Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1969-11-08 / 15. szám

8. oldal ÚJ SZÓ 1969 november 8 AZ ÉLET KÖVETKEZŐ PROBLÉMÁJA: 85 SŐT 100 ÉV LESZ AZ ÉLETTARTAMPiramisok és papírhajók LÁTSZÓLAG nincs két tudomány­ág, amely olyan távol esnek egy­mástól, mint az űrhajózás és az amerikanisztika (vagyis a Kolum­busz előtti, ős-amerikai kultúrák tudományos vizsgálata). Valahol mégis találkoznak, s ez a közös platform­­ jellegzetesen polgári jellegű. A sci-fi melléktermékei jártak-e valaha idegen égitestek űrhajósai a Földön? Ezt a kérdést magyar nyelvű népszerű kiadvá­nyok is felteszik, s azonnal fel is sorolnak olyan művészeti motívu­mokat, melyek értelmes, talán az embernél is sokkalta értelmesebb lények földi látogatását “bizonyít­ják”. E bizonyítékoknak nevezett önkényes példák sora végtelen: bőrpáncélos ó-japán szamurájok szobrocskái (a páncélzat lázba hoz­za az elméletgyártókat, mert a mai űrhajósok szakafandereihez hason­lít, s ezek a tudományosan képzet­len emberek csakis antromoforf lé­nyeket tudnak elképzelni). Azután ott van a Szaharai Tasszili-hegység híres freskóinak egyike, amelynek felfedezője, a francia Henri Lochte tréfából “a nagy Mars-beli isten” nevet adta. “Bizonyítékok továbbá különféle közel-keleti romvárosok ledőlt oszlopai, melyek ideális ra­kéta-kilövőhelyek benyomását kel­tik, vagy egy középkori makedón kolostor freskója, amelyen néme­lyek Jézus Krisztust valami űrha­jóhoz hasonló, sematizált jármű botkormányánál vélik felfedezni. Ezt a fantasztikus elméletet né­ha a nyugati áltudományos folyó­iratok gombaként tenyésző termé­keiből veszi át sajtónk, máskor az ifjúságnak szánt szovjet ismeret­­terjesztő lapokból. Közismertek például Kazancev mérnök írásai; ő röpítette fel azt az “elméletet”, hogy a tunguz meteor egy idegen űrhajó lehetett. Ezt az elgondolást egyébként egy évtizede meglehe­tősen éles nyilatkozatban vetette el a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája, s a közlemény magyar nyel­ven is megjelent az Élet és Tudo­mányban. Párhuzamok kutatása Legújabban Thor Heyerdahl pa­­pírászcsónak - útja foglalkoztatta sajtónkat és egyéb hírközlő szerve­inket. Dicső vállalkozás volt ez, hi­szen a csónakosok az égszínkék ENSZ-lobogó alatt hajóztak, távi­rataik eljutottak a szovjet és az amerikai államfő asztalára meg U Thant főtitkárhoz is, és valóban megragadó, hogy olasz, szovjet, e­­gyiptomi, Csád köztársaságbeli és norvég férfiak vállalkoztak erre a kalandos útra. A kalandokkal és a nemzetek kö­zötti barátság szép gesztusával nincs is baj — csak Heyerdahl kon­cepciója sántít. Mert mit is bizo­nyított a világsajtó — és a magyar újságok — közleményei szerint a kis híjján sikeres út? Nem keve­sebbet, mint hogy az ó-egyiptomi­ak eljuthattak az “Újvilágba — sőt ■el is kellett jutniok, ezért találha­tók Mexikóban piramisok. A kérdés gyökeréig jutottunk: egy jellegzetesen polgári gondolat­hoz, amely még a régészet “tudo­mány előtti” korszakából szárma­zik. Ez az elmélet mindenáron kap­csolatot keres Amerika és az Ó- világ (Európa, Ázsia és Afrika) között. A századforduló óta az a­­merikanisztikában járatlan vagy felelőtlen emberek minden eszköz­zel megpróbálták, hogy bebizonyít­sák ezeket a kapcsolatokat. Egyes közép-amerikai vagy dél-amerikai nyelveket összehasonlítottak az ó­­görög, a baszk, a p etruszk, a babi­loni, a kínai nyelvvel, vagy a kau­kázusi maradvány­nyelvekkel. (Így például annak is híre