Kapu, 1993. május (6. évfolyam, 5. szám)
NYÍLT TÉR - Gyurkó Tamás: A kisegyházak védelmében - Nyilatkozat
79 A kisegyházak védelmében Tisztelt Főszerkesztő úr! Az elmúlt hetek politikai eseményei indítottak bennünket arra, hogy levelünkkel megkeressük Önt. Szervezetünk olyan fiatalokat tömörít, akik tudatos választás útján kerültek valamely nem tradicionális keresztény vallásfelekezetbe. Sokunknak már a szülei is egy-egy ilyen felekezet hívő tagjai voltak, s így részben figyelemmel kísérhettük keserves küzdelmüket azért, hogy ne legyenek megbélyegzett, másodrendű állampolgárok abban a hazában, amelyben születtek, s amelyet szeretnek. Két törvénytervezetet nyújtottak be az Országgyűlésben, amely közelről fenyegeti azokat a közösségeket is, melyek jelenleg még nem érintettek ugyan, „csak” a gyanú árnyékába kerültek. Amint Ön is bizonyára tudja, az egyházak állami támogatásáról szóló törvényt az előterjesztett B változat szerint hagyta jóvá a Parlament, melynek lényege, hogy négy vallási csoportot minden bizonyíték nélkül „destruktív szektának” minősítve, kizártak a támogatottak köréből. Jelenleg pedig egy olyan javaslat fekszik a Tisztelt Ház előtt, mely megtiltaná, illetve visszamenőleg megsemmisítené az egyházak bejegyzését, ha az egyházalapítók nincsenek tízezren. Ez gyakorlatilag megszüntetné az egyházalapítás lehetőségét, és a kisegyházakat, vallási közösségeket újra hátrányos helyzetbe hozná. Amiért ezzel a problémával éppen Önhöz fordulunk, annak az az oka, hogy mindkét törvényjavaslat indoklásában olyan újságcikkekre hivatkozik, melyek úgymond „a szabad vallásgyakorlat jogával való visszaélésekről" szólnak. Itt arról a szektázó kampányról van szó, amely az újságokban az utóbbi időben kedvelt szenzációtémává vált. Mindezek külön kiemelik, hangsúlyozzák a sajtó felelősségét a valóban objektív tájékoztatásban. A kis- és szabadegyházak, melyek világméretekben mintegy 500 millió tagot számlálnak, fennállásuk óta nagyon sok diszkriminációt szenvedtek e hazában. Ebben a században ugyan már nem kellett tartaniuk a fizikai megsemmisítéstől (bár erre is bőven volt példa), de „más” hitfelfogásuk miatt állandó üldözést, megbélyegzést és kirekesztést kellett elviselniük az ún. történelmi egyházak részéről is, melyek egyes vezetői kisajátították a „„közvéleményt”, a „közerkölcsöt” és a „közízlést" - legalábbis a vallási kérdések területén. A II. világháború után csak a reformátusoknak jutott eszébe, hogy ezért bocsánatot kérjenek. Három szabad év után a kommunizmus még keményebb elnyomása következett, mivel a pártállam az Állami Egyházügy Hivatalt és a Szabadegyházak Tanácsát, kémeket, besúgókat és provokátorokat ültetett a nyakukra. Megakadályozták, vagy lényegesen megnehezítették, hogy ingatlanhoz, imaházhoz jussanak. A hívők gyakori rendőri zaklatásoknak, házkutatásoknak, elbocsátásoknak voltak kitéve, ahogyan a két háború közötti időkben is. A kisegyházak lejáratásában a pártállami sajtó is fontos szerepet kapott. A mostani rendszerváltás hozott három évet, amelyben úgy tűnt, hogy végre valahára kedvező fordulat áll be, és a kisegyházak hívei kiléphetnek a másod-, harmadosztályú állampolgárságból. E szabadságnak a jelek szerint vége, és a kisegyházakat újra a nagyegyházak által sugallt „szekta” és „eretnek” kategóriákba akarják visszaszorítani. Ön most azt mondhatja, hogy túlzunk és erről nincs szó. Mi pedig azt mondjuk, hogy mi és elődeink végigcsinálták mindezeket csak ebben a században háromszor, és nagyon is tudjuk, hogy miről beszélünk. Tudjuk, hogy