Kapu, 1996. április (9. évfolyam, 4. szám)
VILÁGSZERTE - Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban
VILÁGSZERTE elődeikhez hasonlóan ők is inkább saját szervezeteik megalapítása mellett döntsenek. A meglevő magyar emigráns szervezetek - így a New York-i Magyar Nemzeti Bizottmány is - abban reménykedtek, hogy az új menekültek majd hozzájuk csatlakoznak s ezáltal növelik szervezetük súlyát, tekintélyét és politikai befolyását. Ez a várakozás azonban nem teljesült, mert a hősként fogadott és kezdetben mindennel ellátott ötvenhatosok nemigen látták értelmét annak, hogy sorsukat és jövőjüket szerintük lejáratott és idejét múlta szervezetekhez kössék, annál kevésbé, mivel a Nemzeti Bizottmány szerintük a magyarságot cserbenhagyó amerikai kormányszervekhez volt kötve. Az ötvenhatos politikusok tehát elsősorban az Európa Tanácshoz és egyéb európai szervekhez fűzték minden reményüket. Ennek következtében a megalapítandó szervezeteiket is európai központú szervezetekké akarták tenni. Ennek az óhajnak az első gyümölcse az 1956 novemberében, Strassbourgban életre hívott és 1957 januárjában formát öltött Magyar Forradalmi Tanács volt, Kéthly Anna (1889-1976) szociáldemokrata vezető, Kővágó József (sz. 1913) volt budapesti főpolgármester és Király Béla (sz. 1912) volt forradalmi nemzetőr parancsnok vezetésével. 1957 elején az utóbbiak a nemzetközi ügyek intézése céljából hármuk részvételével megalapították az ún. „Kormányképviselet’’ nevű bizottságot, majd néhány hónappal később, a Nagy Imre-féle kormány külügyi államtitkárának, Heltai Györgynek (sz. 1914) bevonásával a kissé magasztosabban hangzó „Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete” nevű csúcsszervezetet. Az elvárt európai anyagi támogatás hiányában azonban ezek a szervezetek mind halva született intézményeknek bizonyultak. Már 1957 nyarán mindanynyiuk részére világossá vált, hogy amerikai kormányszervek, illetve az ilyen célra alapított Szabad Európa Bizottság támogatása nélkül ők sehová se jutnak és semmit sem érnek el. Ez a felismerés egyhamar rávette őket, hogy az eddig hiába jelentkező lovaggal, a szintén bajban levő Nemzeti Bizottmánnyal fogjanak kezet. Ennek eredményeként - rövid életű szervezeteik kimúlását követően - 1958 márciusában megalapították a Nemzeti Bizottmány és a Forradalmi Tanács közös utódaként az ugyancsak New Yorkban székelő és ismét csak amerikai pénzen működő Magyar Bizottságot [Hungarian Committee]. A Nemzeti Bizottmánnyal ellentétben a Magyar Bizottságnak mindössze tizenhat tagja volt, akik közül kilencen a negyvenheteseket, heten pedig az ötvenhatosokat képviselték. A negyvenötösöket ebből az új testületből már teljesen kizárták. A Magyar Bizottság tagjai éppen olyan anyagi juttatásokban részesültek, mint bizottmányos elődeik - kivéve, ha már más hidegháborús intézménytől rendes fizetést húztak. Ugyanakkor azonban a továbbra is Varga Béla elnökletével működő szerv már elvesztette azt az exilkormány jellegét, amely egy évtizeden keresztül jellemezte a Nemzeti Bizottmányt. Lényegében tehát tipikus emigráns szervezetté változott, azzal a különbséggel, hogy szemben a negyvenötös egyesületekkel, néhány éven keresztül még élvezte az amerikai kormányszervek anyagi támogatását. Ilyen jellegű támogatást különben több ötvenhatos szervezet élvezett, beleértve számos politikai pártszervezetet, szabadságharcos szövetséget, valamint diákegyesületet. Ezek a pénzforrások a hatvanas évek folyamán, a Kádár-féle politikai és gazdasági liberalizálás megindulása idején azonban fokozatosan elapadtak. A forradalom után alapított és több évtizeden keresztül életben maradt nagyobb ötvenhatos szervezetek