Kapu, 1994. augusztus (7. évfolyam, 8. szám)
MAGYAR MÚLT - Szekeres István: Régmúltunk írásjelekben IV. rész
Nem tudom, miért hiányzik aten, és hogy (díszítés lévén) érdemes-e találgatni. A könyv címlapján viszont: telitalálat. Az ótürk jelrendszerből hiányzik a „fenyő” ligatúrája. Két alkotó írásjele, a „széles” és a „nagy” változatlan hun formájában és hangértékében viszont jelen van - annak ellenére, hogy a türköknél az „ég”, a gök és a kék, nem széles és nem nagy, legfeljebb „magas” (güksek). A kínai feljegyzések olvasata a sinológusok személye szerint is gyakran eltér egymástól. „A hiung-nu főkirály teljes címe Ting-li ko-to tan-hu (Groot olvasata). Ebből a főkirályi cím: tan-hu, más olvasat szerint san-hu, sen-hu, sen-jü (Shiratori). Shiratori szerint régebben shen, vagy zhen-ku esetleg zhen-gu volt a kiejtése. Groot hivatkozva Radloffra szélesség, magassággal fordítja. Kiejtése Groot szerint tanru. Shiratori összevetie a csagatáj csöngő nagy, erős szóval. T’ing-li (Groot), vagy c’hang-li (Shiratori) azonos a török tángrivel, jelentése az ég. De Guignes és Klaproth erre az egy szóra építették a hun-török azonosság elméletét, pedig az „ég” mongolban is tángri. Kiejtés: tengri, tangri, dengri, dingri. Rokonhangzású a szumir dingriség, isten szóval is. Koto azonos a mandzsu kutuval és jelentése fiú. Ezek szerint a hun főkirály teljes címének fordítása: „Az Ég fia őmagassága, vagy őfensége.” (Szász Béla: A hunok története Attila nagykirály. Bartha Miklós Társaság kiadása Budapest, 1943.) (26. old.) Tehát a módszer: lefordították a kínai feljegyzést, szöveget, majd azt valamilyen török nyelvi formába próbálták önteni. Legalább is az, aki török nyelvűnek vélte (vagy akarta tudni) a hunokat, s ehhez a későbbi török tengri szót adaptálta felhasználásra. De, mint azt látjuk, az ótürk jelrendszerben nyoma sincs a „tengeri”-nek, de ott van viszont a „kök” és a „gök”. (ég) Származtatásukat cáfolhatatlanul igazolva. Szász Béla a Tan-hu megnevezés mellett marad a továbbiakban, mivel török nyelvűnek vélte a hunokat. De még a „hun” népnév is viták tárgya, melyben szintén közrejátszik a török eredeztetés. „A hiung-nu és hún népnévvel a nyelvészek ismét foglalkoztak, természetesen anélkül, hogy a vita ma még lezártnak tekinthető. Németh Gyula szerint a forrásokban szereplő han népnév h-hangja „amennyiben török névről van szó, csak k-ból keletkezhetett, tehát a han népnév azonos a kún népnévvel s köznyelvi megfelelői a következők: a török kün = nép, mongol kümün = ember, szamojéd kum - ember, zürjén komi - zűrjén stb. Egy „ember = nép” jelentésű ősrégi szó van itt előttünk, melynek valószínűleg a latin homo is rokona. Hogy egy „ember” jelentésű szóból népnév is keletkezhetik, arra sok példánk van; fent is láthatjuk, hogy a zürjéneknél az eredetileg embert jelentő komi szó zürjént jelent.” Németh újabban véleményét módosította. Karlgrenre és Frankéra hivatkozva a hónok nevét hiungnu-hug-nu = Sklaven von Hiung formában magyarázza s átmenetet lát a hung = hug = hun között. A húnok neve kínai közvetítés alapján hun(g), vagy hon(g) lehetett, melyet legjobban az armén hon(k) névalak ad vissza. Ligeti szerint a kínai névváltozatok arra vezethetők vissza, hogy a hanok eredeti írásjegyét gúnyolódó, vagy becsmérlő hasonló kiejtésű írásjegyre módosították, ezzel lehet a sinológusok szerint magyarázni a következő népneveket: kui - démon, kui-fang = démonok országa, hiungnu , hiung-szolga, hien-jüng hosszúorrú kutya, hiün-jün bűzös kása, kásaevő.” (Szász Béla: A hunok tört. Att. nk. 26. old.) Nos - „mélységes mély a múltnak kútja” - de az tény: A Kárpátok koszorújával határolt hazánk neve: Hungária, azaz: Hungária, miként népünk törökös keveréknép a nyelvében is; antropológiai megjelenésében pedig döntően az. S hogy melyik nép állt egykor a legközelebb népünkhöz, rendkívül fontos bizonyítéka a „fenyő” ligatúrája, mely az ujguroknál a népi díszítő elemek között fennmaradt az ótürk írás „gir” (föld) írásjelével együtt. (21. ábra) Kiszely Istvánnak (aki bíztatásával segítette első lépéseit) egy év elején tartott előadásán, a tulajdonában lévő könyvéből másolta (ott) ki részlegesen (gyorsan) motívumaikat, amennyire az idő engedte. (A COLLECTION OF THE XINJIANG UIGUR FOLK CAP DESIGNS Xinjiang People’s Publishing House 1983. Edited by: Zhang Hengde, Han Lianfen, Xie Kai, Liu Dingling, Liu Hanwei, Chen Xuezhong, Turson Haz) Ezek szerint a történelmi ujgurok és a mai ujgur néprészek között valamilyen folyamatosság mégis fennáll, bizonyítva, hogy egykoron a történelmi ujgurok igen közel álltak népünkhöz, hol lazább, hol szorosabb formában, s a török népek közül belső-ázsiai török kapcsolataink jelentős részét alkották (biológiai, etnikai vonatkozásban is) abban a történelmi korban. Folytatói voltak hagyományainknak és kultúránknak. Az pedig, hogy az ótürk írásjelek egy „oguz” (,,z”-s) típusú török nyelvet is fölmerítenek a múlt humuszából, nyilvánvaló oka az, hogy jelen voltak az írás létrejöttének földrajzi térségében, miként az ujgurok birodalmában is. A hun és az ótürk írástörténet (akrofóniás) nyelvi alapjainál „ogur” (,,r”-es) típusú „csuvasos” török nyelvre utaló, azt akrofóniásan visszaigazoló szavakra eddig nem találtam. Az csak későbbi kapcsolat lehet. Érdemes volna viszont a székelyek nyelvhasználati szókincsének összehasonlító elemzését elvégezni török(nek tartott) szókincsünk viszonylatában (is), de teljes szókincsünkben. Nem tudok róla, hogy direkt ilyen célú nyelvészeti munka készült volna az elmúlt időkben. Talán nem mosott el mindent a „nyelvi kiegyenlítődés”. 146. old., 124. old.: 21. ábra 23