Kapu, 1993. május (6. évfolyam, 5. szám)
KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Vicsek Károly: Mit ér a filmes, ha (vajdasági) magyar?
KAPU KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA 66 Mit ér a filmes, ha (vajdasági) magyar? Első játékfilmem (Parlag, 1974) az első olyan magyarul beszélő mozifilm volt, amely Magyarországon kívül készült. A pulai fesztiválon (néhai jugoszláv filmszemle) elnyerte a rendezői Bronz Arénát és a Belgrádi Filmfőiskola díját, meghívták Mannheimbe és San Remoba, a vágót és az operatőrt is megjutalmazták - a stáb úszott a siker mámorában... A filmet bemutatták a nisi fesztiválon is és amikor Romhányi Ibi a film második percében megszólalt magyarul: „Jónapot, Máté, megérkezett?” - fütyülni kezdett a várszínház ünnepi közönsége. Pedig akkor még boldog internacionalista-kommunista időket éltünk! (Talán azért nem is írták meg az akkori lapok a kisebbségi mozi balkáni fogadtatását.) A következő évben a Parlagot bemutatták San Remoban, ahonnan egy diplomával tért haza. A fesztiválon volt még egy magyar film és egy magyarországi kritikus is. A magyar kritikus egy magyar lapban EGY ÉS FÉL MAGYAR FILM SAN REMOBAN címmel írt a filmszemléről. Persze, a mi filmünk volt a FÉL FILM, mert abban a filmben szerbül is beszélnek, sőt még egy román sirató is hallatszik... (Persze írtak mások is rólunk. ,A magyarok és szerbek lakta Vajdaságnak ez a filmalkotása is azt mutatja - írja Gene Moscowich a TRÓFEÁ-ról - hogy erről e vidékről még több szokatlan, esetleg meghökkentő filmet várhatunk a jövőben...” Variety, Hollywood, 1979.) Huszonvalahány éve vagyok a szakmában és néhányszor már megkérdeztem magamtól, megelőzve másokat: kinek és miért csinál a vajdasági magyar rendező filmet? Mit keresnek ezek a zsellér és kubikos ivadékok filmesek között? 1982-ben a Naplemente című filmem pulai sajtókonferenciáján az egyik belgrádi montenegrói filmes már világosan fogalmazott: Belgrádból kell felülvizsgálni, ki és milyen filmet forgat a Vajdaságban! Különben is - mondta - az évi egy-két filmet mi is megrendezhetjük nekik! (Ezek is még INTERNACIONALISTA idők voltak, a lapok még mindig nem írtak ilyen kiszólásokról.) így is lett az évek folyamán. Jöttek a rendezők, délről és északról, rendezgették (rendezgetik) filmjeinket, televíziós sorozatainkat, színházi előadásainkat és eltékozolták, tönkretették a vajdasági film- és vizuális kultúra jelenét és jövőjét. A haknibrigádok (a rendező és nélkülözhetetlen kísérete) szövetségesekre találtak a janicsár szerkesztőkben és a janicsár igazgatókban. Az írók pedig, amikor elfogadták a szerkesztők, igazgatók szövegeiket, Belgrádba vagy Budapestre rohangáltak rendezőért, hogy műveiket méltóan prezentálják. Szerencsére Fábri, Jancsó, Dömölky, Makavejev, Pavlovic vagy Petrovic foglaltak voltak, vagy nem tudták a szereposztási (és tiszteletdíj) igényeiket kielégíteni és távolmaradtak. Ilyenkor a vajdasági rendező felállhatott a kispadról. Néha egészen sikeresek voltak ezek a beugrások. A provinciális (irodalom-központú?) kultúrpolitikánk megalázta, leépítette, jelentéktelen médiának tekintette a filmet és a televíziót. Nekünk (vajdasági magyaroknak) nincsenek „prágai diákijaink, operatőrök, rendezők, dramaturgok... De egyetlen budapesti filmes diákunk sincs az utóbbi negyven év alatt. Mi Belgrádban, Zágrábban vagy Ljubljanában tanulhattunk; a vajdasági románok, szlovákok, ruszinok Bukarestben, Pozsonyban, Kijevben tanulnak, ösztöndíjjal (eddig 14-16-an szereztek diplomát az operatőri, rendezői, dramaturgiai szakon). Pedig 1973-ban igazán ígéretes volt a Vajdasági Televízió indulása: az alapító, a Szocialista Szövetség (emlékeztek-e rá még komszocialista barátaim?) úgy határozott, hogy minden évben 6-7 szerb nyelvű és egy nemzetiségi (román, ruszin, szlovák vagy magyar) nyelvű televíziós játék, tévédráma készül. Az elmúlt húsz év alatt egy román, két szlovák és öt magyar nyelvű tévédrámát mutattunk be. Tizenkét tévéprodukció eltűnt, pedig akkor még nem volt háború! És nem is voltak olyan rosszak ezek a filmek, megnyertük a portorozsi jugotévé fesztivált (Fekete glóbusz, 1976.), a Prágai Tavaszon képviseltük az országot (Fajkutyák ideje, 1984). 12 TÉVÉFILM! Egy ilyen alkotás nemcsak az ambiciózus rendező jó vagy rossz produkciója. Ez az író, díszlettervező, operatőr, vágó, zeneszerző, hangmérnök, világosító, a színészek... huszonegynéhány szakma bemutatkozása, szenvedélyek, akarások, örömök, könnyek küzdelme az anyaggal, hogy formába, ke- Jelenet a „Szikkadó földeken" című filmből