Kapu, 1991. február (4. évfolyam, 2. szám)
Őrszigethy Erzsébet: Szappan-emberke, koronával
ŐRSZIGETHY ERZSÉBET Szappanemberke, koronával Meghalt a király, és sokakkal együtt én sem sírtam vissza a királyságát. Szívből örvendezni mégsem tudtam, mert a demokraták szócsatája és későbbi törvénykezése a kiskirályokat nem háborgatta, veszteségekről inkább a középmezőny panaszkodhatott. A helyhatósági választásokkal a politikusok a pártállam totális bukását ígérték, s én, régi „naiv demokrata” létemre hinni mertem: végre elérkezett a kiskirályok trónfosztásának ideje. A választások után egy rendíthetetlennek ismert kiskirály falujába, Hévízgyörkre látogattam el annak reményében, hogy trónját üresen találom. A háromezer lelkes, Pest megyei falu lakói az utóbbi két esztendőben elszántan hadakoztak szabadságukért, de hiába vállalták a frontális harcot meg a cselszövést is, a kiskirályok uralmát csak korlátozni tudták, megszüntetni nem. Az iskolaigazgató, aki majd’ másfél évtizeden át kormányzott, Hévízgyörkön született, gyerekeskedett; meglett emberként ide is tért vissza. A háború után — mint nincstelen parasztcsalád tehetséges fia — a „fényes szellők” nemzedékével indult: rövid ideig a pesterzsébeti Misztótfalusi Népi Kollégiumba, aztán az aszódi nyolcosztályos gimnáziumba járt. Ifjúkori tanulóéveit a Lenin Intézetben fejezte be. 1955-ben az aszódi járási pártbizottság osztályvezetőjeként állt munkába. Később a gödöllői pártbizottság, majd a járási tanács osztályvezetője. Közben előrelátóan továbbképzi magát. Amikor egy 1959-es rendelet megengedi, hogy a munkás—paraszt hatalomért érdemrend birtokosai (az 56-os forradalom leverésében élenjárók) felvételi nélkül vegyenek részt a felsőfokú állami oktatásban — az osztályvezető tanárszakra jelentkezik. Tanintézetül a szegedi egyetemet választja, itt tanít a legtöbb Lenin-intézeti iskolatársa. A hetvenes évek elején feljebbvalói lefokozzák — beosztott tanár lesz a hévízgyörki iskolában. Egy év múlva iskolaigazgató, aztán a falu párt-csúcstitkára, a tanács vb tagja, a művelődési ház igazgatója. A kulák származású téeszelnököt kibuktatja, s helyére pályázik, de sikertelenül. Az új (fiatal és tapasztalatlan) elnök fölött „elvtársias barátsággal” és párttitkárként atyáskodik. A víg napjait élő téeszt hamarosan szanálják. Hogy mentsék, ami menthető, az országos „divathoz” igazodva 1974-ben a téeszt összevonják a szomszédos falu szövetkezetével. Bár az iskolaigazgatót is a kezdeményezők közt találhatjuk, régi elnök barátjával hoppon maradnak. A közös téesz elnöke nem igényli az iskolaigazgató baráti tanácsait. 1976-ban újabb pártállami akció a tanácsegyesítés élére áll. Miközben a falu önállóságát veszti, az igazgató befolyása egyre nő. A tanács társadalmi elnökhelyettese lesz. Akkoriban mondogatják a györkiek: „az iskolaigazgató kitalálja, az elnökhelyettessel megbeszéli, a párttitkár jóváhagyja”. Tanácsi tisztét megújítva utóbb községi elöljáró lett. E mozgalmas karrier sodrásában kis híján elfeledkeztem arról, hogy e történet főszereplője vezető pedagógus. Erről, sajnos maga is gyakorta megfeledkezett. Elfoglalta a falu igazgatása, az iskolában csak nagyszabású, költséges építkezések beindítására ügyelt, a tantestület minőségével és a tanítás színvonalával nem törődött. Vezetési stílusa képzett pedagógusok