Új Szó, 1972 (43. évfolyam, 2-53. szám)
1972-05-20 / 21. szám
4. oldal A MAGYAR NYELVÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.. Ebben az együlvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolokerre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.” (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről) SZILÁGYI FERENC: A Magyar Szó regénye (Folytatás előző számunkból) VII. HOPMESTEREK, POLGÁROK, GIGERLIK (Német jövevényszavaink) A következő századokban, a mohácsi csatavesztés után az ország nyugati fele a Habsburg német Ferdinándot koronázta királlyá, s a török elleni harcba nagyszámú német zsoldos katonaság jött az országba (amely sokszor több kárt tett, mint maga a török). E viharos korszak emlékét őrzi a németből átvett zsold, zsoldos (amelynek alapeleme föllelhető a német Soldat, az angol soldier szóban is). A mordály, a mozsár, a tarack, a pisztoly, az alabárd, a sánc, a sarc s az eredeti riadó jelentésű lárma szintén ebben a háborús korszakban vált szókincsünk részévé. Ez utóbbinak édestestvére az angol alarm, amely végső soron a latin alalmat fegyverbe riasztó felkiáltásból született. A kereskedelem és az ipar szavai is megszaporodtak ez időben: a pék, a pallér neve, a cégér, a cukor, a gyémánt, a tucat, a selejt ekor került a németből nylevünkbe. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században a török után elnéptelenedett területekre sok megyébe német telepesek jöttek, a meggyöngült ország rős fügésbe került a bécsi kormányzati szervektől. Ekor árasztotta el a hivatalos nylevet a katonai nylevet s a társalgás nylevét a sok német jövevényszó s a magyar nylev természetével sokszor ellenkező németes kifejezés, amely a nyelvújítók magyarító buzgóságát is fegyverbe szólitotta. Gvadányi József népszerű „Peleskei nótáriusz ában (pontos címe: Egy falusi nótárius budai utazása) a tokos németek ilyen kerékbe tört magyar nyelven biztatják éneklésre a derék falusi jegyzőt: Mondák: — Nagy haragszik mi nem fog csinálni; Nem megvagy komissár, mi azt jól már látni. De megvan kend kántor, szép ének kántálni. Ha kántál nem csinál, sok prnglit megadni. S ha van ebben tréfás költői túlzás is, való igaz, hogy még a szabadságharcot követő Bachkorszakban is sok Magyarországra került katona, hivatalnok bizony törte a magyar nylevet, németesen fogalmazta rendeleteit — s ez nem valami épületesen hatott nylevünkre, épen elég gondot adott a későbbi nyelvművelőknek. Sok német szó azonban — akárcsak a korábbi századokban — meghonosodott, beilleszkedett, s többé-kevésbé szerves részévé lett nyelvünknek. A társasélet szókincséből ekor került hozzánk a kibic, a pech, a tromf, a puszi, s a puszihoz a bakfis (amely süldőlányt, serdülő lányt jelent, de szó szerinti első jelentése sült hal, sütésre alkalmas fiatal hal volt.) Idetartozik még a piperkőcsigerli, amely nálunk ma már főként a Schneider fániáról szóló polka szövegében él (eredetére nézve egyébként azonos a kakas jelentésű ausztriai Gigerl szóval: érhető a jelentésváltozás, hiszen olyan személyt jelentett, aki a nők körül szeretett kakaskodni). A divat és öltözködés köréből ekor került nylevünkbe a hajfonat jelentésű copf, a copfba való szalag, a másli, a pruszlik és a kelengye jelentésű stafirung. A női szépítkezés, kozmetika szókincse is több német szóval gyarapodott akoriban: a batiszt, a púder, a paróka, a flanc és a fess puccos dáma, mind ekor jelenik meg nylevünkben. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e szavak jórésze a német nylevben is jövevény: a divat fővárosából, Párizsból, a francia nylevből került a németbe s a legtöbb európai nylevbe. A finom lenv. pamutvászon jelentésű batiszt például az angolban is megvan, s végső forása a tizenharmadik században élt takács neve: Baptiste személynév. A púder is francia eredető, s megvan a mai angolban is a powder szóban.) De hát nemcsak a női viselet, hanem a férfidivat is gyarapodott német szavakat, a frakk, a lajbi, a kamásli, a suviksz ekoriban került nyelvünkbe. A konyha nyelvében is sok német szó furakodott be, s szinte kitörülhetetlenül él mindmáig: a fasirt, a spenót, a griz, a nokedli, a nudli, a kóstol a dinsztel, a zaft, a zacc ekoriban honosodott meg, s hiába alkottak helyettük a nyelvművelők magyar szavakat, a vagdalt hús ma is inkább fasirt, vagy fasírozott, a gyerekek réme ma is a spenót és a paraj. A katonai és állami élet szókincséből azonban a legtöbb német szó eltűnt, legföljebb tréfásan használjuk a német „habt Acht!” vigyázz kifejezésből lett hapták-ot, vagy az obsit-ot, a zsandár-t. A művészetek és mesterségek köréből német átvétel a giccs (amelynek őse — egyik föltevés szerint — az angol „sketch”), a palibász, a papír (ez végső soron görög eredetű), a