Állami Gimnázium, Kaposvár, 1924
— — Halottaink. Danilovics János 1850-1924. Intézetünket súlyos veszteség érte, volt igazgatója, Danilovics János 1924. október 27-én váratlanul elhunyt. 1850. január 20-án Alsó-Domonyán, Ung megyében született. Gimnáziumi tanulmányait Ungvári és Lőcsén végezte, majd a budapesti és bécsi egyetemen tanult. Két évet Olaszországban, Svájcban és Németországban töltvén, 1875-ben a lőcsei áll. reáliskolánál francia nyelvet tanít, majd a kir. kath. főgimnáziumhoz kerül s élénk részt vesz a lőcsei társadalmi és kulturális mozgalmakban. 1889. szeptemberében a kaposvári áll. főgimnázium vezetését veszi át s különös szeretettel foglalkozik a szemléltető oktatással, a filológiai múzeum gyarapításán fáradozik s fejleszti a művészi és testi nevelést. Buzgón vesz részt a helybeli társas egyesületek munkájában г ezzel a tanári állásnak megbecsülést szerez. Nemeslelkü feleségében hűséges támogatóra talál társadalmi munkájában ; felesége s kedves leányai meghitt családi otthont teremtenek számára s eloszlatják azt a sok gondot, mit egy iskola vezetése okoz. Munkás életét családja s az iskola között osztja meg. Irodalmi cikkeket ír a pesti és a vidéki lapokba s a tanítással és neveléssel foglalkozó értekezéseket a szakközlönyökbe. Nem nyugszik addig, míg intézetünknek díszes, új épületet nem emel s a kath. ifjúság részére fel nem épül a Szent Imre-templom. 33 évi példás, buzgó s eredményes tanári és igazgatói működés után nyugalomba vonult s a fővárosba költözött. A megboldogultat 1924. október 29-én helyezték örök nyugalomra a budapesti farkasréti temetőben. A tanári testület, a volt tanítványok és az ifjúság nevében Kintnics Ferenc kir. igazgató és Kengyel Miklós tanár helyeztek koszorút sírjára s rótták le hálás szeretetük, nagy fájdalmuk s igaz kegyeletük adóját; sírja felet Kuzmics Ferenc tartott gyászbeszédet. Mint a kaposvári áll. főgimnázium igazgatója, 18 évig irányította az ifjúság nevelését és oktatását s a szeretetet oltotta be a magyar ifjúság szívébe Isten, haza és embertársaik iránt. Ez a legnemesebb érzelem irányította minden cselekvését családja, kartársai s a tanulók körében. Méltán elmondhatja tehát kedves költőjével, Horatiussal: „Exegi monumentum aere perennius“ — ércszobornál maradandóbb emléket emeltem magamnak. 1924. június 29-én járt utoljára intézetünkben s részt vett a volt diákok szövetségének alakuló ülésén, ekkor szólott még egyszer szíve szerint kedves tanítványaihoz, akik őt meleg szeretettel ünnepelték. Egész ember, igaz ember volt, méltán fáj szívünk elmúlásán. Nyugodjék békével az Urban! Kuzmics Ftрепс.