Kapu, 1994. augusztus (7. évfolyam, 8. szám)

MAGYAR MÚLT - Szekeres István: Régmúltunk írásjelekben IV. rész

22 Még ide kell írnom Mészáros Henrietta idézett tanulmányából a kővetkezőket: „Nagy utótagú össze­tett szavaink többsége már régi nyelvemlékeinkben is előfordul / hadnagy: 1213; őrnagy: 1275; stb.” „Hadnagy szavunk régiségben meglevő jelentései is elavultak e funkciók megszűnésével. (I. TESz, ÉSz). Úgy gondolom, hogy az ilyen jel­legű összetételek régisége annak a jele, miszerint a »vezető, jelentős szerepű ember« jelentésű nagy fő­név régen széles körben ismert volt. Úgy vélem, főnévi szófajú nagy sza­vunk jelentéséből a melléknévi jelen­tések is érthetők.” (Mészáros Hen­rietta) Végül: ... „az egyeztetésnek gyengéje az is, hogy szavainknak a zűrjénen kívül más fgr. nyelvből nincs javasolt megfelelője.” (AMSzkFuEl.) - Tehát „nagy” sza­vunk ismeretlen a „finnugor” nyelvek­ben, s valószínűleg a ma jukagír nance szóval közös a múltja. Legré­gibb latin betűkkel leírt alakja nyel­vünkön: nogu (nogyu) 1055-ben. „Nagy” írásjelünk „kínaiasított” változatát sikerült megtalálni a kínai írástörténetben is. Eric Grinstead szelektálta a „Grammata serica recensa”-ból, (Eric Grinstead: „Guide to the archaic Chinese script”, Lund, 1972., Student Litteratur) - s így akadtam rá B. Karlgren nr. 1218i je­leként. (18. ábra) A kínai alkalmazó egy - az ég­boltozatot jelképező - vonalat húzott a jel fölé. Alkalmazása elszigetelt, kölcsönzés lehet a kínai írástörténet­ben. Ideje: Chou II. (i.e. 900-770) Hangértéke „nagy” jelünknek: ak- rofóniás „n” - az ótürk jelrendszer­ben is. Az (I) „us” (ős), a „senyő”, a hun uralkodó ligatúrája A nikolsburgi jelrendszerben az írásjel hangértéke „us”, vagyis régi nyelvünkön: ős. „Ős” szavunk legré­gebben feljegyzett latin betűs válto­zatai: Vsu szn. (Usu személynév) 1138/1329; isemucut (isemukut) (ősünket) 1192-95; stb. Tehát: us és is szinte egy időszakban még jelen volt nyelvünkben. „Az uráli alapalak: icä. Tunkelo (FUF. XIII, 119) az eti­mológia által ismert cseremisz és finn tagja alapján a szót ősárja vagy még régebbi átvételnek tekinti, vő. szkr. iga „vermögend zu; Besitzer; Herr, Gebieter” (< ősárja ica).” (AMSzkFuEl.) Tehát a jel hangérték­ként megadott „us” jelölése nem is hangérték, hanem maga a szó. A jellel egy ideig nem tudtam mit kezdeni, míg egy vasárnap reggel ki­pihenten támadt egy gondolatom, s szétszedtem három alkotójára. Ekkor e ligatúra (jelösszevonás) olvashatóvá lett (jobbról balra): nagy - széles - ég. De ekkor már kaptam le a könyvespolcról az „Attila és hunjai” (Szerk.: Németh Gyula) re­print kiadását (Bp. 1986. Ak. Kiadó), mert roppant ismerősnek tűnt a ligatúra olvasata. „A nagy san / jü, kit az Ég emelt a trónra” - így címezteti magát Mao / tun ázsiai hun fejedelem abban a le­vélben, melyben a kínai császárnak bejelentette birodalma megalapítá­sát. Fia és trónutódja még fennhé­jázóbb szavakkal beszél magáról: „A hiung / nu nép nagy san/ jüje, akinek az Ég és a Föld adott életet és akit a Nap és a Hold helyezett méltóságá­ba.” A san / jü az egész mindenség akaratából, legteljesebb támogatá­sával uralkodik a Földön. Alattvalói előtt mint