Kapu, 1993. június-július (6. évfolyam, 6-7. szám)
DOKUMENTUM - Nyiry Ágnes: Petőfi igazsága II. 1849-ben elhurcolt hadifoglyok Szibériában
KAPU DOKUMENTUM 82 NYÍRY ÁGNES Petőfi igazsága II. 1849-ben elhurcolt hadifoglyok Szibériában A barguzini ásatások második napján, 1989. július 17-én megjelent a temető fölött egy nagytestű, sasszerű madár. Szétterjesztett, szinte mozdulatlan szárnyakkal, fenségesen körözött sokáig a sírok fölött. A feltárást végző helybeliek - főként tanárok és mérnökök - módfelett csodálkoztak. Azon a vidéken ugyanis rendkívül ritka látványnak számított az ilyen madár. A kutatócsoport egyik antropológusa Kiszely professzor fölpillantott a siklás közben méltóságteljesen szemlélődő vendégre, s bizonyára a magyarokat segítő ősi szent madárra, a turulra gondolva megjegyezte: „ez jó jel!” A laboratóriumi vizsgálatok is igazolják! Türelmük fogytán maguk az amerikai kutatók fordulnak dr. Marschall Miklós főpolgármester-helyetteshez és Forrai Istvánhoz, a miniszterelnökhelyettesi hivatal titkárához. Telefaxon közlik a legújabb laboratóriumi vizsgálatok eredményét is: „Mint Önök is tudják, expedíciónk keretében a Clevelandi Természettudományi Múzeum két munkatársa, Clyde Simpson és Bruce Latimer tárták fel a csontvázat. Csatlakozva az ők és Kiszely István antropológus megállapításaihoz, a feltárt csontváz és Petőfi Sándor között egyértelmű azonosságot állapítottunk meg. Ezen azonosság ismérvei a következők: 1.) A csontvázon végzett mérések termetre, nemre és az életkorra vonatkozó megállapítások megfelelnek azoknak, amelyek részben a Petőfi Sándorénak tartott ruháiból következnek, részben azoknak, amelyeket a Petőfi testalkatára vonatkozó írások tartalmaznak. 2.) A hiányzó térdkalács megfelel azon testtartási (járási) leírásoknak, amelyeket Petőn Sándorról ismerünk. 3.) A csontváz méretei és sajátosságai azt a balkezességet bizonyítják, amely Petőfi Sándor sajátja volt. 4.) Az erősen előreálló bal felső szemfog azonosítható részben a daguerrotypiával, részben pedig Petőfi Sándor kortársainak leírásával. Ezen ismérvek egyértelmű bizonyító ereje ellenére sem mondható ki a kizárólagos bizonyítás a legújabb pontos és megcáfolhatatlan azonosítási módszerek elvégzése nélkül. Petőfi Sándor földi maradványainak azonosítása a magyar történelem és a magyar emberek számára nagy jelentőséggel bír, ezért minden olyan kutatási módszert alkalmazni kell, amely megcáfolhatatlan hitelességhez juttathat. Jelenleg a DNS-analízis az egyetlen olyan módszer, amely lehetővé teszi történeti korokból származó csontvázak egyértelmű azonosítását. Ez az új metodika az ember egyedi DNS- sajátosságain alapszik; azon esetben használható, ha az azonosítandó személy hozzátartozóinak DNS-láncaival az összevethető. Ahhoz, hogy Petőfi Sándor csontmaradványait egyértelműen identifikálhassuk, szükségünk van Petőfi Sándor rokonainak - elsősorban édesanyjának és fiútestvérének - csontmaradványaiból származó mintára. Ezért nyomatékosan kérjük hivatalos hozzájárulásukat ahhoz, hogy Petőfi Sándor hozzátartozóinak - elsősorban édesanyjának és testvérének - maradványait exhumálhassuk. Amerikai kutatókból álló küldöttséget szervezünk Budapestre, hogy Petőfi Sándor hozzátartozói exhumálásának szükségességét kifejtsék. Küldöttségünk 1991. december 7-én érkezik Budapestre. Ezen tanácskozás alkalmával eddigi eredményeinkkel és módszereinkkel is megismertetjük Önöket. _ Újfent hangsúlyozni kívánjuk az Önök segítségének szükségességét kutatásaink folytatásához. Reméljük, e tervünk az Önök programjának is megfelel. Kutatásaink nem jelentenek költséget a magyar kormány részére, mert azokat Morvai Ferenc és a MEGAMORV Kazánfejlesztő és Kutató Társaság finanszírozza. Aláírás: (Steven I. Reger, Ph. D.) (James T. McMahon, Ph. D.) (Victor W. Weeden M.D., J.D.) Washingtoni Katonai Pathológiai Intézet