Kapu, 1991. január (4. évfolyam, 1. szám)

Kedves Olvasó!

Kedves olvasó, túl vagyunk a bolondító év végén, s az új remények helyett háborút várunk és inflációkban fuldoklunk. Még a csillagjósok sem mertek ilyen rémes évvel előállni — régi közhely, hogy a valóság túltesz a fantázián. Nekünk is nehéz év végénk volt. Elgondolkodtató a félrehallás esz­kalációja. Mint decemberi számunkban is megírtam, nem szűnt meg a KAPU, és nem is halt meg. Szétkürtöltük, s hangsúlyoztam is, hogy a KAPU továbbra is megjelenik. Az még érthető talán, hogy ausztráliai, kanadai és francia olvasóink riadtan telefonáltak, hogy miért szűnt meg a folyóiratunk, de hogy itthoni neves közéleti személyiségek, de még az újságárusok is úgy értelmezték, hogy a KAPU-nak kapott, azaz vége van ... Kétségtelen, hogy csak kevesebbet, húszezret nyomattunk, s így a főváros is kevesebbet kapott. Talán a leghűségesebb olvasóink hozzá­jutottak. Köszönettel tartozunk cégeknek, magánszemélyeknek, hogy se­gítették az alapítványunkat. Következő számunkban nyilvánosságra hozzuk nevüket is. Tehát a KAPU nem szűnt meg. Sőt februári számunk 80 oldalas lesz, de még a jelenlegi kivitelben. Reméljük, hogy március­ban színes, kiváló papírminőségű folyóiratot tarthatnak a kezükben. Előre megmondom, hogy több mint valószínű, hogy csak az előfizetőink lehetnek biztosak abban, hogy megkapják majd az új küllemű folyóira­tot. Piackutatásunk előtt óvatosságból kevesebbet nyomatunk. Nem tud­juk, mekkora lesz az igény. Azt előre ígérjük, hogy más lapokhoz képest olcsóbbak leszünk. A sajtópiac kiszámíthatatlan. Átalakulás, átrétegző­­dés és a posta megújhodásának kezdeti kínlódása még sok üzleti titkot rejt magában. Nem szégyelljük a KAPU eddigi számait, de változnunk kell. Túl vagyunk egy korszakon. Úgy érezzük, betöltöttük eddigi hivatásunkat, elvégeztük küldetésünket. Most egy olyan politikai magazinra van szük­ség, amely szebb küllemével is a mának szól. Rövidebb anyagok, színes képek — igényesebb olvasóinknak is emészthetőbb lesz. Kevesebb törté­nelem, több mai anyag, és segítünk eligazodni új társadalmunk új labi­rintusában. Nyitunk a kisvállalkozók és a befektetők felé. Reklámokat is közlünk majd, félretéve hiúságunkat, be kellett látnunk: hirdetés nél­kül nehezebben gazdálkodunk. Azt hiszem, nem kell sokat magyarázkodnom, hogy miért lett 55 Ft a KAPU. De ne feledjék, ugyanezen az áron a februári számunk ismét 80 oldalas lesz. A megváltozott terjesztési körülményekre való tekintettel szívesen vesszük, ha bárki besegít a terjesztésben­­ illő jutalékért. Nyugaton élő olvasóinkhoz is szólnék, most tudtam meg, például az USA-ban 50 dol­lár egyévi előfizetésünk. Mi sokkal olcsóbban és hamarabb, 36 dollárért megküldjük. Egyébként szívesen várjuk kézirataikat és javaslataikat, mit szeret­nének folyóiratunkban olvasni? Figyelembe veendő, hogy továbbra is függetlenek maradunk és pluralisták, hiszen mi csak tudjuk, hogy A PÁRTOK POLITIZÁLNAK, A KAPU AZ IGAZAT ÍRJA. Brády Zoltán KAPU független közéleti és kulturális folyóirat. Főszerkesztő: Brády Zoltán, főszerkesztő-helyettes: Lágler Péter, tervezőszerkesztő: Bartyik Jenő, művészeti szerkesztő: Gyémánt László, Stádium, Közélet rov.: Krasznai Zoltán, Orákulum, Radikális eklektika rov.: Krausz Tivadar, Kül- és biztonságpolitika rov.: Kriston István, Olvasó a Kapuban, Vita, Nyül Tér, Megfelelek rov.: dr. Soós Péterné, Film, Video, Könyv és kulturális anyagok: Tóth Péter Pál, Riportok és Közgondok: Vicsotka Mihály. A szerkesztőség címe: 1085 Budapest, Kőfaragó u. 12., tel.: 118-7677. A lapot kiadja a Magyar Kapu Alapítvány, címe ua., mint a szerkesztőségé. Szedi és nyomja a Szikra Lapnyomda, Budapest (91—0446). Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0238-888 X Terjeszti a Magyar Posta, előfizetési díj egy évre 660 Ft, fél évre 330 Ft, negyed évre 165 Ft. Előfizethető közvetlenül a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, 1900 Lehel utca 10/A, és utalvány­nyal vagy átutalással a HELIR 215-96162 számlaszámon. A lap külföldi címekre előfizethető a Kultúra Külkereskedelmi Vállalatnál is (HU 1389 Budapest, Pf. 149.), mely esetben a díj átutalható a Magyar Nemzeti Bankhoz (H/1850 Budapest), a Kultúra 024/7 számú számlájára. Minden névvel vagy betűjellel elátott írásért a szerző felel. Nem megrendelt anyagokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 3

Next