járt, hogy egy Mexikóban akkreditált diplo­mata ójapán nyelven beszélgetett a mexikói otomi indiánokkal, s tűr­hetően meg is értették egymást.) A nyelvészek azonban magánéletü­kön kívül igen szigorú emberek, s kutatási területükön nagyon hatá­rozottan elutasítják a felelőtlensé­get. A sarlatánoknak tehát más vo­nalon kellett megindulniok. Az ős-amerikai kultúrák legin­kább szembetűnő emlékei építészeti emlékek, s ezek között is a pira­misok. Minthogy pedig Egyiptom építészetének is ezek a legimpozán­sabb alkotásai, a laikus számára kézenfekvő a párhuzam. Különféle közvetítőket kerestek hát — főként a föníciaiakat — akik hajóik há­tán elvihették a piramisépítés öt­letét Amerikába. (Az meg sem for­dult a fejükben, hogy miért éppen a piramisok, s miért nem a búza, a sertés, a kerék, a mázas edények, a húros hangszerek kerültek Ame­rikába) Ilyen elméletek már a múlt század nyolcvanas éveiben is szü­lettek a képtelen Atlantisz-elmé­­lettel együtt. S ezek a teóriák szí­vósak, mint az indák, ezért még 1968-ban is felbukkantak a Nép­­szabadság hasábjain. Ilyen a para­­hybai kő históriája. Ladislao Netto feljegyzései Egy Brazíliába szakadt hazánk­fiának, Ladislao Netto, parahybai múzeumigazgatónak egy ültetvény néger munkásai állítólag kőkoron­got adtak, s ezen föníciai írásjelek díszelegtek. A súlyos kőkorong ké­sőbb (nem furcsa?) elkallódott, Netto tintával írott másolatai azon­ban megmaradtak. Egy évvel eze­lőtt Cyrus Gordon amerikai orien­talista, a sémi nyelvek szakértője megvizsgálta ezeket, s azt állapí­totta meg, hogy a feljegyzés hite­les: hibátlan nyugat-sémi, föníciai nyelven írták. A felirat közli a ké­ső utókorral, hogy néhány föníciai férfi és asszony Hám földjét (Af­rikát) megkerülve, a Vörös-tenge­ri Ezeon Goberből a brazil partok­ra vergődött. Elképzelhető-e, hogy így történt? Feltétlenül elképzelhető (ha rossz benyomást kelt is a kőkorong el­­kallódása). De miféle konklúziót von le belőle Cyrus Gordon az o­­lasz forientalis című folyóirat ha­sábjain? Azt, hogy mivel a hajótö­röttek egy ifjat áldoztak Baal is­tennek, “ebből ered az indián né­pek rút szokása, az emberáldozat”. Sőt, az Egyiptommal ismerős sé­mi hajósok mindjárt a piramisépí­tés ötletét is megadták Amerika őslakóinak, ebben az esetben a bra­zil partvidék természeti népeinek. Párhuzamok és azonosságok ismét eljutottunk a piramisok­hoz. De ezen a ponton már Thor Heyerdahl papíruszcsónakjáról is szólnunk kell, mert sorrendben ez az utolsó, világszerte nagy publi­citást kapott piramiselmélet. (Fe­ledkezzünk most meg arról, hogy Heyerdahl személy szerint rokon­szenves ember és lenyűgöző érde­kességgel író ismeretterjesztő.) A kérdéssel kapcsolatban a kö­vetkezőket kell leszögeznünk: vé­letlenszerű utazások, hajótörések természetesen elképzelhetők föní­ciai vagy akár kínai hajósok részé­ről is. De elképzelhető-e marxista számára az, hogy föníciaiaknak, a­­kik a brazil partvidék vadász-gyűj­­tögető életmódot élő, tehát őskö­zösségi társadalomban élő törzsei közé cseppentek, vagy egyiptomi­aknak, akik a mexikói osztálytár­sadalom világában kötöttek ki, nem volna más gondjuk, mint pi­ramisépítésre buzdítani az őslakó­kat? Kolumbusz talán gótikus kated­­rálisokat akart építtetni az indiá­nokkal? Valljuk be, hogy nem, in­kább borsot és aranyat keresett az “Indiákon”. Az már szóra sem érdemes, hogy miért is kellett volna a beltengere­ken ügyesen vitorlázó, jókora ten­geri hajókon sikló