Kapu, 1994. október-november (7. évfolyam, 10-11. szám)
MEGLEPETÉS - Sarusi Mihály: A vonalszaggató Gubis Mihály zászlajára
* A VONALSZAGGATÓ GUBIS MIHÁLY ZÁSZLAJÁRA Gubis úr a Krisztus születése utáni 1948-dik esztendő azon napján látta meg a napvilágot, amelyet akkor immáron harmadízben Magyarország Legújabb Felszabadulásának Évfordulója neve napjának tiszteltek mindenek a szétlőtt Kárpátok alatt. Amúgy a Csaba királyfiról elnevezett Békés vármegyei nagynagy tót mezővárosban, a két magyar évek múltán Békés megye néven közigazgatásilag egy időre egyesített Békés-fél Csanád-aradi Elekjárása bihari Sarkadjárás jövendő székhelyén. 1975 óta mutatkozik tárlatokon a dolgaival. 1984-ben Szentendrén, esztendőre pedig rá Rotterdamban lobogtatta meg vonalszaggató ábrándozásait megragadó festött lepedőit. Azt mondja Gubis:kezdetben a vonal izgatta, az egyenes, majd a vonalakat megtörte, s addig torzította, hogy a ragasztószalag sajátosságainál fogvást a festött vonal végei penderedni kezdtek. Gubis úgy gondolhatja, a világban semmi sem megyeget olyan nyílegyenesen, uram bocsá’, még a legfejlettebbnek nevezett mindig máss itteni társadalom sem, mint ahogyan a szerinte eszerint nyilván csak a tökéletesen túlábrázoló mértani egyenes teszi. Merthogy a világ bizonyára jóval bonyolultabb. És akkor vonalszaggató, vonaltépdeső, vonalvonalzó hevületében Gubis úr képzeletben bevonalkázza környezetét. Egy helyre, csak egy helyre kis vonalat húz, másvalamit tökéletesen bevonatkoz. Hogy eltakarásaival s kiemeléseivel elébb csak képzeletben, aztán valamely keményebb felületen. Gubis úr arra jött rá, hogy a vonal valójában nem vonal, csak annak adja ki magát, annak akarják belénk magyarázni. Olyasmi, mint a taccsvonal: úgy tesz, mintha magától lenne ott, s nem másvalaki erőltette volna a valójában tökéletesen vonaltalan gyepre, salakra, műkőre. Gubis uram szétszaggat, amikor. Mikoron mi egységbe kívánkozunk, amikor egy nemzet nemzeti egységről álmodik, Gubis uram pöndörít, miközben egy nép itten Közép-Európában les fölpöndörödő részeit naponta körbevágja, levagdossa a Fúj, bíró! Gubis uram vonalak mögé dugja a világot, miközben az onnan igyekszik kifele. Azt meri mondani: képírni: a vonalzóval húzott egyenes megtörik, esetlegesen felpenderedik az elején meg a végén, akár a születés és a halál. Mondom, Gubis születést és halált észleltetne vonalban, kunkorban, sodorintásban, lepedőrobbanásban. Gubis zászlós zászlaia arra emlékezteti Európát, hogy itten némelyek nem nagyon szeretik, ha az ember fia vonalra hág, vonalat, szaggat, fölemeli a vonalat hogy aláláthasson, szétszaggatja, hogy megnézze, milyen a bele, mert a Dunát arrébb lehet tenni, de kegyelmed, Zászlós Uram, hogy képzeli ezzel a vonalarrébblöködést, gyanús az úr zászlaja, mit lobogtatja fennen ezzel a pocsék lepedőt, tán csaknem szintén. Akárki nem teheti ezzet a vonallal, a vonalhoz nyúlni tilos, a vonalhoz mindenféle művészkéknek semmi közük! A vonalat nem hagyjuk így megcsúfolni, mondhatják, s bizonyára igazuk van. Mért hagynák, ha egyszer megtehetik. De uraim, melyik vonalról van szó? Kérdezhetné Gubis a maga vonalszaggatása-tépdesése, vonalbajuszpederintése közepette. Mert Gubis vonala valami más. Szabad kísérlet. Tehát: vonal nélküli vonal. Jesszusom, micsodás „vonal a vonalért”. Sarusi Mihály Elmegyek az optikushoz csalódni ! /FLAGS/ 65