Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-23 / 42. szám

4 oldal ÚJ SZÓ MAGYARORSZÁGI ÉLET ÚJ ORSZÁGJÁRÓ TÚRÁK TÁBOROZÁS­A NYELVTANFOLYAMMAL Újdonságok sorával, érdekes rendezvényekkel várja az idei jubileumi évben a szülőföldre hazalátogató külföldi magyaro­kat a Magyarok Világszövetsége Utazási Irodája. A tervekről már tájékoztatták a külföldi magyar egyesületeket, szervezeteket, s a különböző kéréseket, új igénye­ket figyelembe véve további ren­dezvényekkel bővítették az a­­múgy is gazdag programot. Három új országjáró túrát hirdetett meg az utazási iroda. A hatnapos Pannónia V. túra júl­i­us 18-án indul Budapestről. A résztvevők ellátogatnak Kecske­métre, Szegedre, ahol felkeresik a híres szalámigyárakat, majd útjuk Baján keresztül Pécsre ve­zet, ahol többek között megláto­gatják a neves Zsolnai porcelán­­gyárat. Ezt követően három tel­jes napot töltenek a Balatonnál, visszafelé pedig Veszprémet és Székesfehérvárat érintik. Fehér­­várott ellátogatnak a televízió­gyárba is. A túra teljes ellátás­sal és 600 forint költőpénzzel 70 dollárba kerül. A Pannónia VI. túra résztve­vői elsősorban a Balatonnal és környékével ismerkednek. A 8 napos programban balatonfü­redi, nagyvázsonyi, keszthelyi, hévízi, tihanyi és siófoki kirán­dulás szerepel, s meghívás a jú­lius 26-i füredi Anna-bálra. Ez a túra is —— teljes ellátással, 300 forint költőpénzzel — 70 dollár. Augusztus 14-én indul a Pannó­nia VII. túra, melynek vendégei a többi között Kecskemétet, Du­­naföldvárt és Pécset keresik fel. Bugac - pusztán lovasbemutatón vesznek részt, és kirándulnak a Pécs melletti siklós várhoz is. Megismerkednek Harkányfürdő­­vel, Kaposvárral és három napot töltenek szórakozással, kirándu­lással a Balatonparti üdülőhelye­ken. Ennek a túrának az ára ugyancsak 70 dollár, a résztve­vők a teljes ellátáson kívül 450 forint költőpénzt is kapnak. Sok külföldi honfitárs kérte: legyen az idén a korábbinál is több, nyelvtanfolyamokkal egy­bekötött ifjúsági tábor. A Világ­­szövetség utazási irodája ezért július 1-31 között Nógrádverő­­cén és Balatonföldváron 30 na­pos, kirándulásokkal és egyéb programokkal “fűszerezett” ifjú­sági táborozást szervez, amelyen a külföldi fiataloknak szakpeda­gógusok vezetésével magyar nyelvtanfolyamokat tartanak. Augusztus 1-én Nógrádverőcén és Balatonföldváron nyílik újabb egyhónapos nemzetközi ifjúsági táborozás. A Debreceni Nyári Egyetem magyar nyelvtagozata 30 napos nyaralást rendez a ma­gyar nyelv művelőinek és bará­tainak — ennek költsége 140 dollár. . A nyár folyamán sok új, egy­­kétnapos kirándulást iktatnak a programba. Ezek között különö­sen érdekes a bugaci kirándulás, amelynek keretében a híres csár­dát és a ménest is megtekintik a résztvevők. Egy másik ország­járó túra a Mátrába vezeti el az érdeklődőket — felkeresik Gyön­gyöst és Egert is. Sokak kíván­ságára kirándulást szerveznek Dunaújvárosba is, s a túra részt­vevői felkeresik Magyarország legjelentősebb kohászati bázi­sait, a vasművet. Egésznapos autóbuszos kirándulás indul a Dunakanyarba is; a vendégek el­látogatnak Visegrádra, Eszter­gomba és Dobogókőre, és a többi között megtekintik a visegrádi várat és múzeumot, az eszter­gomi képtárat és a bazilikát. Kétnapos István király emlék­túra is indul, melynek útvonala: Budapest - Esztergom - Győr - Pannonhalma - Veszprém - Szé­kesfehérvár - Budapest. A részt­vevők minden olyan jelentősebb helyre ellátogatnak, amely