Kapu, 1992. november (5. évfolyam, 11. szám)
VILÁGSZERTE - Gulyás László: Trianoni határaink története 4. rész. A magyar jugoszláv határ
volt. A jugoszlávok lemondtak - mily nagylelkűség - a Rába-Zala határról. Viszont a „lemondás” fejében megkapták a Mura határ helyett a Lendva völgyét és a Mura-Rába vízválasztóját követő mai határt. A Baranya kérdés A jugoszlávok több lépést tettek, hogy az egész Baranyát megtarthassák. Baranya területén - melyet a belgrádi konvenció értelmében szálltak meg - „népszámlálást” kezdtek. Ennek célja az volt, hogy bizonyítsa a Baranya területén élő népesség szláv többségét. Érdekes Pécs példája, az ottani „népszámlálás” eredménye:1161 Pécs lakosainak száma 56.120, ebből szláv 14.485, magyar 17.901, német 14.549. Ezekkel a „népszámlálási” adatokkal a jugoszlávok azt kívánták bizonyítani a konferenciának, hogy a város összlakosságán belül a magyar népesség kisebbségben van. Hasonló „népszámlálásokat” tartottak egész Baranyában és ezek eredményeit Pandurovics főispán - akit Baranya élére neveztek ki - személyesen vitte Párizsba. A statisztikai adatokkal való zsonglőrködés mellett a jugoszlávok bevetettek más fegyvereket is annak érdekében, hogy megszerezzék a baranyai területeket. Akciót indítottak, hogy hűségnyilatkozatra bóják a községek elöljáróit, valamint hogy a képviselőtestületek nyilatkozatban kérjék a jugoszláv államhoz való csatlakozást. A községi elöljáróságok zöme nem engedett ennek a törekvésnek és megtagadta a hűségnyilatkozatot.117’ De nem mindenki volt hűséges a magyar államhoz, július 12-én Párizsban járt egy baranyai szerbekből, németekből és magyarokból álló delegáció, amely beadványban kérte, hogy megyéjüket csatolják a délszláv államhoz. Idézzünk az iratból:’18’ „...Baranya megye lakosságának többsége szláv, akik gazdasági, valamint nemzeti okokból kívánnak csatlakozni Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A németek gazdasági alapon. A megye nyugati részén élő magyarok végső fokon ismét Magyarországhoz akarnak tartozni, de addig nem, amíg a bolsevista rezsim tart. Ehhez a memorandumhoz csatoltak egy színes néprajzi térképet is, melyen 3 lehetséges határvonalat tüntettek el. A legészakibb határvonal Jugoszláviának igényelte Siklóst és Mohácsot, a legdélibb kilenccel több magyar községet hagyott volna magyar kézen, mint a későbbi trianoni határ. A harmadik határvonal az előbb említett két vonal között húzódott. A jugoszlávok kezére játszott a magyarországi bolsevik hatalomátvétel is. A Tanácsköztársaság ellen intervenciót fontolgató francia kormánynak a román és a csehszlovák fegyverek mellett szüksége volt a jugoszláv fegyverekre is. Valószínű, hogy e fegyverek fejében a belgrádi kormány területi igényeket támasztott. Legalábbis erre következtethetünk abból a tényből, hogy a román-jugoszláv bizottság, amely március 18-án kialakította álláspontját a magyarjugoszláv határ kérdésében, 3 hónap szünet után(!) július 9-én hirtelen összeült, és az előbb említett néprajzi térkép alapján vitát nyitott. A vitában a franciáik azon az állásponton 119 voltak, hogy a bizottság Baranyában olyan új vonalat jelöljön ki, amely a pécsi szénvidék nagy részét a jugoszlávok kezére juttatja. A bizottság olasz és amerikai tagjai megvétózták a franciák javaslatát. Sajnos a részleteket nem ismerjük, mert Temperley - a későbbi történész, a bizottság tagja - „Ezt az ügyet már elintéztük” mondatot vezetett rá a kérdést tárgyaló jegyzőkönyv borítójára,’20’ így nem készült a tárgyalásról