egyiptomiaknak éppen a jellegzetesen folyami ha­józásra készített papíruszcsónakon megkísérelniük a Nagy Utazást. Arra is felesleges szót veszteget­nünk, hogy az egyiptomi pirami­sok királysírok, a mexikói lépcső­zetes építmények csonkagulájának csúcsán pedig szentély vagy áldo­zókő van. Az egész kérdésben az analógiák érdemelnek figyelmet. Amerika ős­lakói Északkelet-Szibériából keltek át a Bering-szoroson Alaszkába a jégkor nagyvadjait követve. Ami­kor ezek a nagyvadak kihaltak (az amerikai ősló, ősteve és a mam­­mut, a bölény kivételével), az in­diánok Amerika foglyai lettek. Kultúráik tükrében a régészet jól követhet bizonyos zárt fejlődést, a hordától a fejlett osztálytársadal­makig. Éppen az ősamerikai kultúrák szigorú izoláltsága igazolja leg­jobban a marxista történelmi felfo­gást. A marxista kutató számára Amerika valóságos kísérleti lom­bik, amelyben a tudós elvégezheti a mindig szükséges kontroll-vizsgá­­latot. A gazdasági és társadalmi fejlődés s a felépítmény-jelenségek hozzá kapcsolódó fejlődése a világ egymástól elzárt, egymástól távol eső pontjain is egy irányba mutat. Ezért találkozunk a Bibliában is, Amerikában is emberáldozatokkal. Ezért tanulmányozhatják a nép­rajzkutatók Amerikától Afrikán át Ausztráliáig a serdülők avatási szertartásait, a férfiak titkos tár­saságait, a klánok rendszerét, az exogámiát és az endogámiát vagy a technológiai hasonlóságokat — de sohasem az azonosságokat. E­­zért jut el az animizmus Egyiptom­ban is, Mexikóban is a teremtés­­mondákig, a nagy vallásrendszere­kig, az önálló papi kaszt kiválásá­ig és terror­uralmáig. Ezért talá­lunk néhány hasonló — de nem ex­portált — motívumot Dél-India és a maja városállamok, Mezopotámia és Mexikó építészetében. Papírha­jók ütköznek itt piramisokba — polgári elméletek a marxista—• leninista történelemszemlélet bás­tyáiba ! Sajtónknak egyik marginális, de mégsem jelentéktelen feladata, hogy — a legalább alapvonalak­ban, indításokban — tudományos gondolkodásra nevelje az ezerarcú olvasótábort, és ne nyisson utat a polgári hatásoknak azon az utolsó vadászmezőn, amelyen a burzsoá áltudomány hatásai még érvénye­sülhetnek. A science-fiction való­ságba átnövő vadhajtásai mellett a polgári tudomány utolsó hazai szöglete — az indián vadászmező. Szuhay-Havas Ervin Társadalmi Szemle. írta: William Heine», a Toronto Star washingtoni tudásitója WASHINGTON — Ebben a városban, röviddel ezelőtt gyűltek egybe a világ különböző részeiről delegátusok tanácskozásra, s ennek nagyobb jelentősége volt, robba­nékonyabb volt mint bármely hippie kongresszus vagy a feketék mozgalmának hatalmi tanácskozása. Pedig nem politikai aktivisták gyűltek egybe, csak egymás tapasz­talatainak, feljegyzéseinek megtárgyalása volt napirend­jükön. Igyekeztek megállapítani, miképpen lehetne az emberi életet meghosszabbítani. Alkotó szándéknak tűnik ez és emberiesnek. És való­ban azok, akik egybegyűltek az Eighth International Conference on Gerontology értekezésén, őszinte, jóaka­­ratú szándékkal tették. Ám ha céljukat elérnék, ha munkájukat siker koronázná, félelmetes következmé­nyekkel kellene számolnunk. A gerontológia az orvosi élettantudománynak az a speciális része, amely tanulmányozza az elöregedés oka­it és kutatja a vénülés elleni gyógyvédekezés módozata­it. Feleletet keres arra a kérdésre, hogy miért öregszünk, hogyan lehetne a halált minél tovább távoltartani min­den emberi lény életétől? I00 ÉVVEL EZELŐTT