Kapu, 1994. április (7. évfolyam, 4. szám)

Kedves Olvasó

2 KEDVES OLVASÓ mert itt van most a Rádió ügye. Erről beszél a fellármázott világ, és nem a több százezer munkanélküliről. Újságoknál más a helyzet. A liberális érzelmű olvasó liberális újságot vásárol. A nemzeti érzelmű nemzetit. Egy állami rádiónak vagy televíziónak közszolgálatinak kell lennie. A hallgató és a néző ki- és átkapcsolni tud. Mást nem. Ezért is a műsoroknak objektíveknek és tárgyszerűeknek kell lenniük, és nem pártosnak. Nem illik manipulálni a hallgatót és a nézőt. Mindenki egyformán értse a műsorokat. A piros alma ott piros alma legyen és ne magyarázzuk, hogy ez kék vagy sárga. A hallgató és néző maga döntse el az érzelmeit, és ne a szerkesztők. Ehhez kell magabiztos szakmai tudás és politikai kultúra. Úgy látszik ennek még híjján vagyunk. Gondoltam, hogy a most pályakezdő fiatal zsurnaliszták majd ilyenek lesznek, hisz nem hatotta át őket az elmúlt pártos nevelésű 4 évtized. De csalódtam ebben is. Nézzék meg hány újságíró iskola működik valamilyen pártos igazgatás alatt. Ez a ki-kihez tartozik... egységre valóra törekvés nélkül. Közben elhalnak kiváló, míves munkát igénylő újságírói műfajok. Bulvár, pletyka, hangzatos, véres bűnügyi tudósítások fröcsögnek az újságok hasábjain, vagy merengő értelmiségi-elméleti szövegek - ahogy hívom - holdvilág-kanalazások. Egy jó riportot szívesen olvasna az ember. Egy jó kis leleplező társadalmi riportot. Amit magam is szívesen műveltem a ’70-es évek tájékától. Meg is kaptam érte a magamét - de még így utólag is megérte. Akkor csak attól kellett félni, hogy X elvtárs leállítja a dolgot, vagy megbüntetnek érte. Most? Nem találok újságírót ilyen célra. Pedig csábítok: „megírhatod 15-20 flekkben is, ha olyan”. Politikai és gazdasági, s egyéb vállalkozói (bűnös, országkihasználó) jelenségről szereztem információkat, adatokat. Fiatal hírlapírókat uszítottam a témára. Húzódott a dolog, nem ment. Végül az egyik kipakolt: „Könnyű volt nektek! Ha a hatalmat leleplezted vagy megpiszkáltad, megbüntettek érte. Manapság már ötvenezer forintért egy ukrán elvágja a torkodat, és két óra múlva túl van a határon. Az anyagod kapcsán eddig ketten fenyegettek meg!” Épp ma olvastam az újságban, hogy egy gazdasági bűnügyekkel foglalkozó rendőrfőnök öngyilkos lett. Bent a hivatalában. Legalábbis öngyilkosnak találták. Hogy tovább gombolyítsam mondataimat, leírom, hogy pályázatot nyújtottunk be a Nemzeti Folyóirat Alapítványhoz. Nem is olvastam, hogy meghirdették, valaki csak úgy szólt. Az utolsó pillanatban sikerült becsúsznunk. A kért támogatás 0,5%-át kellett befizetni. Negyvenezer forintot kapartam össze. Vártunk. Egy nyilatkozatból tudtam meg, hogy kik kaptak. Még olyan folyóirat is kapott, amit Soros is támogat. Néztem a névsort. Sok közöttük a „remittenda-újság". Nem kell az olvasóknak. Nem ildomos módon, de megtudakoltam: az egyik lapból 750- et ad el a Posta... Hát így könnyű újságot csinálni! Telefonáltam, hogy akkor legalább adják vissza a 40 ezret. Persze, hogy nem adják! „Mire fordítják a befizetett 0,5%-ot?" „Egy grafikai műhely támogatására.” A nemrég meghalt Ionesco mondta Közép-Európára, hogy abszurd világ az! Gondoltam, hogy visszaperlem a 40 ezer forintot, vagy a mi alapítványunk is hirdet egy pályázatot. Mondjuk én is a kért támogatás 0,5%-át kérem. Csinos összeg