Új Szó, 1972 (43. évfolyam, 2-53. szám)
1972-12-09 / 50. szám
1972. december 9. ÚJ SZÓ SZÉP MAGYARNAK LENNI A Rajkó-esten egy fejjel nagyobbak voltunk Hogy azt, amit a címbe foglaltunk leírhattuk, ahhoz természetesen annak kellett történnie, hogy a RAJKÓK, a már világhíres „magyar” cigány rajkó zenekar, táncosok és nótások, végre Torontóban is megjelentek. Amikor a torontói O’Keefe Centre modern koncerttermében fellépni láttuk őket, mint másokkal máshol, velünk is csak az történt: mi is pirosra tapsoltuk tenyerünket, örvendeztünk, hangosabban vert a szívünk, repdesett a lelkünk. Azon az estén (ki-ki melyiken jelent meg, nov. 11-12-én), a büszkeségtől feszült mellel sétálgattunk az előadás szünetében a tágas csarnokban és szinte önteltséggel lépegettünk kifelé az előadás végeztével. Ha így hirtelen nem magyar ismerősünkkel, barátunkkal találkoztunk szembe (akikből voltak ott szép számmal), úgy éreztük magunkat, hogy mi ma este egy fejjel nagyobbak vagyunk. Az arcunk azt fejezte ki, tekintetünk azt sugározta (s ők egy visszamosollyal, fejbiccentéssel el is értették), hogy mi azonosnak érezzük magunkat azokkal, akik a színpadon remekeltek; hogy na, látjátok, ezek vagyunk mi, magyarok, ilyen a mi fajtánk. Ez a magyar cigány, aki ilyen csodásan tud muzsikálni — s bár cigány —, de a magyar ősi népművészetet mily remekül tudja életrekelteni, érzékeltetni, (kinek, hogy a megértés foka szerint), így van e két fogalomban némi különbség. Körülöttem, ahol ültem, mondhatnám, a nézőközönség keresztmetszete foglalt helyet. Nagyjából három rétegre oszthatók (közbeeső árnyalatokkal természetesen). A legközelebb állók, a még gyökér által odaköttöttek, ott született és kivándorolt réteg (régebbi és újabb) , majd e kivándorlók első, másod és további kanadai nemzedéke; s a harmadik, a nem magyar kanadai réteg (ez is lehet angol-szász és más nemzetség fiai), de mind külön jól felismerhető a nyelvéről, s részben arról, hogy miként hat rá és miként reagál az általa látott, hallott művészi produkció. Ez a megfigyelés talán azért lehet figyelemreméltó, mert sokszor kutatjuk, hogy egy ilyen Kanadában, ahol a nemzetek tucatjainak előadó művészetét láthatjuk (ma már mind gyakrabban vendégművészeknek a hazai forrásból hozott előadásában), milyen nyomokat hagynak itt maguk után, milyen mértékben lesznek maradandók, ...s hogyan hasznosíthatjuk — a mi esetünkben — a kanadai magyar társadalom kultúrájának továbbfejlesztésére, s az általános kulturélet, annak színvonala gyarapításához ? Életre kel a Duna-Tisza tája írás vagy elmondás útján soha nem lehet a muzsika, dal, tánc szépségét úgy tolmácsolni, ami a személyi élményt helyettesíteni tudná. Szokás-mondás szerint egy ilyen előadást látni, hallani kell, hogy igazán élvezhető legyen. S a nézők részére, az említett rétegek szerint, van, akinek „életre kel” valami, mások esetleg csak érzékelik, mi is rejlik az egyes művészi számokban. Az olyan magyarnak, akinek magának is szülőföldje az, ahol ez a nóta, muzsika és tánc terem, az ilyen alkalommal rendszerint „visszaéli” magát oda a Duna-Tisza tájára, a Bakonyba vagy a hortobágyra, a jókorú Tokaj-Hegyaljára, esetleg a bugaci pusztára vagy a Nyírség szelíd tájaira, s megannyi más ismert, szeretett, emlékezetes tájára vagy tett színhelyére. De ezeknek is igazán megérteni, ahhoz is valamikor látni kellett valójában, az életben azt, amit a remek művészek a színpadon remekelve tolmácsolnak. Látni kellett a pásztor embert. A