nem várható el az újságíróktól az, hogy teljes tájékozottságot mutassanak a különböző vallások és felekezetek múltja, tanításai, hitélete vagy egyéb tevékenysége tekintetében, de az joggal elvárható, hogy egy - akár leszektázott - kisegyház, vagy hívő is megkapja azt a bánásmódot, amit még egy rablógyilkostól sem vonnak meg: ne ítélkezzenek felette mindaddig, amíg az ellene felhozott vádak tényszerűen be nem bizonyosodtak. Ne az ellenségeik, sértődött, rosszakaratú emberek mondják meg, hogy mi az „igazság”, hanem hallgattassák meg a másik fél is, ne zárják el őket a társadalommal való kommunikáció lehetőségétől. Ezen közösségek nagy része egyáltalán nem „zárt”, hanem mesterségesen van „elzárva” vagy „kizárva”. S ahogyan senkinek sem jut eszébe, hogy a katolikusokat Adolf Hitler alapján ítélje meg, úgy az egyes, esetleg előforduló szélsőséges eseteket se kiáltsák ki általánosnak. Kérjük tisztelt Főszerkesztő urat, tegyen meg mindent azért, hogy ezeket az elveket akkor is szem előtt tartsák, ha a szenzációs „leleplezések” szülőktől, magukat lelkipásztornak nevező emberektől, önjelölt agitátoroktól érkeznek is. Mint Ön is tudja, a magyar családok nagy része katasztrófális állapotban van, melyért nem lehet a vallási közösségeket felelőssé tenni. Ha pedig valóságos visszaéléseket, bűneseteket, csalásokat fedeznek fel, melyek a bűnüldöző szervekre, vagy az APEH-re tartoznak, úgy azokat tényszerűen, prekoncepciók nélkül tárják olvasóik elé, hiszen ilyenek voltak és lehetnek. Köszönjük, hogy figyelmével kitüntetett bennünket! Munkájához jó egészséget és Isten áldását kívánjuk! Tisztelettel: a Teljes Evangélium Diák- és Ifjúsági Szövetség ügyvivői nevében Gyurkó Tamás NYÍLT tér Nyilatkozat Száz esztendővel ezelőtt a magyar kormány és az országgyűlés közös erővel készült a honalapítás ezeréves ünnepének méltó előkészítésére. Az akkori kormány azzal is nyomatékot adott elkötelezettségének, hogy Wekerle Sándor kormányfő kezdeményezte annak a törvénynek a megalkotását, amely egységes keretbe foglalta a tennivalókat. A kormánypárt és az ellenzék közös megegyezése alapján így született meg az 1893. évi II. törvénycikk, amely szentesítette a tennivalókat és megteremtette a nagy nemzeti ünnep anyagi fedezetét is. Az azóta eltelt száz év alatt történelmünk viharos fordulatai és népünk sok szenvedése miatt szinte teljesen feledésbe ment nemzetünk ősi múltja és honalapító Árpád fejedelmünk emlékezete. Ezt a mulasztást csak akkor tudjuk pótolni és fontos dolgainkat helyrehozni, ha haladéktalanul hozzálátunk az 1100 éves nagy történelmi évforduló méltó előkészítéséhez. 1991-ben már született egy törvényi szabályozás, (1991. évi 75-ik törvény) amely intézkedett az 1996-os Világkiállítás megrendezéséről, de ebben a nagy nemzeti ünnep előkészítése elsikkadt, mert csak egy mondatban érintette a honfoglalást és európai létünket. Ahhoz, hogy ősi múltunkat méltóképpen megünnepelhessük - most ugyanúgy, mint száz éve - szükséges egy olyan törvény sürgős előkészítése és elfogadása, amely megszabja a tennivalókat, és megfelelő anyagi alapot is teremt azok végrehajtásához. Ebben kellene a koalíciónak és az ellenzéknek egységes álláspontra jutnia. Ha nem cselekszünk gyorsan, akkor fájdalmunkra beteljesednek rajtunk Kölcsey szavai: „Minden nemzet, amely elmúlt korai emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg...” Cseke László a Pusztaszeri Nemzeti Emlékpark Alapítvány Kuratóriuma Elnöke Dr. Csillák György a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke