Kapu, 1993. május (6. évfolyam, 5. szám)

NYÍLT TÉR - Gyurkó Tamás: A kisegyházak védelmében - Nyilatkozat

79 A kisegyházak védelmében Tisztelt Főszerkesztő úr! Az elmúlt hetek politikai eseményei indítottak bennünket arra, hogy levelünkkel megke­ressük Önt. Szervezetünk olyan fiatalokat tömörít, akik tudatos választás útján kerültek valamely nem tradicionális keresztény vallásfelekezetbe. Sokunknak már a szülei is egy-egy ilyen fe­lekezet hívő tagjai voltak, s így részben figyelemmel kísérhettük keserves küzdelmüket azért, hogy ne legyenek megbélyegzett, másodrendű állampolgárok abban a hazában, amelyben születtek, s amelyet szeretnek. Két törvénytervezetet nyújtottak be az Országgyűlésben, amely közelről fenyegeti azo­kat a közösségeket is, melyek jelenleg még nem érintettek ugyan, „csak” a gyanú árnyéká­ba kerültek. Amint Ön is bizonyára tudja, az egyházak állami támogatásáról szóló törvényt az előterjesztett B változat szerint hagyta jóvá a Parlament, melynek lényege, hogy négy vallási csoportot minden bizonyíték nélkül „destruktív szektának” minősítve, kizártak a tá­mogatottak köréből. Jelenleg pedig egy olyan javaslat fekszik a Tisztelt Ház előtt, mely megtiltaná, illetve visszamenőleg megsemmisítené az egyházak bejegyzését, ha az egyház­alapítók nincsenek tízezren. Ez gyakorlatilag megszüntetné az egyházalapítás lehetőségét, és a kisegyházakat, vallási közösségeket újra hátrányos helyzetbe hozná. Amiért ezzel a problémával éppen Önhöz fordulunk, annak az az oka, hogy mindkét tör­vényjavaslat indoklásában olyan újságcikkekre hivatkozik, melyek úgymond „a szabad vallásgyakorlat jogával való visszaélésekről" szólnak. Itt arról a szektázó kampányról van szó, amely az újságokban az utóbbi időben kedvelt szenzációtémává vált. Mindezek külön kiemelik, hangsúlyozzák a sajtó felelősségét a valóban objektív tájékoztatásban. A kis- és szabadegyházak, melyek világméretekben mintegy 500 millió tagot számlál­nak, fennállásuk óta nagyon sok diszkriminációt szenvedtek e hazában. Ebben a században ugyan már nem kellett tartaniuk a fizikai megsemmisítéstől (bár erre is bőven volt példa), de „más” hitfelfogásuk miatt állandó üldözést, megbélyegzést és kirekesztést kellett elvi­selniük az ún. történelmi egyházak részéről is, melyek egyes vezetői kisajátították a „„köz­­véleményt”, a „közerkölcsöt” és a „közízlést" - legalábbis a vallási kérdések területén. A II. világháború után csak a reformátusoknak jutott eszébe, hogy ezért bocsánatot kérje­nek. Három szabad év után a kommunizmus még keményebb elnyomása következett, mi­vel a pártállam az Állami Egyházügy Hivatalt és a Szabadegyházak Tanácsát, kémeket, be­súgókat és provokátorokat ültetett a nyakukra. Megakadályozták, vagy lényegesen megne­hezítették, hogy ingatlanhoz, imaházhoz jussanak. A hívők gyakori rendőri zaklatásoknak, házkutatásoknak, elbocsátásoknak voltak kitéve, ahogyan a két háború közötti időkben is. A kisegyházak lejáratásában a pártállami sajtó is fontos szerepet kapott. A mostani rendszerváltás hozott három évet, amelyben úgy tűnt, hogy végre valahára kedvező fordulat áll be, és a kisegyházak hívei kiléphetnek a másod-, harmadosztályú ál­lampolgárságból. E szabadságnak a jelek szerint vége, és a kisegyházakat újra a nagyegy­házak által sugallt „szekta” és „eretnek” kategóriákba akarják visszaszorítani. Ön most azt mondhatja, hogy túlzunk és erről nincs szó. Mi pedig azt mondjuk, hogy mi és elődeink végigcsinálták mindezeket csak ebben a században háromszor, és nagyon is tudjuk, hogy miről beszélünk. Tudjuk, hogy nem várható el az újságíróktól az, hogy teljes tájékozottságot mutassanak a különböző vallások és felekezetek múltja, tanításai, hitélete vagy egyéb tevékenysége te­kintetében, de az joggal elvárható, hogy egy - akár leszektázott - kisegyház, vagy hívő is megkapja azt a bánásmódot, amit még egy rablógyilkostól sem vonnak meg: ne ítélkezze­nek felette mindaddig, amíg az ellene felhozott vádak tényszerűen be nem bizonyosodtak. Ne az ellenségeik, sértődött, rosszakaratú emberek mondják meg, hogy mi az „igazság”, hanem hallgattassák meg a másik fél is, ne zárják el őket a társadalommal való kommuni­káció lehetőségétől. Ezen közösségek nagy része egyáltalán nem „zárt”, hanem mestersé­gesen van „elzárva” vagy „kizárva”. S ahogyan senkinek sem jut eszébe, hogy a katoliku­sokat Adolf Hitler alapján ítélje meg, úgy az egyes, esetleg előforduló szélsőséges eseteket se kiáltsák ki általánosnak. Kérjük tisztelt Főszerkesztő urat, tegyen meg mindent azért, hogy ezeket az elveket ak­kor is szem előtt tartsák, ha a szenzációs „leleplezések” szülőktől, magukat lelkipásztornak nevező emberektől, önjelölt agitátoroktól érkeznek is. Mint Ön is tudja, a magyar családok nagy része katasztrófális állapotban van, melyért nem lehet a vallási közösségeket felelőssé tenni. Ha pedig valóságos visszaéléseket, bűneseteket, csalásokat fedeznek fel, melyek a bűn­üldöző szervekre, vagy az APEH-re tartoznak, úgy azokat tényszerűen, prekoncepciók nél­kül tárják olvasóik elé, hiszen ilyenek voltak és lehetnek. Köszönjük, hogy figyelmével kitüntetett bennünket! Munkájához jó egészséget és Isten áldását kívánjuk! Tisztelettel: a Teljes Evangélium Diák- és Ifjúsági Szövetség ügyvivői nevében Gyurkó Tamás NYÍLT tér Nyilatkozat Száz esztendővel ezelőtt a ma­gyar kormány és az országgyűlés közös erővel készült a honalapítás ezeréves ünnepének méltó előké­szítésére. Az akkori kormány azzal is nyomatékot adott elkötelezettsé­gének, hogy Wekerle Sándor kor­mányfő kezdeményezte annak a törvénynek a megalkotását, amely egységes keretbe foglalta a tenni­valókat. A kormánypárt és az ellenzék közös megegyezése alapján így született meg az 1893. évi II­. tör­vénycikk, amely szentesítette a tennivalókat és megteremtette a nagy nemzeti ünnep anyagi fede­zetét is. Az azóta eltelt száz év alatt tör­ténelmünk viharos fordulatai és népünk sok szenvedése miatt szinte teljesen feledésbe ment nemzetünk ősi múltja és honala­pító Árpád fejedelmünk emlékeze­te. Ezt a mulasztást csak akkor tudjuk pótolni és fontos dolgain­kat helyrehozni, ha haladéktala­nul hozzálátunk az 1100 éves nagy történelmi évforduló méltó előkészítéséhez. 1991-ben már született egy tör­vényi szabályozás, (1991. évi 75-ik törvény) amely intézkedett az 1996-os Világkiállítás megrende­zéséről, de ebben a nagy nemzeti ünnep előkészítése elsikkadt, mert csak egy mondatban érintette a honfoglalást és európai létünket. Ahhoz, hogy ősi múltunkat méltó­képpen megünnepelhessük - most ugyanúgy, mint száz éve - szüksé­ges egy olyan törvény sürgős el­őkészítése és elfogadása, amely megszabja a tennivalókat, és meg­felelő anyagi alapot is teremt azok végrehajtásához. Ebben kellene a koalíciónak és az ellenzéknek egységes álláspont­ra jutnia. Ha nem cselekszünk gyorsan, akkor fájdalmunkra be­teljesednek rajtunk Kölcsey sza­vai: „Minden nemzet, amely elmúlt korai emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg...” Cseke László a Pusztaszeri Nemzeti Emlék­park Alapítvány Kuratóriuma Elnöke Dr. Csillák György a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke

Next