Kapu, 1996. április (9. évfolyam, 4. szám)

VILÁGSZERTE - Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban

VILÁGSZERTE elődeikhez hasonlóan ők is inkább saját szervezeteik megalapítása mellett döntsenek. A meglevő magyar emigráns szervezetek - így a New York-i Magyar Nem­zeti Bizottmány is - abban reménykedtek, hogy az új menekültek majd hozzájuk csatlakoznak s ezáltal növe­lik szervezetük súlyát, tekintélyét és politikai befolyását. Ez a várakozás azonban nem teljesült, mert a hősként fogadott és kezdetben mindennel ellátott ötvenhatosok nemigen látták értelmét annak, hogy sorsukat és jövőjüket szerintük lejáratott és idejét múlta szerve­zetekhez kössék, annál kevésbé, mivel a Nemzeti Bi­zottmány szerintük a magyarságot cserbenhagyó amerikai kormányszervekhez volt kötve. Az ötvenhatos politikusok tehát elsősorban az Európa Tanácshoz és egyéb európai szervekhez fűzték minden reményüket. Ennek következtében a megalapítandó szervezeteiket is európai központú szervezetekké akarták tenni. Ennek az óhajnak az első gyümölcse az 1956 no­vemberében, Strassbourgban életre hívott és 1957 januárjában formát öltött Magyar Forradalmi Tanács volt, Kéthly Anna (1889-1976) szociáldemokrata vezető, Kővágó József (sz. 1913) volt budapesti fő­polgármester és Király Béla (sz. 1912) volt forradalmi nemzetőr parancsnok vezetésével. 1957 elején az utóbbiak a nemzetközi ügyek intézése céljából hármuk részvételével megalapították az ún. „Kormányképvise­let’’ nevű bizottságot, majd néhány hónappal később, a Nagy Imre-féle kormány külügyi államtitkárának, Heltai Györgynek (sz. 1914) bevonásával a kissé ma­­gasztosabban hangzó „Szabad Magyarország Nem­zeti Képviselete” nevű csúcsszervezetet. Az elvárt európai anyagi támogatás hiányában azon­ban ezek a szervezetek mind halva született intéz­ményeknek bizonyultak. Már 1957 nyarán mindany­­nyiuk részére világossá vált, hogy amerikai kormány­­szervek, illetve az ilyen célra alapított Szabad Európa Bizottság támogatása nélkül ők sehová se jutnak és semmit sem érnek el. Ez a felismerés egyhamar rávette őket, hogy az eddig hiába jelentkező lovaggal, a szin­tén bajban levő Nemzeti Bizottmánnyal fogjanak kezet. Ennek eredményeként - rövid életű szervezeteik kimúlását követően - 1958 márciusában megalapítot­ták a Nemzeti Bizottmány és a Forradalmi Tanács közös utódaként az ugyancsak New Yorkban székelő és ismét csak amerikai pénzen működő Magyar Bi­zottságot [Hungarian Committee]. A Nemzeti Bizottmánnyal ellentétben a Magyar Bizottságnak mindössze tizenhat tagja volt, akik közül kilencen a negyvenheteseket, heten pedig az ötven­hatosokat képviselték. A negyvenötösöket ebből az új testületből már teljesen kizárták. A Magyar Bizottság tagjai éppen olyan anyagi juttatásokban részesültek, mint bizottmányos elődeik - kivéve, ha már más hideg­­háborús intézménytől rendes fizetést húztak. Ugyan­akkor azonban a továbbra is Varga Béla elnökletével működő szerv már elvesztette azt az exilkormány jel­legét, amely egy évtizeden keresztül jellemezte a Nem­zeti Bizottmányt. Lényegében tehát tipikus emigráns szervezetté változott, azzal a különbséggel, hogy szemben a negyvenötös egyesületekkel, néhány éven keresztül még élvezte az amerikai kormányszervek anyagi támogatását. Ilyen jellegű támogatást külön­ben több ötvenhatos szervezet élvezett, beleértve szá­mos politikai pártszervezetet, szabadságharcos szövet­séget, valamint diákegyesületet. Ezek a pénzforrások a hatvanas évek folyamán, a Kádár-féle politikai és gazdasági liberalizálás megindulása idején azonban fokozatosan elapadtak. A forradalom után alapított és több évtizeden keresz­tül életben maradt nagyobb ötvenhatos szervezetek