jegyzőkönyv (legalábbis ezt a verziót támasztja alá, hogy a mai napig nem került elő az a jegyzőkönyv, amelynek ekkor kellett volna keletkeznie.) A végeredményt azonban ismerjük. Pécs, Mohács, és a szénmedencék nem kerültek Jugoszláviához, viszont a Dráva és a Duna által határolt ún. „kis-baranyai háromszöget” megkapták. Ez a módosítás ismét végigjárta a konferencia szokásos ügymenetét, így a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa 1919 augusztus 25-én megállapította a végleges jugoszláv-magyar határt. Történetünket ezzel azonban nem fejezhetjük be, mert a jugoszlávok makacsul tovább próbálkoztak. 73 VILÁGSZERTE Az utolsó szerb kísérletek A jugoszlávok 1919 augusztusától kezdve két éven át komplex (etnikai, gazdasági, közlekedési, történelmi és politikai) érvelést felvonultató emlékiratok egész sorával próbálják a határok megváltoztatására rábírni a konferenciát. A komplex érvelést megfigyelhetjük az egyik legjelentősebb emlékiratban az 1919. november 23-ikiban.’21’ Eszerint: „Baranya lakosságának többsége jugoszláv, Pécsé „problematikusan magyar” a legutóbbi 20-30 év magyarosításának eredményeképpen. A pécsi szénre a vasúti és a vízszállítás fenntartása érdekében van szüksége Jugoszláviának. A munkásság egésze a Jugoszláviához való csatolást kívánja.” A jugoszlávok az egész megszállt baranyai terület megtartása érdekében nem csupán emlékiratokkal árasztják el szövetségeseiket, hanem a helyszínen is intenzív annexiós politikába kezdtek. A szerbeket segítette céljaik elérésében, hogy akadtak olyan politikusok és politikai csoportok, amelyek nyíltan vagy burkoltan vállalták az együttműködést.(22’ Az annexiós törekvések egyik fő harcosa Pécset Dobrovits Péter (Peter Dobrovis) ottani születésű, szerb nemzetiségű és görögkeleti vallású festőművész volt. 1919 őszén több ízben’23’ gyűléseket szervezett azzal a céllal, hogy a résztvevők írjanak alá egy olyan határozatot, mely kimondja, hogy kívánják Pécs és vidékének Jugoszláviához való csatolását. E gyűlések nem sok sikert hoztak Dobrovitsnak, így a mögötte álló szerb vezetők egy időre félreállították, és más erőkkel kísérleteztek. A szerbek felismerték, hogy a Pécset megerősödött szocialista és kommunista mozgalmak területszerző törekvéseikben segíthetik őket. Arról van szó, hogy miután a bolsevik uralom Magyarországon megbukott, a szerb megszállás alatt lévő Baranyába jelentős számú kommunista és szocialista menekül. Az ilymódon megerősödött pécsi Szocialista Párt az általa befolyásolt tömegeket a baranyai területek Magyarországhoz való visszacsatolása elleni megnyilvánulásokra ösztönözte.’24’ Ez magyarázza meg azt a furcsaságot, hogy a szerb katonai vezetők kedvező feltételeket biztosítottak a szervezett munkásság tevékenységéhez, a népgyűléshez. Egy ilyen népgyűlés mondta ki 1920. augusztus 8-án a Nemzeti Tanács meg- illetve újjáalakulását, illetve Linder Béla - Károlyi kormány volt hadügyminisztere - polgármesterré való választását. Linder és az új szocialista városvezetőség megjelent a polgármesternél és miután az megtagadta, hogy átadja hivatalát, szerb rendőrökkel távolította el. A Linder-féle vezetés törekvése az volt, hogy fenntartsa a szerb megszállást, ugyanekkor a belső ügyekben a szocialisták kezében összpontosítsa a hatalmat. A Linder vonalat támogató Lovászy Márton - aki egy ideig Pécset tevékenykedett - céljaikat így fogalmazta:’25’ „... ennek a területnek egy átmeneti autonóm kormányzatú impériummá való kiépítését... azt akarjuk, hogy amíg Ma-