Állami Gimnázium, Kaposvár, 1943
I. T I Dr. Pongrácz Károly I 1874—1943. I Mély gyász érte az intézetet december 1-én. Pongrácz Károly dr., az intézetnek 26 éven át volt igazgatója örökre lehunyta szemét. Hét évvel ezelőtt búcsúztattuk évkönyvünk e helyén, nyugalombavonulásakor, ismertetve pályafutását, méltatva munkásságát és kérve a jó Istent, hogy még soká tartsa meg nekünk. De a Gondviselés máskép akarta, sdecember 3-án a város, a társadalom, a volt tanítványok igen nagy részvéte mellett, sok száz, vigyázzállásban álló diák sorfala között elkísértük utolsó földi útjára. Az intézet nevében az igazgató búcsúztatta e szavakkal: „Mélyen megrendült lélekkel,, fájdalomtól eltelt szívvel, állok itt e ravatal előtt, hogy a m. kir. áll. Somssich Pál gimnázium, tanári kara és ifjúsága nevében búcsúzzak Tőlejd, Pongrácz Károly. 1911-ben rendelt a legmagasabb, hely bizalma intézetünk élére. Akkor, amikor az fennállásának 100. évfordulóját készült ünnepelni. Lélekben akkor átélted küzdelmes 100 éves múltját, egybeforrtál vele, hogy aztán egy negyed századnál tovább tudj méltó megtestesítője lenni egy ősi hagyománynak. Ott lebegett mindig lelki szemeid előtt az intézet második épületének homlokzatán állt e felírás: Cura parentum fundata. Igen, a szülők gondoskodó szeretete létesítette a múlt század elején ez intézeteit, és Te mindig igyekeznél, mindig tudtál gondoskodó atyja lenni minden tanítványának, minden tanárának. Hányszor hallottuk Teled e szavakat: iustitia et caritas. Igazságosság, méltányosság, szeretet. Ez érzelmek voltak azok, melyek az intézet ifjúságát oly benső, erős szálakkal fűzték szivedhez, s melyek erőssé tették a szülői társadalom bizalmát Irántad és az intézet iránti, oly megbecsültté munkásságodat. Eseményekben változatos évekre esett itteni működésied. Békeévek, vérzivataros négy háborús év, forradalmak, összeomlás, kommün, trianoni megcsonkítottság és a magyar ifjúság szárnyszegettségének évei. Mély vallásosság és hazafias érzés, telkednek idealizmusa, pályádnak eszményi felfogása, hivatástudat és az ifjúság szeretete volt az, ami mindig erőit adott Neked munkádban és oly eredményessé tette azt a folyton fejlőidő intézetedben s lelket, hitet és bizakodást öntött fiaidba. Helytállottál s csak amikor egyéniséged nem jelentett többé értéket és megbízhattságot, akkor kellett, — ha csak két hónapra is — otthagynád őrhelyedet a gyászos kommün urának parancsára. Ha tevékeny szellemed nem is korlátozódott csupán az iskola körére, és a város minden nemes ügye mellé önzetlen szolgálatkészséggel állottál, mégis az intézeté, ifjúságáé voltál.