Kapu, 1992. május (5. évfolyam, 5. szám)

KAPU független közéleti és kulturális folyóirat V évfolyam 5. szám Főszerkesztő: Brády Zoltán művészeti szerkesztő: Bartyik Jenő képszerkesztő: Szalay Zoltán ol­vasós­zer­kes­ztő: Diósdi László Stádium, Közélet rov.: Kiss Endre Biztonságpolitika: Babos András Kisebbség: Dr. Csapody Miklós Agrár horoszkóp: Gyulai György Irodalom: Erki Edit Olvasó a Kapuban, Nyílt Tér, Megfelelek rov.: Soós Mária Film, Video, Könyv rov.: Tóth Péter Pál A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 1085 Budapest, Kőfaragó utca 12.­ tel.: 118-7677. Telefax: 118-7913 A lapot kiadja a Magyar KAPU Alapítvány 1085 Budapest, Kőfaragó utca 12., tel.: 118-7677. Felelős kiadó: Szabó Gyula igazgató Nyomdai előkészítés: CERBERUS Nyomdaipari Kft. (1054 Bp., Kálmán I. u. 23. Tel: 1323-511) Vezető: Borbáth Gábor ISSN 0238-888 X. Terjeszti a Magyar Posta, előfizetési díj egy évre 708 Ft, félévre 354 Ft, negyedévre 177 Ft. Előfizethető közvetlenül a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, 1900 Lehel u. 10/A., és utalvánnyal vagy átutalással a HELIR 215-96162 számlaszámon, valamint a szerkesztőségben. A lap külföldi címekre előfizethető a Kultúra Külkereskedelmi Vállalatnál is (H-1389 Budapest, Pf.: 149), mely esetben a díj átutalható a Magyar Hitel Bankhoz a Kultúra 202-10995 számú számlára. Nem megrendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden névvel és címmel ellátott cikkért a szerző felel. Kedves Olvasó, éppen most fejeztük be a beszélgetést Pásztor Lászlóval, az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének elnökével. Volt olyan szíves és meglátogatott minket. Hál’ Istennek hozzászoktunk ahhoz, hogy az itthoniak mellett sok, határainkon kívül élő magyar is megkeres bennünket. No, nem is a találkozás eseményszerűségéről szeretnék beszélni (hiszen ez sűrűn megtörténik!), hanem arról, amiről elmélkedtünk. Ő 47 éve él nyugaton. Eljutott az USA felső politikai köréig és környezetébe. Tehát már régóta mozog rutinosan a politikai és egyéb érdekek malomkerekei között. Kiegyensúlyozottan és ügyesen. Arról beszélgettünk, hogy a türelem és a másság tiszteletben tartása milyen nehéz feladatnak tűnik nálunk. Ők már ezt természetesnek tartják és lételemük. Nekünk még ez nagyon nehéz iskola. Vajon az elmúlt 40 év lefojtottsága, vagy közép-kelet európai helyze­tünk, vagy génjeink akadályozzák, hogy politikai kultúránk európai le­gyen? Az természetes, hogy a pluralizmusban minden csoport, minden párt a hatalomra tör. Csak nem mindegy hogyan, milyen módszerekkel. Az is természetes, hogy minden hatalmon lévő közösség védi várát és irányító uralmát, csak nem mindegy, hogy milyen módszerekkel. Sajnos politikai kultúránk nagyon könnyen értékelhető. Nagytudású, nagy tiszteletet érdem­lő, kiemelkedő szellemiségű személyek a hatalom magaslati levegőjében - úgy érzem - megváltoznak. Kicsinyes, most eltipró allűrökkel kiábrándítóvá válnak. Hát hogy higgyen az ember az újaknak, a feltörekvőknek ? Csak a politika iránti közönnyel és közömbösséggel reagálhat a választó. Vagy ben­nem és bennünk van a hiba, hogy nem fogjuk fel ennek természetességét? Vagy a mentalitásunk ilyen alpári? Egy magyar származású holland keres­kedő panaszkodott, hogy ha két nyugati üzletember leül tárgyalni, arra törekednek, hogy