Állami Gimnázium, Kaposvár, 1940
I. Erdély és Bácska. Mostanában mind kevesebbet hiszünk a csodákban, pedig ősi magyar tulajdonság. Ki ismeri történelmünket, jól tudja, hogy az maga a csodák sorozata. De most a szent király, István halálának kilencszázadik évfordulója újra rádöbbentett erre. Az 1938. esztendő az országalapító halálának évfordulója, az ország feltámadásának esztendeje lett. Kettétört a rács, leomlott az alföldi, dunántúli síkra mért rabkarám, s a kalitka zárt magyar turul szabad körözéssel húzott hajdani birodalmán végig. A portyázó horizonthoz szokott lovas szívében a szabadság örömével indult, hogy köszöntse, ami övé Zágontól Kőszegig, Uzsoktól Tibétig: a derűs Felvidék lankás alját, a kurucok nyomát rejtő Verhovinát és 1940. kora őszén már a Királyhágó kapujában csattogott lovának.patája, Visszatért Erdély és múltúnk, jövőnk tündér kertjét egyik szemünkben az öröm, másikban a bánat könnyével köszöntöttük. Erdély, kerek hegyi erőd. Bástya nyugat és kelet felé. Mindenkor utolsó magyar menedék és jövendő. Balladák és legősibb magyarok hétbástyás országa. Kívül füstös ormokkal, belül a magyar szellem, toll, szabadság, szorgalom, leleményes munka virágoskertje. Neveket említeni lehetetlen, minden regéhez, alakjához tapadó név egyaránt kedves. A kárpáti medence közepéről büszkén köszöntünk. A rendezés örömébe új csoda gyermeke toppant be,z 1941. Bácskája. A gazdag testvér, a ,,kenyér sík óceánja“. A török, rác, oláh és minden nép puszítása alól gazdagon ébredő ma, írva, egészség, erő, élet jelképe ez a nyugodt, zsíros táj. Természet, ember által elpusztíthatatlan magyar Kánaán. — Veletek együtt, benneteket köszöntve, magunkba vetett bizalommal nézünk igazunk és emberségünk tudatában a kárpáti tereken szét. Dr. Takáts Gyula.