Rajkóest műsorában az egyik szám a „Pásztor tánc”-ot ismerteti angol szöveggel, miszerint „... ez a tánc a nagy magyar puszták jellegzetes tánca” ... és hogy „e pásztorok legértékesebb tárgya a botja”. Bár egy pásztor bot nem valami nagy látványosság, mégis elmaradhatatlan kelléke a pásztor táncnak. S aki nem látott pásztort a botjával, nehezen is érti meg, miért lett színpadi szereplő ebből az egyszerű egyenes faágból?! De aki tudja, hogy a pásztor ezzel a bottal terelgeti nyáját, gulyáját a Pusztán és van hozzá kis képzelő ereje, az a modern fényes színpadról „lelki szemeivel” elkalandozhat elmúlt századok távlatába és távoli tájakra, ahol egykor, talán kétezer éve, Uralmenti pusztákon magyar őseink ugyanolyan bottal terelgették nyájaikat, mint manapság a hortobágyi pusztán. A botja a pásztor leghűségesebb társa, hogy is ne lett volna, hiszen a szűrén vagy subáján és botján kívül a pásztornak jóformán nem is volt semmi mása. Az a megélhetési eszköze, az a „szeszmája”, az volt — különösen ősőbbi időkben — a védekező ( ha kellett bizonyára támadó) fegyvere is. Hogy ne lenne hát drága tárgya a botja? És maga a varázslatos Puszta, mely oly csábítóan hat minden fajta művészet mesterére, ugyancsak megjelenik ,s nem színpadot látunk, hanem képzeletben ott vágunk Petőfivel Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadult rab lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Ahol Délibábos ég alatt kolompol Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; Deleléskor hosszú gémű kutnál Széles vályú kettős ága várja. A Pásztor tánc-jelenet nagyobb ékessége aztán a pásztorok legnyalkább, legszilajabb fajtájának remeklése: a csikós tánc volt. Viharos táncot járva, a csikós karikás ostorát pattogtatja, s képzeletben újra ott vagyunk Petőfivel, lent a pusztán, ahol Méneseknek nyargaló futása Zug a szélben, körmeik dobognak. S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak. A színpadon látott művészi alakítás mellett nyelvünk is mily varázslatos, mely ilyen zengzetes hangon, ily zamatos fogalmakkal tudja a cselekményt és környezetét kifejezni. A hangos karikás ostor éppen olyan kincse csikós gazdájának, mint a bot a többi pásztoroknak. A cselekmény, a tárgyak, a környezet mind-mind azt bizonyítja, hogy ez a magyar művészet mily mélységesen népi, hogy mennyire ősi eredetű, népünknek mennyire igazi életmódját, megőrzött hagyományait fejezik ki A műsor huszártáncai is erre emlékeztettek. Ezek a tüzes, szilaj táncok valóban azt árulják el, hogy őseink egykor tényleg azok a vad, félelmetes kalandozó lovasok voltak ? Mikor, honnan eredhettek ezek a tüzes, szilaj táncok, mi volt az, ami ily örömet, erőt, önbizalmat kifejező mutatványra ösztökélte nomád elődeinket? — Talán ott jártak először vad ugrándozással a tábortűz körül egy győztes csata feletti örömükben? — vagy talán egy bő zsákmányú vadászat torát ülték meg valami erdei tisztáson kezdetleges „tánc” lépéseikkel? — vagy amikor vezérüket választották, akkor, régen és messze így fejezték ki hódolatukat vezérük előtt? Ezt biztosan nem tudjuk de látjuk, halljuk ezt a művészetet ma, kimunkáltan, de az ősiséget mégis oly félreismerhetetlenül magában hordozva, hogy aki először látja, azt is megragadja varázsa(Folytatás a 7. oldalon) 5. oldal A Marosvásárhelyei Nemzetközi Zenei Napok június 24 — július 4 között másodízben zajlottak le, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában — a Tükörteremben, a Hangversenyteremben és