jelentős része viselte a „Szabadságharcos Szövetség” elnevezést, melyek közül sok nemzeti vagy helyi, néhány pedig nemzetközi jelleggel bírt. Ezen szer­vezetek alapításának körülményei és egymáshoz való viszonya igen összekuszált és nehezen kibogozható. A legismertebb nemzetközi szövetségek - melyekbe a nemzeti és helyi szervezetek előbb-utóbb beleolvad­tak - a következők voltak: (1) Az 1957 elején Bécsben alakult, majd több névváltozás után az év végére Ki­rály Béla vezetése alatt New Yorkban kikötött „Magyar Szabadságharcos Szövetség”, mely néhány év eltel­tével, Királynak az emigráns politikától történt vissza­húzódása következtében szép lassan elhalt; (2) a dal­noki Veress Lajos (1889-1976) horthysta vezérezre­des vezetésével alakult és 1976-ban bekövetkezett haláláig általa vezetett „Magyar Szabadságharcos Világszövetség”, mely az 1960-as évek elejére már az egész emigráns világot átfogta és olyan nagy népsze­rűségnek örvendő szabadságharcosokat tudhatott vezetői és hangadói soraiban, mint például a még min­dig létező müncheni Nemzetőr alapító-szerkesztője, Tollas Tibor (sz. 1920); (3) a pesti gerillaharcokban kitűnt Pongrátz és Fióka-fivérek vezette „Magyar Sza­badságharcos (Nemzetőr) Világszövetség”, amely az alapítók Corvin-közi mítoszára támaszkodva igyekezett népszerűsíteni az arany középúttól kissé eltérő, sőt olykor a „faji gondolkodást súroló” nézeteit; (4) a Su­lyok Dezső által alapított, majd a Pongrátz-Hóka-féle szövetségbe beolvadt rövid életű „Magyar Október 23. Mozgalom", mely mozgalomnak legnagyobb, kétes értékű eredménye a teljesen más pontokról indult ala­pítók egymásra találása, valamint a már említett Szittya­kürt köré fölépített „Hungária Szabadságharcos Mozga­lom”, mely az ötvenhatosok és korábban kikerült szim­patizánsaik azon csoportjait tömörítette, kiknek szélső­jobboldali társadalmi és politikai nézetei a magyarság­nak állítólagos számír, ősegyiptomi, hettita, mezo­­amerikai és egyéb eredetének a tanával vegyültek. Ezeknek a „nemzetközi” szervezeteknek egy része még Európában alakult, de anyagi lehetőségek és poli­tikai tényezők következtében központi vezetőségük idővel mind az Egyesült Államokba vándorolt át. Ez még az eredetileg erősen Európa-központú Veress vezette Magyar Szabadságharcos Világszövetségre is vonatkozik, mely Veressnek 1976-ban bekövetkezett halála után szintén az Egyesült Államokba került át, ahol Pogány András (1919-95) vezetése alatt még sokáig igen aktív politikai munkát végzett. Abban az időben a szövetség 25 tagszervezete közül már 20 Észak-Amerikában működött. Ez a tény hűen tükrözte nemcsak az Egyesült Államok szuperhatalmi helyzetét, de az amerikai magyarság politikai túlsúlyát is. Lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a politika terén kisebbségben maradt európai magyarság inkább a kul­turális tényezőkre helyezte a hangsúlyt, melynek követ­keztében azon a területen valóban több nívós kultúr­­szervezetet és magyar nyelvű irodalmi-kulturális folyó­iratot hozott létre mint az amerikai magyarság. A legjelentősebb európai kultúrszervezetek közé tar­­tozott/tartozik a Hollandiai Mikes Kelemen Kör (1951/ 59), a Pax Romana magyar szervezete, a Katolikus Magyar Egyetemi [Értelmiségi] Mozgalom (1959), a londoni Szepsi Csombor Kör (1964), az Európai Ma­gyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciából kinőtt Euró­pai Protestáns Magyar Szabadegyetem [EPMSZE] (1969), a SMIKK-ként ismert Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (1976) és az avantgarde ha­tárát is túllépő és épp ezért kevés követőt vonzó pári­zsi Magyar Műhely Munkaközösség (1962). A jelesebb időszaki kiadványok között van, illetve volt a négy- 47

Next