Kapu, 1996. február (9. évfolyam, 2. szám)
Kedves Olvasó
KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Biztonságpolitika: Major László Világszerte kisebbségben: Dr. Ernyes-Tóth Zoltán lll/3/három Krausz Tivadar 5 Magyar múlt: Rőczei György Munkatárs: Halász Tamás Marton Levente Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Képszerkesztő: Fehér Zoltán Tördelő: Kiss Tamás Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány A kiadásért felel: Brády Zoltán A kiadó és a szerkesztőség címe: 1083 Budapest, Tömő u. 32-38. XVII. em. Tel./fax: 133-4180, 114-9902 Csekkszámlaszám: Mezőbank Rt. 11644006-04470500-44000004 Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft Athenaeum Nyomda Rt. Felelős vezető: Vida József vezérigazgató ISSN 0238 888 X KEDVES OLVASÓ _Ablakom előtt a tél foga virágzik. Van még jócskán a «»«as», hidegből a világ fázik. És szegény. Nincs pénz a hóeltakarításra. Pedig az milyen jól jönne a munkanélkülieknek. Szerkesztőségünk közelében (két házzal odébb) hosszú sorokban emberek állnak, reszketnek, fáznak, pára gomolyog, virágzik fejük fölött gyötört kinézésű koldussereg. A hajléktalanok ingyenkonyhája. Az ablakból látjuk, hogy néha mentőambuláns kocsi áll oda és vizsgálják, gyógyszerezik társadalmunk számkivetettjeit. Sok köztük a tbc-s. Az én generációm úgy nőtt föl, hogy nem ismertük a koldusokat és a hajléktalanokat. A nyolcvanas évektől látni ilyet. Sosem felejtem el, hogy megdöbbentem, mikor először jártam a művelt és gazdag Nyugaton, s a cókmókos hajléktalanokat vettem észre a márványpaloták tövében vagy a metróállomásokon. Nem értettem. Aztán megértettem, és kezdem megszokni, hogy már a piacgazdasággá alakuló hazánk képéhez is hozzátartozik a létminimumból is kivetkőzött emberek látványa. Fejlődésünk gazdasági mutatói? Minap kortársaimmal (mindenféle foglalkozású haverjaimmal) elmélkedtünk a sör mellett arról, hogy most élni is milyen nehéz. És milyen nehéz volt régen. Nem volt jó a kisembernek a szocializmus, nem jó most az átmenet és valahogy nem jó a kapitalizmus sem. Hát a nagy és dicsőséges USA lakosságának egynegyede is a létminimum alatt él. Lehet, hogy ez a világ nem jó? Rosszul rendeztük be magunknak. Pang rossz mester szavai jutnak eszembe a Candide-ból... szóval bele kell törődnünk, hogy ez a világ a létező legjobb világ? Belenyugvóan mindent el kell fogadnunk, hogy olyan amilyen? E számunkban tudósítást olvashatnak a „Magyarország 2000” rendezvényről. Külföldön sikeres hazánkfiait hívta meg a kormány. (Hamarabb kellett volna!) Az összejövetel megkérdezte őket, hogy miként és miért lettek sikeresek? Hogy tudnak segíteni az óhazán? Szép gesztus, hogy eljöttek. S még szebb lesz, ha segítenek rajtunk. S elgondolkoztam, hogy milyen elégtétel lehetett ez számukra, hogy az az óhaza, amelyik elkergette, kiebrudalta őket, nem igényelve tehetségüket - most díszes meghívóval hívta e jeles társaságot a parlament díszes ó falai közé. A velük készült interjúkból kiderül, hogy miért és miként vitték többre és jobbra. A szorgalom, a szerencse, a kitartás és a tehetség, valamint a rátermettség juttatta őket oda, hogy most büszkék vagyunk rájuk, segítségüket kérjük Eme esemény miatt is jónéhány megszokott és fontos anyag kimaradt lapunkból. Legközelebb pótoljuk. Úgy éreztem, hogy fontos dolgokat mondtak el nekünk e külföldi magyarok. Ahogy ígértem, lapunk kezd átalakulni. Befejeztük a szerkesztőség technikai fejlesztését. Új fiatalok álltak munkába. Lassan a lap belső formája is átalakul. Szomorú búcsút vettük Rőczei György barátunktól, aki eddig meghatározta a lap küllemét. Ezentúl más elfoglaltsága veszi el idejét. Utóda két ifjú, ezentúl ők gondoskodnak arról, hogy lapunk világosabb, áttekinthetőbb legyen. Tartalmi változásokat is tervezünk. Valóságfeltáró igényes riportokat, elemzéseket, szociográfiákat szeretnénk közeli nagyobb terjedelemben, de ehhez még pénz kell. És tehetséges emberek. Várjuk fiatalok jelentkezését, akik úgy érzik, hogy alkalmasak a „nyomozó-riporteri” munkára. Kérjük olvasóinkat, hogy nézzenek szét ismerőseik közt, hátha akad ilyen érdeklődésű fiatal is. Szokatlan, hogy egy festmény reprodukcióját láthatják címlapunkon. A jaltai három: Churchill, Roosevelt és Sztálin. Ők darabolták fel Európát. Gyémánt László festményének címe: Kft. Ettől a címtől is lett kép a kép. Most is kft.-k darabolják és osztják Európát és hazánkat? Februári számunk egyik főszereplője Gyémánt László festőművészbarátom. Most volt hatvanéves. Ő találta ki e újság címét és emblémáját. Hajdanában együtt voltunk fiatalok (bár ő öt évvel idősebb nálam), s a hatvanas évek idején sokat pusmogtunk világmegváltó terveinkről. Hol vanak már azok az idők? Keserű humorral szoktam elmélkedni arról, hogy kamaszkoromban az egész világot szerettem volna megváltani. Ifjúkoromban lejjebb adtam, s csak az országot szerettem volna megváltoztatni. Felnőttként aztán már csak a magyar sajtót. Ez sem sikerült. Végül már csak magamat szerettem volna megváltani. Most már öregedvén?. Örülnék, ha fogaimat meg tudnám csináltatni.