sorát késztette távozásra: volt esztendő, amikor a testület egyharmada képesítés nélkül tanított. A végzett diákok egyre kevésbé feleltek meg a felsőbb iskolák követelményeinek. A györkiek azt talán még tudomásul vették volna, hogy a falu ügyeiben egyetlen személy dönt, de gyermekeik romló iskolai teljesítményét nem nézték tétlenül. Bejelentésükre számos vizsgálat zajlott le az iskolában, de az igazgató mindegyikből megdicsőülve került ki. Pedagógusi-vezetői glóriáját régi cimborái és újabb keletű lekötelezettjei fényesítették. Legfőbb pártfogójának Berecz Jánost nevezte — iskolatársa volt a Lenin-intézetben. A megyei pártapparátusban is akadt Lenin-intézeti barát. A járási vizsgálattevők többségét pedig osztályvezetőként még ő juttatta pozícióba. Az igazgatót az első veszteségek 1988-ban érték. A pártalapszervezet első fegyelmi eljárását még leállíthatta a pártközpont, de az év végén már sikerült a tagságnak megfosztani a párttitkári funkciótól. 1989 nyarán tanácstagságától és községi elöljárói tisztétől kellett megválnia. Ezután láthatta összeomlani nagy alkotását, a közös községi tanácsot. A györkiek ugyanis népszavazással (14 év közösködés után) visszaszerezték önállóságukat. Hévízgyörköt az országos politikai szerveződések alig érintették. Nem „pluralizálódik”, csak a maga rendszerváltására figyel. Az lett a polgármesterük, akit az önállósulás után, idén márciusban tanácselnöknek választottak. Az iskolaigazgató képviselő-testületi tagságára pályázott, a 24 jelölt között a 23. lett. (A testület 9 tagú.) — Itt megtörtént a rendszerváltás? — kérdeztem az egyik vesztes polgármesterjelöltet. — Hová gondol? Amíg a régi káder igazgatja az iskolát, nem változik itt semmmi. A polgármester beadta a derekát, csak megkapta az igazgató a 33 ezer forintos fizetést — hangzott a szkeptikus válasz. — Valóban megkapta? — faggattam később a polgármestert. — Nem. A tanácsi szervezetben a döntés joga a vb-titkáré volt. Hogy ezután hogy lesz, nem tudom. Eddig nem hagytuk jóvá ezt a fizetésemelési kérelmet, pedig ugyancsak sokat kilincseltek evégett a megyei főnökök. Azt mindenesetre „jegyzőkönyvileg” rám sütötték, hogy pedagógusellenes vagyok. A györki szülők az utóbbi másfél évben féltucat (az iskolai munkát bíráló) bejelentést küldtek a megyei tanácsra — az illetékes osztály még válaszra sem méltatta a panaszkodókat. Arra viszont nem sajnálta a megye az időt és fáradságot, hogy az igazgató sérelme ügyében szinte ingajáratban bizottságokat küldjön. Miért a restség a szülői panaszok kivizsgálására, s miért a buzgalom a fizetésemelés szorgalmazására? A megyei osztályvezető az ötvenes években ott volt KISZ-titkár, ahol az igazgató a pártapparátusban dolgozott. Barátságuk még a Lenin-intézetben szövődött. Vannak, akik legyintenek ez utóbbi esetre, mondván: „fél éve van a nyugdíjig, kibírjuk”. Mások borúlátóbbak és azt rebesgetik: az igazgató egy tanácselnökségből kicsöppent barátját szemelte ki utódjául. A „jólnevelt” tantestület bizonyára megválasztja iskolaigazgatónak. E történet végére érve úgy látom, hogy a megingott trónon szappan-emberke ül. Úgy csusszant ki a pozíciókból, mint teljhatalma idején az erkölcsi-szakmai számonkérés elől. De mire megy Hévízgyörk a rendszerváltással, amíg az a szappan-emberke igazgatja a gyermekeiket tanító intézményt? 4