papundekli, a drót, a cement, vagy a zsalugáter, a söntés, a kaszni, a sámli. A foglalkozásnevek közül idetartozik a bakter, a suszter, a tróger neve (eredetileg házaló-t, hordár-t jelentett, s öszszefügg vele a trágár szavunk, mivel e foglalkozási ág emberei nem nagyon válogatták meg kifejezéseiket.) A ma már csak ritkán hallható ügynökök szavajárása nyomán. Az elmúlt évtizedekben a német nyelvi hatása erősen csökkent, s a tévszerű nyelvművelő és nylevújító munka nyomán a legtöbb fölöslegessé vált német szót, fordulatot fölváltotta a megfelelő talpraesett magyar szó, kifejezés. A megmaradt újabb német jövevényszavaink jó része tréfás, illetőleg régies hangulatot kapott (mint például a főzelék jelentésű csuszpájz, a huzat jelentésű cúg a magános gazdátlan jelentésű facér), vagy az alantosabb városi nylevbe, a slang szókincsébe szorult, mint például a mérges, bosszús jelentésű háklis, vagy a fukar jelentésű smucig. ÚJ 570 ROMÁNIAI LEVÉL A nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Vörösmarty Mihály „Csongor és Tünde” című színművét játsza Miske Lászlóval és Őss Enikővel a címszerepekben, mialatt a kolozsvári Állami Színház irodalmi műsort szentel Vörösmarty legszebb költeményeinek, amelyeket Balogh Éva, Orosz Lujza, Török Katalin, Gerő László, Pásztor János, Kle Ferenc, Kozma Lajos, Héjja Sándor és Geréb Attila szavalnak. Ezzel párhuzamosan a kolozsvári Állami Színház művészei Szigligeti Ede „A csikós ’ ’ című színművét is játszák, Móricz Zsigmond átdolgozásában. A darabot Bán Ernő rendezte, szereplői közül pedig Mihály Pál és Vadász Zoltán a legjobbak. Mikszáth Kálmán születésének 125. évfordulója alkalmából, a szatmári Északi Színház magyar tagozata „A különös házasság” című színművet mutatta be. A kortárs magyar színműírók alkotásai közül, az aradi Állami Színház Raffai Sarolta „Diplomások” című drámáját vitte színre, román nyelven, a Jászai-díjas Miszlai István — a békéscsabai “Jókai” Színház igazgatója — rendezésében. A romániai ősbemutató egyszersmind az első külföldi színrevitele a „Diplomások”-nak. Itt említjük meg, hogy az aradi Állami Színház, nemrégen, Molnár Ferenc „Olimpia” című színművét is bemutatta Caragiale nyelvén. Raffai Sarolta „Diplomások” című drámáját, még ebben az évadban, a temesvári Állami Magyar Színház is bemutatja. A marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozata viszont, Örkény István „Macskajáték” című tragikomédiáját próbálja, Kovács Györgynek a nép művészének rendezésében. prof. Dunajecz László 1972. május 20. Vili. TEMPLOM, ISKOLA, KÚRIA (Latin jövevényszavaink) Szláv eredetű jövevényszavaink számbavételekor láttuk, hogy különösen az egyházi, a vallásos élet körébe tartozó szláv szavak jórésze végső forásában latin, vagy görög eredetű, így például a kereszt, a keresztény, az érsek, az apát, az apáca stb. Ez érthető is, hiszen a keresztény vallás alapjául szolgáló könyveket, a bibliát az eredeti héber és arámi nyelvből görögre, majd latinra fordították, s a nyugati, és a római egyháznak a latin lett a szertartási nyleve, s az maradt szinte napjainkig. Természetes tehát, hogy az új műveltséggel megismerkedő magyarság a honfoglalás után számos latin szót vett át, s nemcsak az egyházi élet nyelvéből, hanem az iskolázás, a magasabb tudomány szókincséből is, hiszen e korban a magasabb fokú iskolázás az egyház keretin belül a kolostorokban folyt, így érthető, hogy a régebbi eredetű latin jövevényszavaink zöme egyházi, vallási műszó. Maga a szentírás neve, a biblia is latin jövevény nyelvünkben (a legtöbb európai nyelvben megvan). Végső forrása az ókori keleti főniciai kikötővárosnak, Byblos-nak neve, itt volt ugyanis az egyiptomi, nílusi papiruszsás legfontosabb nemzetközi vásárhelye, s a város nevéről büblosz-nak nevezték el az íráshoz használt papiruszháncsot. Latin eredetű szavunk az istentisztelet helyét jelölő templom (amely temple alakban az angolban is megvan), s a templom részei: az oltár, ahol a pápa szertertást, a ceremóniát végezte, (akárcsak a magyarban, az angol nylevben is belekerültek ezek a szavak altar, illetve ceremony alakban). Latin eredetű a templomi zenét adó orgona neve (voltaképpen a nylevünkben ma is élő szerkezet, szerszám szerű jelentésű orgánum szó többes száma), az orgonán játszó, s éneklő kántor (az angol nylevben meglevő chanter ugyanarra a latin cantare énekelni igére megy vissza; ebből való különben a magyar kántárni ige is.) Latin eredetű szavunk a klastrom és a monostor, s a kettőből a nylevnjitás korában megalkotott kolostor (magyar neve a zárda) a kolostorokban olvasott legenda, a legendákban szereplő annylevbe is gyal, mártír, purgatórium (amelyek az angol nylevbe is átkerültek, a latinból.) (Folytatás a következő számunkban.)