a Nagyteremben —, a Telekalyai udvarban, a Vártemplomban, valamint a székelyudvarhelyi Művelődési Házban és a segesvári Eminescu-Teremben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Zenei Napok. Ennek keretén belül hangzottak el — a Fesztivál fénypontjaként — Zoltán Aladár II. Szimfóniájának ősbemutatója, egy hangverseny, amelyen kizárólag marosvásárhelyi zeneszerzők — Zoltán Aladár, Szabó Csaba, Csiky Boldizsár, Kozma Mátyás, Metz Albert, Trozner József, Chovan Richárd, Lámi Oszkár, László Árpád, Kozma Géza, Chilf Miklós, Végler Gyula, Zeno Vancea és Maximilian Costina művei szerepeltek, továbbá Joseph Haydn „Évszakok” című oratóriuma és Brahms „Koncertje”. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Zenei Napokon résztvettek a Marosvásárhelyi Filharmonikusok Zenekara, a Marosvásárhelyi Filharmonikusok Kamarazenekara, a Kolozsvári Állami Filharmónia Zenekara, a Bukaresti „Gorge Enescu” Filharmóniai Vonósnégyese, a Bukaresti „Ciprian Porumbescu” Konzervatórium „Madrigál” Kamaraénekkara, a külföldi vendégegyüttesek közül pedig a „Vocal the Purcell Concert of Voices” Angol Énekes Együttes és a Szófiai Szólóművészek Kamarazenekara. E Fesztiválon olyan neves művészek léptek fel, mint Ruha István Érdemes Művész, Hamza Gyula, Izsák Gabriella, Szalmán Lóránt, Emil Simon, Eckart Schlandt, Ion Voicea, Martin Constantin, Dan Grigore, Aurelia Diaconu, Valentin Teodorian, Gheorge Crasnaru, a világhírességek közül pedig a jugoszláv Dzsuro Jaksics karmerter és a francia Roger Pierrat gitárművész. A Második Marosvásárhelyi Nemzetközi Zenei Napok még a megelőző Fesztivál visszahangzó sikerét is jóval felülmúlták, olyképpen hogy méltán tekinthetők Románia ezévi — eddig — legkiemelkedőbb zenei eseményének, élményének. Prof. Dunajecz László Latinamerika iránti szolidaritás ügyében Ankét volt Montreálban Latin-Amerika és Kanada szolidaritásának megvalósulása ügyében. Quebecben széleskörű mozgalom bontakozik ki ezt illetően. Százával jöttek Montreálban az ankétra és hallgatták figyelmesen a latinamerikai helyzetet ismertető beszédeket. Határozati javaslatokat szavazott meg a gyűlés, melyek bírálták a kanadai kormányt az amerikai kormány által eluralt Amerikai Államok Szervezete iránt tanúsított barátságáért. Állást foglaltak a megszavazott határozatok az amerikai monopóliumok ellen, amelyek befektetések címén kisajátítják más országok nemzeti vagyonait. Szolidaritást vállalt az ankét a függetlenségükért, felségjogukért harcoló népekkel. V------------------------— ~ " Reménytelen a vietnami helyzet (Folytatás az 1. oldalról) deau-kormány követelni Nixontól a békeszerződés aláírását. Ha az Újdemokrata Párt parlamenti csoportja a parlamenten belül, a nép pedig kívül fogja megkövetelni a kormánytól, szakítson Nixon háborús politikájával, alázatos kiszolgálója marad a Trudeau-kormány a washingtoni kormánynak. Hogy a kanadai nép többsége nem híve az indokínai háborúnak, az biztos. De ha a nép ezt nem érezteti a kormánnyal erősen, nem fog a kormány moccanni. Általános népi megmozdulások nélkül nem lesz béke Indokínában. VÉGRE MEGJÖTT A karácsonyi IKEA árjegyzék Új áruk. Gáztűzhelyek, gázpalackok, építkezési anyag ismét kapható. Kitűnő összeállítású élelmiszer csomagok, italok, nagy választékban. Kérje részletes, bővített árjegyzékünket. ROMÁN PÉNZKÜLDÉS: 1 héten belül, 1 US$ .... 16,40 LEI-t fizetünk ki KELEN TRAVEL SERVICE ALEX. A. KELEN LIMITED Tel: 042-9548 1467 Mansfield St. (5 vonal) Montreal