az Ég fia, mint az Ég ha­sonmása jelenik meg. Egy kínai fel­jegyzés szerint az ázsiai hunok fe­jedelmüket az „Ég fiának” hívták s fejedelmi címének, a san/jü szónak is tulajdonképpen az a jelentése, hogy „nagy” és „széles”, mivel az ég, melyet jelképez, ilyen.” (114. old.) A „nagy” „széles” „ég” - egyezik a fel­bontott ligatúra olvasatával. Tehát azonos a kínai feljegyzés szerinti meghatározással, mely feljegyzés egy minősítő jelzős meghatározás: „nagy” és „széles”, mivel az ég, me­lyet jelképez, ilyen.” - Milyen?- Ahhoz, hogy nyelvileg megha­tározzuk a san / jü fogalmát, össze­síteni kell (és elemezni) az „Ég”-hez viszonyító, minősítő meghatározá­sait: 1. „Alattvalói előtt mint az Ég fia, hasonmása jelenik meg.” (Tehát nem azonos az „Ég”-gel, csak fia, hasonmása.) 2. „A san / jü szónak is tulajdon­képpen az a jelentése, hogy »nagy« és »széles«, mivel az ég, melyet jel­képez, ilyen.” (Vagyis: csak jelképezi a „nagy és széles” eget, hasonló hozzá.) Konklúzió: „Nagy széles ég” nem lehet, mert akkor azonos volna az „Ég”-gel. Csak - „nagy széles egű”, aki jelképe, hasonmása az „Ég”-nek. Ilyen pontos viszonylatot fogalomje­lekkel nem lehet leírni, hacsak az nem érzékelteti, hogy „széles” és a „nagy” (sík és térbeli kiterjedést jól érzékeltető) írásjelei az „ég” alsó és felső végéhez csatlakoznak, tehát azonos nagyságúak vele. Azt hi­szem, a világ legtökéletesebb liga- túra-szimmetriáját alkotják. Zárt, és kifejezően tökéletes. Mégis, a forma szimmetriája miatt egy nyelvhaszná­lati hiba van benne. Nyelvhasznála­tunkban a „széles”, súlyozott jelző, mert megelőzi a többit. Pld.: „széles ez föld kerekén nem volt párja”. Te­hát a föld: széles és kerek. így a nyelvileg helyes meghatározása a hun főfejedelemnek: „széles nagy egű”. Korabeli nyelvünkön (amikor e cím, elnevezés létrejött) rekonstru­álva: „seles nogyu egű” - nagy va­lószínűséggel. Mivel igen hosszú, rö­vidítették nyelvünk máig is élő ősi szabályai szerint, amit régi katonai rangjaink rövidítései őriztek meg, ahol a véghangzó (zárhang) is min­dig jelölve van. Pld.: hadnagy = hgy.; százados = szds.; őrnagy = őgy.; stb. A „seles nogyu egű” = „senü”. Ez ké­sőbb n<ny változással: senyü, majd ü<ö labiális változással: senyő vál­tozattá alakult. A „senyő” létének hagyományát őrzi Sényő községnevünk a Nyírség­ben, tehát a „jó” folyónevekkel be­határolható területen. Valamint Sé- nye és Bajánsenye a Dunántúlon. Ez utóbbi(ak) talán Baján honfoglaló var-hun senyő emlékét őrzi(k). E ligatúrának etnikai jelző értéke van. Amelyik nép írásában előfordul, az nyilvánvalóan hun. A székelyek­nél az „us” (ős) jelentése a jelnek analógia, utalva rá, hogy ősükként tisztelték a hun uralkodó(ka)t. Az „us” ligatúra az enlakai unitárius templom rovásfelirat táblájának sar­kait díszíti; ezt választotta Varga Gé­za az általa szerkesztett „Bronzkori magyar írásbeliség” írástörténeti tanul­mánykötet borítólapjára is. (Bp. 1993) Az énlakai tábla sarokdíszítések megismétlik a tábla feliratát: „Egy (az) us.” A -ten hiányzik a „sarokfel­iratokról”. (A rovásfelirat: „eGY AZ ISTEN GEORGYIUS MOSNAI Dla- KON”) (20. ábra)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék