csak egy esztendeje?), hogy felismerje és távol tartsa az emigrációs közélettől azokat, akik a pesti moszkovita csatlóskormány külföldet járó képviselőivel koegzisztenciális kapcsolatok létesítésére hajlanak, főleg akkor, ha anyagi előnyök származnak belőle. (Ha nekik annyira tetszik a csatlóskormány ügynökeivel való barátkozás, miért nem mennek haza a “paradicsomba?”) Még ha oly közönséges is ez az együgyű okoskodás, segítünk felvilágosítani őket: azért nem mennek haza, mert azokkal az ügynökökkel csak itt helyben, Kanadában lehet barátkozni. De zavaros fejükkel már azt sem tudják, hogyan szédítsék a magyarságot, mert hiszen már “esztendeje harcolnak” azért, hogy senki ne menjen haza. De még alkura is kaphatók olykor és arról rémisztgetnek, hogy ha már mégis ... de legalább ebben az esztendőben nem, . . . mert aki most megy, azt a Hortobágyon biztosan bográcsgulyásba fogják aprítani, így aztán nem tudjuk, menjünk, vagy ne menjünk? Ez itt a kérdés! Nekik ugyan nem kérdés ez, ők a lényegre tapintanak: akár megyünk, akár barátkozunk, az már koegzisztencia é s ettől őrizz Isten! Ez már végveszedelem, mert ugyebár mily másként nézne ki egy kis háborúcska, az általuk becézgetett A-bombával, vagy H-bombával, fojtógázzal, vagy bacillusbombával. Majd ők megmutatnák, Szálasi hozzájuk képest csak kismiska volt, kinek csak a kócos Hitler volt a pártfogója, de nekik már Samu a nagybácsijuk. Ez a vágyuk, ambíciójuk, ezért ez az értelmetlen és esztelen rikácsolás és provokáció Magyarország ellen; nekik mindegy volna a romok és hullahegyek hátán is ,csak úri módon ők ülhetnének annak tétjébe, mint ahogy Szálasi nemzetvesztő tette. ★ ★ ★ Ezt az ördögi vágyálmukat hiúsította meg aztán a józan ésszel, nemes emberi törekvéssel munkált koegzisztencia, melynek célja a békés állapotok között megteremtett mindenféle kapcsolatok, tekintet nélkül országok világnézetére. De akik a társadalom zajló fejlődésében a pozitív, alkotó tett hiányában csak a salak szerepét tudják és akarják betölteni, azokat megrettenti korunk e jellemző folyamata, a koegzisztencia. Ebből a reális életfolyamatból konok reakciósságuk őket kiszorítja. Erről tesznek hitvallást e további megnyilatkozásukban: “Többek között lapunk, a Magyar Élet is, immár 3 éve jár a kommunista beszivárgási mesterkedések mögött, fényképezi az ilyen célú összejöveteleiket . . . minden cikkében, valamint riportjában arra igyekszik rámutatni, hogy a kommunisták elfogadhatónak képzelt üzleti felajánlásai mögött mindig valamilyen leplezett szándék . . . beékelődési törekvés húzódik meg.” Beteg fejekben született agyrémeik tovább már szóra sem érdemesek. Nem, mert a realitások szülik agyrémeiket. Az, hogy azok az “üzleti felajánlások” nem “képzelt”, hanem nagyon is valóságos tények. Olyan valóság, ami anyagi javakban, szellemi termékekben, tehát gazdasági kapcsolatokban, kereskedelmi forgalomban, kulturális, tudományos cserékben testesül meg, mindkét fél kölcsönös boldogulására. Lenin zseniális elméletének felfedezése ez, ami a háborúval szemben ezt a korszakalkotó (Folytatása a 8. oldalon)