megegyezzenek. Ha magyarok ülnek le? Arra törekszenek, hogyan csapják be egymást... Múlt héten volt nálunk Michel Tompa, Párizs­ban élő magyar újságíró. Arról panaszkodott ő is, hogy amikor itthon leül valakivel beszélgetni, egy kis idő után partnere már a távol levő harmadi­kat szapulja neki, aki erről már rég leszokott. Nem gondoltuk, hogy a diktatúrából való átmenet ilyen keservesen nehéz. A politikusokat, vagy a türelmetlenségünket okoljuk? Lehet, hogy bennünk, a köznépben nincs megértés? Lehet, hogy még nem vagyunk nagykorúak, mint a múlt rendszerben? Vagy csak szenvedélyünk palástolja a tudatlansá­gunkat? Nem tudom. Ilyen gondom van a Magyarok Világszövetségével is. Régebben közösen dolgoztunk, hiszen közös céljaink és teendőink vannak. Kaptunk híreket, információkat - és fordítva. Mióta Csoóri úr az elnök (akit ismeretlenül is mindig tiszteltem), megfagyott minden a szövetség és a lap között. Levelet írtam, interjút, információt kértem. Még csak válaszra sem méltatta szer­kesztőségünket. Pedig több példányban írtam meg a levelet. Jó viszonyban vagyok a vezetőség több tagjával. Négyszemközti beszélgeté­sekben kérdeztem, vajon miért nem méltattak válaszra sem minket? Meg­súgták bizalmasan (Istenem, mint régen!), hogy Csoóri úr hallani sem akar rólunk, amióta leközöltük az Illyés Gyuláról szóló tanulmányt. Na tessék! íme az ember! A közép-európai. Egy pluralista lap megjelenteti egy MDF párti szerző cikkét! Közöltük az ellenvéleményeket is. Lehet, hogy sértettük Csoóri úr érzelmeit, de vigasztaltuk Illyés Gyulát védő és pártoló hozzászó­lásokkal is. Mégis megfagyott a viszony a két szervezet között. Mert a világ­­szövetség és a KAPU más, mint Csoóri úr és én, még ha mi vagyunk a vezetők is. Fel kellene emelkednünk bizonyos magasságokba. Persze lehet, hogy túl behatárolt a gondolkodásom, nem fogom fel úgy a dolgokat, ahogy kellene. De beszélhetnék még más, megválaszolatlan levelekről is. De azért van, aki válaszol. Antall miniszterelnök úr postafordultával válaszolt. Sok kül­földi államférfi is reagált levelünkre udvariasan és európaian. Levelet írtam Bába Iván külügyi államtitkár helyettesnek (régebben ná­lunk volt rovatvezető), Entz Géza államtitkárnak és Horváth Balázs minisz­ter úrnak. Kapott tőlünk levelet Kulin Ferenc, a parlament kulturális bi­zottságának elnöke is. Tanácsot és segítséget kértem tőlük. Kárpát-medencé­ben, a határainkon kívülre küldött KAPU-ért a valutáris viszonyok miatt csak tíz forintnak megfelelő ottani pénzt fizetnek. Viszont még többet kér­nek lapunkból. Épp, hogy lábon álló szerkesztőségünk ezt nem bírja anyagi­lag, így csak keveset tudunk küldeni (2-3 ezret). Hiába kértem segítséget, örülnünk kellene, hogy beengedik lapunkat, szükség van rá, mert e folyóirat az összmagyarságnak szól, pluralista és független. Kértem, hogy támogassa­nak, segítsenek. Még csak választ sem kaptunk. Legutolsó számunkban olvasóink támogatását kértem ez ügyben. Ötven­­száz dollárokat küldtek Canadából, USA-ból, Németországból. Magyaror­szágiak is jelentkeztek. Tegnap egy idős, 7500 Ft-os nyugdíjú nénike jött be hozzánk, és letett 500 forintot. Nem akartuk elfogadni. Csak síró erőszakos­ságának engedtünk. „Miért ne segítsek másokon, miért ne olvassanak ma­gyarul ?” kérdezte. Hát ilyen is az ember. Brády Zoltán KAPU/1

Next