Állami Gimnázium, Kaposvár, 1900
I. A TIBERISTŐL AZ ARNÓIG. (RÓMA-FIRENZEI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS.) Csodatevő templomokról olvassuk, hogy angyali kezek a messze Szentföldről a Nyugat országaiba hozták, hogy zárva-zárt ajtóik a reggel ébredő és a csodát megbámuló tömeget imádásra hívják. Megkövesedett csoda a loretói Chiesa della Casa Santa és ezrével találkoznak ott a vidék s a messze külföld zarándokai, hogy szent küszöbét átlépve, a reincarnált képnek csodás hatását érezhessék. S ime, a csodáknak egész tömegét, évezredek működésének és történetének emlékeit tárja fel előttünk az imperatorok, pápák és királyok Rómája; megszólal hite, művészete, története a kőben, kutató kérdéseinkre válaszol a márvány és beszédessé válik a vászon. Számos munka szemlélteti már ez örök múzeumi városnak remekeit, tankönyveink is szólnak a római régiségekről, a renaissance-korabeli művészetet a legkülönbözőbb disciplinákban szemléltetjük, de mind hiába ! A gimnázium, a klasszikus tanulmányoknak ez utolsó mentővára, visszatekinteni kénytelen Hellászra, Rómára és időről-időre szükségét érzi annak, hogy e történelem és művelődés szentelte helyeket fölkeresse. Szombat délután volt, március hó 30-án, 14 óra 50 perckor római vasúti idő szerint, midőn Rómába értünk, számra nézve bár kevesen, de sokan, ha amaz érzelmeket mérik, mik bennünket eltöltöttek, midőn a kocsi ablakából Szt. Péternek kupoláját megpillantottuk, midőn hosszú utazás után Diocletián thermáival szemben a világtörténelemnek e metropolisába léphettünk. Égtünk a vágytól, hogy a fórumot megtekintsük; alig rendezkedtünk el római lakásunkban, máris a Forum Romanum felé tartottunk; a Via Cavouron útközben hivogatólag integetett a Santa Maria Maggiore, betértünk és néma imánk egyesült ott társainkéval, midőn ezek térdre ereszkedve az Urnák hálát adtak, hogy lépteiket ez örök és szent helyre terelte. A Fórumot megpillantva nem hittünk szemeinknek, hát valóban Rómában vagyunk? Itt !*