kap­csolatban áll a nagy államala­pító királyunk emlékével. Nagy várakozás előzi meg a A MAGYARORSZÁGRA Budapest Ensemble világhírű műsorát; az Állami Népi Együt­tes tagjai minden hétfőn, szer­dán és szombaton fellépnek. Jú­nius 20-tól szeptember 6-ig es­ténként a Hűvösvölgyben sza­badtéri — szalonnasütéssel és borkóstolóval egybekötött —■ gulyás­ partikat rendeznek. A Szegedi Szabadtéri Játékok jú­lius 18 és augusztus 20 között, több mint egyhónapos program­ja ugyancsak sok élménnyel, mű­vészi produkcióval szolgál majd a külföldről hazalátogató ma­gyaroknak. A Világszövetség utazási irodája segítséget nyújt különböző előadások, színházi estek jegyeinek beszerzéséhez is. utazó látogatókat és turistákat országjáró kirándulásokon tájnézés, kulturális rendezvények, szórakozás és egyéb kellemes időtöltés várja. Képeink néhány ilyen látnivalót mutatnak. AZ AGGTELEK-JÓSVAFŐI "Baradla Cseppkőbarlang" tavaszi pompájában várja a látogatókat. Az év többi időszakában rendsze­rint víztelek, patak medrében csobogó víz, a csillogó cseppkőcsodák különleges élményt nyújtanak a látogatóknak. Képünkön: A Csil­lagvizsgáló cseppkőtorony felé vezető út, ahol a Styx patak medre kiszélesedik. A SÁROSDI Egyetértés tsz-ben speciális melléküzemág keretében sportlovakat tenyésztenek. Nemrég ideális gyakorlóteret hoztak létre a sportlovak kiképzésére. A szépen fejlett állományból külföldi lótenyésztők is vásárolnak rendszeresen. Képünkön: Imre István tsz-elnök, a lovak szakértője tanácsot ad a trenírozó lovasoknak. A TÍZ ÉVES fennállását ünneplő világhírnévre szert tett Pécsi Balettegyüttes legemlékezetesebb műsorszámait Esztergályos Károly rendező irányításával telerecordingra rögzíti a Magyar Televízió. 1970 május 23 ÁTTÉRÉS A HOLDRÓL A HEKTÁRRA A “Magyar Dokumentáció" III. évfolyam, 1970 közölte a következőket. A mezőgazdasági földterületek mértékegységét megváltoztatják hazánkban, és 1972 december 31-ig az egész országban áttér­nek a katasztrális holdról a hek­tárra. Magyarországon a földnek a múlt század közepéig nem volt egységes mértékrendszere. Az ország különböző területein a földet e k­e a­­­j­á­v­a­l, vékával (amekkora területet egy véka búzával be lehetett vetni) mér­ték. A nyilas föld viszont ak­kora négyzetalakú földterületet jelentett, amelynek egy-egy ol­dala nyíllövésnyi távolsággal volt egyenlő. Ismerték a holdat is, ami a Hold keltétől a Hold nyugtáig megszántható területet jelezte. 1850-ben ezt a mértéket tették kötelezővé az egész oszt­rák-magyar monarchiában, esze­rint fektették le a katasztert. A szomszédos országokban már jó ideje áttértek a holdról a hek­tárra, nálunk azonban mostanáig a hold maradt az általánosan al­kalmazott mértékegység. Mivel most már szinte az egész világon hektárban határozzák meg a földterület nagyságát, és az új műszerek méterben mérnek, az elektronikus berendezések kettes, illetve tízes számrendszerben számolnak, időszerűtlenné vált a hold fenntartása. 