Állami Gimnázium, Kaposvár, 1883

, Mas OJ) L Vi * M.r WUZEUMI J.zekru oftsz kO^a-VTARBQ j Minden kornak, minden századnak megvolt és van saját jelsza­va, mely alatt, mint harczi zászló körül, sorakozik a küzdőemberiség. Századunk jelszava : „Haladjunk !­‘ A haladásnak a korszellem hatalma által magasra emelt és kibontott zászlaja alatt tömörülnek korunk életképes nemzeti. A haladás századunknak azon mesés aranygyapja, mely után a jelen nemzedék szíve dobog, vágya re­pül, lelke emelkedik. Csak körül kell tekintenünk, hogy meggyőződ­jünk arról, miszerint az emberiség a műveltség tetőpontja felé siet. A tizenkilenczedik század a tudomány, művészet, gazdászat, ipar- és kereskedelem terén kifejtett rohamos haladásával elhomá­­lyosítá, elfeledteté az ó­kor ezredéves csoda­műveit. Az Isten vísz­­fénye, az emberi ész teremtő és romboló szellem keze bámulatos ügyességgel vonja szét a letűnt századokat vakságban tartott fátyol redőit, s a tudomány fáklyavilágánál behatol a természet titoktel­jes élébe. A tűz, víz, gőz, jég, villany, delej a tudomány szolgájává szegődtek; gondolatainkat a megfékezett villámok viszik; robogó vasúti mozdonyaink a szelek szárnyaival versenyezve s a vihar elől a tengerek feletti zsarnok hatalmat elragadva a megmérhetlen óczeánok által elválasztott népeket összekötik, hogy a világrészek szellemi és anyagi termékeit megoszszák, kincseivel egymást köl­csönösen megajándékozzák. S ha látjuk az óriás nagyra nőtt városokban, egymás mellé, művészi rendben állított paloták kirakatai között az ipar és művé­szet remekeit; ha az eddig terméketlennek tartott talajon, kiszárít­­hatlanoknak hitt, süppedékes mocsárokban Egyptoui buja termé­kenységével találkozunk, s a rónákon, völgyeken, halmokon és he­gyeken a hangyaszorgalom és munkás kezek következtében Isten

Next