Egy évszázaddal ezelőtt kezdtek komoly, tudományos munkával törekedni az emberi élet meghosszabbítására, de a 10 évvel ezelőtti tudományos munkának kevés kö­ze volt az elöregedést okozó betegségekhez. Az emberi élettartamot 1900 óta 47 évről 70-re hosszabbították meg a ragadós betegségek legyőzésével. Amíg két emberöltővel ezelőtt a tüdőgyulladás és a tüdővész volt a legnagyobb gyilkos, addig ma a szívbe­tegség, rák, agyvérzés gyilkolják az embereket, melyek­nek semmi közük a fertőző bacilusokhoz, s e betegsége­ket tökéletesen még nem értjük meg. A mai gyilkos be­tegségeket helyesen visszafejlesztő kórnak nevezik: olyan bajnak, amit a gépekben az elhasználódás okoz, a kopás idéz elő. Az utolsó 20 év alatt nem hosszabbodott meg az em­beri élet, de némely gerontológista szakorvos úgy véli, hogy az emberi élet ismét hosszabbodni fog 20%-kal, de sok esetben 40% -kal is, még mielőtt ennek a szá­zadnak vége lenne. Nem azért fog ez megtörténni, mert az orvostudomány diadalmaskodni fog a visszafejlődést okozó kórokon; az orvostudomány belenyugodott abba, hogy ez a kór to­vább is szedni fogja áldozatait a 70—85 évesek, később pedig a 100 évesek közül. A PROBLÉMA GYÖKERE Az élet meghosszabbítását az öregedést okozó kór fel­ismerése útján érik majd el. A dolog gyökere nemcsak élettani, hanem vegytani kérdés. Húsz vagy 30 külön­böző kémiai alkatelemet kell helyes egyensúlyba hozni az emberi testben. Ijesztő kísértet fogja bejárni az Egyesült Államok és Kanada társadalmi és gazdasági rendszerét, ha az embe­ri élet 20%-kal, sőt 40%-kal is meg fog hosszabbodni. A lakosság robbanásszerű sokasodását nemcsak a korlá­tozatlan születésekkel lehet elérni, hanem a mai élő em­berek életbentartásával is. A tudományos haladást vi­szont nem lehet megállítani. Az olyan technológiai társadalmak, mint az Egyesült Államok, máris szenvedi a bőség hatását, a túltermelést, melyben a tétlenség éppoly része az életnek mint a mun­ka. Az orvostudomány minden eddiginél nagyobb gon­dot fog okozni felfedezéseivel az amerikai társadalmi rendszernek. Az amerikai és a kanadai életpálya-minta szerint az élet 30%-át a felnevelődés, növekvés alkotja, 60 száza­lékát pedig a munka, 10%-át a munka gyümölcsének él­vezete. Az amerikai és a kanadai emberi munkaerő, 70 életévet véve alapul, öreg korig nem megy nyugállo­mányba, s amikor nyugállományba megy, hamarosan meghal. De mi fog történni a 85—100 éves átlagéletekkel. Azok életéből is 30 év lesz számítva felnövésre, 60 mun­kára és 10 év nyugállományra? Lesz az államnak ele­gendő pénze nyugdíjat fizetni 65 éves korúaknak 100 éves korukig, vagyis ötször annyi ideig, mint most? A gerontologista orvostudósok szerint fontos tudnunk, hogy a jövőben a 65 éves emberek nem lesznek öregek. Az emberi élet meghosszabbításával nem az öregkor lesz meghosszabbítva, hanem a középkor.Munkaképesek, élén­kek és fiatalosak maradnak az emberek 85 éves korukig. A jövőben a 60 évesek fogják úgy érezni magukat, mint ma a 40 évesek. Testük gépezete nem fog 65 éves koruk után elkopni, elhasználódni, nem fog a gép működése megállni. A szervezet visszafejlődésének gátlásával a 90 éveseket sem lehet majd öregeknek nevezni. A hosszú középkort élő emberek tevékenységének nyo­mását erősen érezni fogják a fiatalok. A fiatalok 60 éve­sek, a középkorukat élő 90 évesek nem fogják munka­helyüket egykönnyen átadni a fiatalabbaknak, még ke­vésbé a hatalmi, a vezető állásaikat.

Next