jelentős része viselte a „Szabadságharcos Szövetség” elnevezést, melyek közül sok nemzeti vagy helyi, néhány pedig nemzetközi jelleggel bírt. Ezen szervezetek alapításának körülményei és egymáshoz való viszonya igen összekuszált és nehezen kibogozható. A legismertebb nemzetközi szövetségek - melyekbe a nemzeti és helyi szervezetek előbb-utóbb beleolvadtak - a következők voltak: (1) Az 1957 elején Bécsben alakult, majd több névváltozás után az év végére Király Béla vezetése alatt New Yorkban kikötött „Magyar Szabadságharcos Szövetség”, mely néhány év elteltével, Királynak az emigráns politikától történt visszahúzódása következtében szép lassan elhalt; (2) a dalnoki Veress Lajos (1889-1976) horthysta vezérezredes vezetésével alakult és 1976-ban bekövetkezett haláláig általa vezetett „Magyar Szabadságharcos Világszövetség”, mely az 1960-as évek elejére már az egész emigráns világot átfogta és olyan nagy népszerűségnek örvendő szabadságharcosokat tudhatott vezetői és hangadói soraiban, mint például a még mindig létező müncheni Nemzetőr alapító-szerkesztője, Tollas Tibor (sz. 1920); (3) a pesti gerillaharcokban kitűnt Pongrátz és Fióka-fivérek vezette „Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség”, amely az alapítók Corvin-közi mítoszára támaszkodva igyekezett népszerűsíteni az arany középúttól kissé eltérő, sőt olykor a „faji gondolkodást súroló” nézeteit; (4) a Sulyok Dezső által alapított, majd a Pongrátz-Hóka-féle szövetségbe beolvadt rövid életű „Magyar Október 23. Mozgalom", mely mozgalomnak legnagyobb, kétes értékű eredménye a teljesen más pontokról indult alapítók egymásra találása, valamint a már említett Szittyakürt köré fölépített „Hungária Szabadságharcos Mozgalom”, mely az ötvenhatosok és korábban kikerült szimpatizánsaik azon csoportjait tömörítette, kiknek szélsőjobboldali társadalmi és politikai nézetei a magyarságnak állítólagos számír, ősegyiptomi, hettita, mezoamerikai és egyéb eredetének a tanával vegyültek. Ezeknek a „nemzetközi” szervezeteknek egy része még Európában alakult, de anyagi lehetőségek és politikai tényezők következtében központi vezetőségük idővel mind az Egyesült Államokba vándorolt át. Ez még az eredetileg erősen Európa-központú Veress vezette Magyar Szabadságharcos Világszövetségre is vonatkozik, mely Veressnek 1976-ban bekövetkezett halála után szintén az Egyesült Államokba került át, ahol Pogány András (1919-95) vezetése alatt még sokáig igen aktív politikai munkát végzett. Abban az időben a szövetség 25 tagszervezete közül már 20 Észak-Amerikában működött. Ez a tény hűen tükrözte nemcsak az Egyesült Államok szuperhatalmi helyzetét, de az amerikai magyarság politikai túlsúlyát is. Lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a politika terén kisebbségben maradt európai magyarság inkább a kulturális tényezőkre helyezte a hangsúlyt, melynek következtében azon a területen valóban több nívós kultúrszervezetet és magyar nyelvű irodalmi-kulturális folyóiratot hozott létre mint az amerikai magyarság. A legjelentősebb európai kultúrszervezetek közé tartozott/tartozik a Hollandiai Mikes Kelemen Kör (1951/ 59), a Pax Romana magyar szervezete, a Katolikus Magyar Egyetemi [Értelmiségi] Mozgalom (1959), a londoni Szepsi Csombor Kör (1964), az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciából kinőtt Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem [EPMSZE] (1969), a SMIKK-ként ismert Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (1976) és az avantgarde határát is túllépő és épp ezért kevés követőt vonzó párizsi Magyar Műhely Munkaközösség (1962). A jelesebb időszaki kiadványok között van, illetve volt a négy- 47