Fiú Felsőkereskedelmi Iskola, Kaposvár, 1936
he lyezést ért el az intézet A) csapata. — Május 14-én a helybeli gimnáziummal tartottunk közös atlétikai versenyt. A KISOK pécsi kerületi atlétikai versenyén (V. 26—27.) 5 tanulónk indult. Köztük a 100 m-es síkfutásban 1. és a 200 m síkfutásban 2. helyezést ért el Takáts István II. b) évf. t. (arany- és ezüstérem). A svéd stafétában csapatunk a 2. helyen végzett, a 400 m-es síkfutásban 3. lett Varga Kálmán II. b) évf. t. Egyéb számokban is sikerült indulóinknak a 4—6. helyet biztosítani, ami — tekintettel más intézetek jóval nagyobb számú indulójára — figyelemre méltó eredmény. 3. Játék, hootballcsapatunk részt vett a kaposvári ifj. csapatok szövetségi körmérkőzésén. Mivel azonban mérkőzés tavaszi része a fő szorgalmi időre esett s így a IV. évf. tanulói már nem szerepeltek az utolsó találkozókon, végeredményben a 8 induló csapat közt a 3. helyig tudtunk csak jutni. 4. Tennisz-szakosztályunk szept. 6., 7. és 8-án a Turul SE versenyén vett részt. — Asztaltenniszben 3 alkalommal mértük össze erőnket a helybeli gimn. csapatával. 5. A rövid, kevés havat hozott téli idény alatt csak a korcsolyázást űzhettük a Turul SE pályáján. A meleg május azonban lehetővé tette az úszósport gyakorlását is, amit a testnevelési órák keretében a strandfürdő medencéjében végeztünk és osztályközi úszóversennyel fejeztünk be. Földi István vezető tanár. g) Jelentés az ifjúsági Vöröskereszt Csoport működéséről. A csoport szeptember havi újjáalakuló ülésén 91 tanuló jelentkezett tagul, akik közül az év folyamán az intézetből 6 kimaradt. Összejöveteleink célja emberbaráti intézmények ismertetése és közegészségügyi problémák megbeszélése volt. A tagok részben szabadelőadásban, részben felolvasás alakjában számoltak be idevágó olvasmányaikról és személyes tapasztalataikról s ahol alkalom kínálkozott, a természetvédelem fontosságára is kitértek. (Matics Pál III. é. t. a Vöröskereszt keletkezését, célját és szervezetét ismertette. Keresztes István IV. é. t. A sportbalesetekről, Herczog István IV. é. t. A védőoltásokról, Varga Béla II. b) é. t. A meghűlésről, Tar Imre I. b) é. t. Az ártalmas élvezeti szerekről, Boródy Lajos IV. é. t. A fejfájásról, Galambos József IV. é. t Pasteurről tartott előadást.) Kérésünkre a Vöröskereszt Központ kieszközölte, hogy a budapesti Mentőegyesület által városunkban rendezett kétnapos tanfolyamon csoportunk is kb. 20 taggal részt vegyen. Mindegyik tag előfizetője volt az Ifjúsági Vöröskereszt c. havi folyóiratnak és az ifj. Sportkör lapjait is (Testnevelés, Ifjúsági Testnevelés, Turistaság és Alpinizmus) olvasták. Földi István vezető tanár: Tanulmányi kirándulások. A súlyos gazdasági viszonyok miatt a lefolyt isk. évben csak hazai tanulmányi kirándulásokat rendezhettünk. Iskolánk október 5-én és 6-án kétnapos tanulmányi kirándulást tett Pécsre, a város nevezetesebb épületei és gyárai megtekintésére. A kiránduláson Földi István, Goitein György dr. és Künstler József tanárok vezetésével az intézet 85 tanulója vett részt. A kirándulók 5-én reggel indultak Szigetváron át Pécsre. Pécsett a városi idegenforgalmi iroda és a pécsi