fog a számlánkra vándorolni. Egy részét odaadom támogatásra, a többit megtartom a Kapu fenntartására. Nem rossz mi? Így vagyunk mi a Kapuval! Minket az olvasók tartanak el, meg az üzletek. Sohasem gondoltam, hogy bölcsész diplomával a zsebemben, mint főszerkesztő néhány nap múlva Prágába utazok, hogy sárgadinnye-szállításról tárgyaljak. Hát tényleg abszurd ez a világ! Viszont függetlenek vagyunk. Néha fölhördül egy-egy liberális, vagy nemzeti érzelmű olvasónk. Fenyegetnek, hogy lemondják a lapot, de azt hiszem, szépen megvagyunk így együtt. Ha már az olvasók tartanak el, oda is kell figyelni a terjesztésre. Megint jöttek, írtak, telefonáltak, hogy nagyobb vidéki városokban nem kapható a folyóiratunk. Megtudtam, hogy néhány megye nem is kap. Átalakult a terjesztés. Jöttek az alternatívok. Ez jelentett valami javulást, de csak itt a fővárosban. Vidéken a helyzet változatlan. Nem érdeke a Hiker-es dolgozónak. Néhány pavilonba elküldtem plusz 10-10 példányt. El is fogyott. Azt mondták ki sem teszik folyóiratunkat, a törzsvásárlóknak teszik félre. „Miért nem kérnek többet?”„Nem küldenek. ” Aztán hallottam mendemondákat, hogy kiket kellene lefizetni. Nevetséges. Ki hiszi el? Aztán kis cégek alakultak, az a feladatuk, hogy noszogassák és ellenőrizzék a terjesztés módját és mikéntjét. Ezért havi 50 ezret kérnek. De, hát a Hirker-nek és Nemzeti Hírlapkereskedelmi ftt-nek nem az a jó, ha minél több lapot ad el, nem önmagát kéne noszogatnia? Hát nem abszurd világ ez? Maradjunk a lapterjesztésnél. Miután szeretek jót és hasznosat cselekedni, elkezdtünk dolgozni azon, hogy a nyugat-európai magyarság friss lapokat kapjon. Még napilapot is. Ki is próbáltuk. Egy hónapon át Münchenben már reggel meg lehetett vásárolni az aznapit. Küldtünk heti újságokat is. Szépen fogytak. Egyébként kapható néhány magyar orgánum nyugaton, csak tíz-tizenöt napos késéssel. Magállapodtam egy német céggel, hogy egész Európában terítik a magyar újságokat. De hát ehhez pénz, beruházás kell. Bécsig szállítottuk éjjel az újságot, ott vette át a német szállítócég, aki előírta (a gyorsaság és a megbízhatóság miatt), hogy csak két évnél fiatalabb, jó műszaki állapotban levő, márkás autó szállíthat. Kormányunk meg sír, hogy milyen rossz a sajtója nyugaton. Jó pár százezer magyar él ott. Fel lehet őket használni pozitív propagandistáknak, ha rendszeresen tájékozottak hazánk valós eseményeiről. Hozzászoktatjuk őket a magyar újságokhoz, hogy javítsanak hírünkön. Megkerestem a Nemzeti Információs Irodát. Bólintottak. Elküldték a külügybe. Ott nem értették, hogy Varga úr miért oda küldött, de visszautaltak, hogy ez az Információs Iroda dolga. Többször beszéltem Varga Domokos György úrral, hogy csak a beindításhoz adjon egy kis támogatást, mert később úgyis eltartja magát e hazafias vállalkozás. Egymillió elég lett volna. Nem kaptunk. Emiatt is késett a rendszeres lapszállítás beindítása (most kisebb területen saját erőből, de megy!), pedig a jelenlegi kormánynak jól jöhetett volna, hogy pl. az Új Magyarország friss száma kapható lett volna már a megjelenés napján. De hát a kormány vagy az ő szolid tanácsadója nem akarta. Nincs szüksége rá. Az a szép színes prospektusuk pedig mennyibe került! (Mi kétharmadából kihoztuk volna ugyanolyan minőségben!) És azt hová küldték? Egy alkalommal! Én meg mindennap kiküldtem volna!