Állami Gimnázium, Kaposvár, 1873

Értesítés. I. A tanév kezdete. Az 1873—4. tanév a Szentlélek segítségül hívása mel­lett, szabályszerűen okt. 1-én vette kezdetét. A tanuló ifjúság bejegyzése s a felvétt vizsgála­tok sept. 28—29—30 és okt. 1—2-án történtek; a javító s pótvizsgálatok okt. —5 én tar­tattak meg. Október 4-én, mint Ő Felsége apostoli Királyunk névünnepén, az ifjúság tanárai élén istenházába vonult, hogy a nemzet Atyjának tartós és boldogító uralkodásáért esedez­zék. A rendes előadások, úgy a kötelező, mint rendkívüli tantárgyakból, október 5-én kezdettek meg. II. Vallásügy. A katholikus ifjúság köznaponkint, a téli időszak kivételével, fél 8, ünnep-és vasárnapokon, egész éven át 9 órakor a tanárok jelenlétében sz. misét hall­gatott; az utóbbi napokon sz. mise után a hittanár által hitoktatás, délután fél 3 órakor kö­nyörgés tartatott. A kath. növendékek a tanév folytán ötször részesültek a sz. gyónás- és áldozás­ban. A húsvéti sz. gyónást szokásos sz. gyakorlatok előzték meg. Az egyház­ által rendelt nyilvános ájtatosságon, körmeneteken s alkalmilag előfordult istentiszteleteken az ifjúság jelen volt. A hittani vizsgálatok főt, Komesz György, ez. kanonok, esperes és püspöki hit­biztos ur elnöklete alatt tartattak meg. III. F­ő­i­g­a­z­g­a­t­ó­i látogatás. Nagyságos és főtiszt. Kádas Rudolf, kir. tanácsos és győri tank. főigazgató ur a lefolyt tanévben két ízben látogatta meg hivatalo­san tanintézetünket. Az előadásokon történt megjelenése és személyesen vezetett vizsgála­ta alkalmával az ifjúság iránt tanúsított szelíd, megnyerő modora, nemkülönben a tanári karral tartott tanulságos értekezlete által a tanítás és nevelés terén szerzett bokros érdeme­it újakkal gazdagitó IV. Tanszerszári gyarapodás, a­ Tanári könyvtár. A tanári könyvtár ezen évben nyolc­vanöt kötet vett könyvvel szaporodott. Ajándékoztak : T. Baka János, mernyei uradalmi mérnök, T. Franklin társulat, T. Aigner Lajos, Ft. Pap J. kegyesrendü tag és T. Gáspár Menyhért urak . M. B. Urban Károly, cs. kir. alezredes ur egy teljes, So­­mogymegyét ábrázoló térképet. b) Az ifjúsági könyvtár. A növendékek önkénytes adakozása folytán bejött pén­zen egy könyvszekrény és 110 kötet könyv szereztetett. c) Régiségtár. Ajándékoztatok : Főt. Ballek János lelkész ur által egy, 16. szá­lbeli okirat; Szigethy Antal ur által egy, ásás közben darabokra tört lél-ékítmény, Be-

Next