1970 első nap­jaiban megkezdődött az áttérés 16-os számrendszeren alapuló a holdról a hektárra. Mindenek előtt Győr és Békés megyében, továbbá Pest megye négy járá­sában vezették be az új mérték­­egységet. Még 1970-ben sor ke­rül a hektár bevezetésére Vas, Komárom, Fejér, Csongrád, Szolnok és Hajdú megyében. Az áttérés 1972 december 31-ig az egész országban befejeződik. A járási és megyei földhiva­talok kataszteri holdban nyil­vántartott adatait a Mezőgazda­­sági és Élelmezésügyi Miniszté­rium elektronikus számítógépei­vel hektárokra, négyzetméterek­re számítják át, s a adatokat visszaküldik a földhivataloknak. Az átszámított adatokról a la­kosságot plakátokon értesítik, a magántulajdonosok adatait a községekben 15 napra közszem­lére teszik ki, így értesülnek arról, hogy a földjük hány négy­zetméter, illetve hektár, mek­kora a föld átszámított aranyko­rona értéke. A nyilvántartások­ban azért nem tüntetik fel a hek­tár és egyben a hold szerinti adatokat is, mert a tapasztala­tok szerint ebben az esetben a gazdák még igen hosszú ideig a hold mértékegységét használnák. Csehszlovákiában éppen ilyen okok miatt 15 évig tartott a hek­tárra való áttérés. Mivel a mezőgazdasági jogsza­bályok a hold mértékegységet veszik alapul, ezeket a rendel­kezéseket a hektárra való átté­rés követelményeinek megfele­lően módosítják. iiiiiiiiiiiiiiiiiiai!;:iiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiw^ ...................... HAZAHOZTA A HONVÁGY A 77 éves Marcsok István 45 évi távollét után Kanadából ha­zatért Magyarországra. Romhá­­nyi szegényparaszt szülők gyer­meke volt, részes aratással és erdei munkával kereste kenyerét. 1925-ben, 32 éves korában ő is elindult Amerikába szerencsét próbálni. Az első idők nehéz megpróbáltatásai után — sóbá­nyában, stb. dolgozott—sikerült kitanulnia az órás mesterséget és letelepedett egy kis faluban. Most, hogy nyugdíjat kapott, feleségével úgy döntöttek, hogy ll!lllllllllll!lli:i!!l!i!lli!l!!i!illllllllllll^ hazatérnek az óhazába, mert mint mondották a szülőföldjü­kön szeretnék leélni életük utol­só éveit és azt szeretnék, hogy hazai földben pihenjenek majd, MARCSOK István feleségével a szülőfalu utcáján. MAGYAR SIKEREK A LIPCSEI VÁSÁRON Az idei Lipcsei Tavaszi Vásá­ron 125 aranyérmet osztottak ki, ebből 66 éremmel tüntették ki a Német Demokratikus Köztársa­ság legkiválóbb gyártmányait. A Szovjetunió tizenhét aranyérmet nyert, Magyarország három ter­mékével érdemelte ki a világszín­vonalat jelző kitüntetést. A vásáron az idén 22 szakágat­­képviselő 34 magyar külkereske­delmi vállalat és önálló export­­import joggal rendelkező keres­kedelmi vállalat vett részt. Kiál­lított Magyarország 1,600 termé­ket. A bemutatott magyar ter­mék 40 százaléka vagy újdonság volt, vagy első alkalommal je­lent meg Lipcsében. A vásár 10 napja alatt 118 millió rubel üzletkötés történt magyar részről. Idén az export fokozásával szemben a szükség­leti cikkek importja került elő­térbe. Mintegy 70 millió rubel esett importkötésekre, ezek kö­zül is jórészt a lakosság ellátá­sát javító cikkek behozatalára összpontosítanak a magyar ille­tékesek. ‘llllllllllllllllllllllllillllljljlllilllllltllillllllillllllllllllllllllllilllüllillllllllütltllllltllllllllllllllltllll NÉHÁNY SORBAN ÖT ÉVRE SZÓLÓ magyar NDK oktatásügyi megállapodást írt alá Berlinben Lugossy Jenő mű­velődésügyi miniszterhelyettes és Lorenz, az NDK közoktatási miniszterhelyettese. A magyar küldöttség részt vett az NDK 7. pedagógiai konferenciáján. PERUI egészségügyi küldöttség érkezett hazánkba Rolando Caro Constantini egészségügyi minisz­ter vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter fogadta, s ott volt Raul Maria Pereira, a Perui Köztársaság bu­dapesti ideiglenes ügyvivője is. —o—­BUDAPESTRE érkezett Aubrey Jones, Nagy-Britannia ár- és jö­vedelemhivatalának elnöke, dr. Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének meghívására.

Next