Kapu, 1997. április (10. évfolyam, 4. szám)
MAGYAR MÚLT - Tóth Szilárd: Rovásírás és latin betűs írás
36 Benkő (b): 79-80). A vargyasi keresztelőmedence rovásfelirata: 1994-ben került elő a lebontott középkori templom helyén; egy XIIIXIV századi keresztelőmedence peremén olvasható; a három legrégibb emlék egyike (vö. homoródkarácsonyfalvi felirat, székelydályai felirat) (Benkő (a) 32, Benkő (b): 77-79.); a református imaház mellett, mészgödörásáskor került elő 1994. VII. 27-én (Ráduly: 79-83). A székelydályai felirat (1. kép): református templom falán, kívül található; 1993 és 1995 között került elő, 9 m hosszú, 9-99 cm magas rovásjelek a középkori vakolatba karcolva; több helyen sérült; mindezidáig megfejtetlen; talán 1400 körüli; a három legrégibb emlék egyike (vö. homoródkarácsonyfalvi felirat, a vargyasi keresztelőmedence rovásfelirata (2. kép); Benkő (a): 32, Benkő (b): 75-78) A rovásírással való foglalkozás történetének áttekintése céljából idézzük Sándor Klára szavait: ‘‘A székely rovásírás, mióta a tudósok felfigyeltek rá, koronként különböző megítélésben és figyelemben részesült. Kézaitól kezdve aki először tett említést a székelyek fába vésett betűiről a 18. század végéig leginkább csak “tudtak róla”, a székelyekről készített leírásokban megemlítették, kuriózumként számon tartották. Külön ki kell emelni Telegdi Jánost, aki az írás megmentésére és elterjesztésére tett kísérletet. (...) A 18.-19. század fordulója körül azonban már nemcsak hivatkoznak a székelyek írására, hanem először jelent meg egy székely rovásírásos emlék, a Csíkszentmihályi Felirat másolata és megfejtési kísérletei. Ugyanakkor fölfedezték azt is, hogy ez a régi, hun eredetűnek vélt írás kiválóan alkalmas nemesi családokat legitimáló “ősi” iratok gyártására. Miután viszont az így készült “krónikák" titkait fölfedték, a kutatók bizalmatlanná kezdtek válni a székely rovásírás valódi, nem hamisított emlékeivel szemben. (...)Az áttörés csak Sebestyén Gyulának sikerült 1915-ben megjelent A magyar rovásírás hiteles emlékei című nagy jelentőségű monográfiájával. (...) Sebestyén könyvének a legnagyobb érdeme amellett, hogy sikerült elfogadtatnia a tudományos közélettel a székely írás hitelét, hogy a könyvében közölt fényképek megnyitották az utat a további tudományos vizsgálódás számára. (...) A fölkeltett érdeklődés újabb emlékek fölfedezését eredményezte (...)” (Sándor 1991 9-10.) A szocialista és a rendszerváltozás utáni korszak viszo nya a rovásíráshoz A rendszerváltozás óta megfigyelhető a rovásírás “reneszánsza”. Amíg a szovjet megszállás alatt a rovásírással a hivatalos kutatás intézményesítetten nem foglalkozott, magánkiadásban pedig semmi sem jelenhetett meg, a sajtószabadság általánossá válásával fellendült az érdeklődés e már-már elfelejtett régi írásrendszerünk iránt is. A rovásírással kapcsolatos ismeretek népszerűsítése — habár ez tudomásunk szerint sehol sem lett deklarálva — a “szocializmus” éveiben ugyanolyan nacionalista, és ezért üldözendő jelenségnek számított, mint a Kossuth-címer, a Szent Korona, az 1956-os forradalom, a trianoni békeszerződés vagy a határon túli magyarság emlegetése. A könyvkiadóknak és kutatóhelyeknek a rovásírástól való idegenkedéséhez az is hozzájárulhatott, hogy a romániai és a nyugati magyarság kiadványai viszont időről időre jelentettek meg népszerűsítő írásokat e tárgyban, ezekre pedig hivatkozni nem volt tanácsos. Mivel a rovásírás-kutatás nem volt és ma sincs intézményesítve, és ezért végig marginális maradt, a vele való foglalkozás, így forráskiadásul is szolgáló monografikus jellegű munkák megírása is műkedvelő kutatókra hárult (ld. pl. Forrai s. a., Forrai 1994). E munkák tudományos színvonala — ha nem is minden passzusukat tekintve — egyenetlen, semmiképp sem éri el latin betűs nyelvemlékeink szövegkiadásainak, vagy a róluk írt monográfiák színvonalát. Az összefoglaló igényű munkák sorában kivételt képez az erdélyi néprajzos Ráduly János könyve, aki hivatásos kutató lévén a magyar rovásírást taglalva nem kalandozik el az ókorig, mint azt például Forrai teszi. A rendszerváltozás után hirtelen nagy számú cikk és könyv jelent meg a rovásírásról, s már akadály nélkül kerülhettek be az országba a rovásírással foglalkozó nyugati és erdélyi kiadványok. Nemegyszer ilyen témájú nyugati kiadványokat terjesztettek és terjesztenek ma is fénymásolt formában élelmes vállalkozók (például: Magyar Adorján: Ős (sic!) magyar rovásírás. Az “A Fáklya” kiadása, Warren, Ohio, U. S. A., 1970). A fővárosban létrejött egy írástörténeti Kutató Intézet nevű alapítvány, amely írástörténeti Tanulmányok címen kétes színvonalú sorozatot ad ki. (A sorozat első két darabja: Bronzkori magyar írásbeliség (sic!), illetve Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon (sic!).) A rovásírásról írók és az azért lelkesedők részben azokból a műkedvelő körökből kerültek és kerülnek ki ma is, akik a magyarságot a suméroktól, a szkítáktól, a hunoktól, a törököktől stb. eredeztetik, és akik a magyar nyelv, ill. nép finnugor eredetét vallókat egyenesen hazaárulónak (!) tartják. Magától értetődik, hogy a filológusok nagy részében ez még nagyobb ellenérzést vált ki a rovásírás és az azzal foglalkozó amatőr kutatók iránt. Mindazonáltal a rendszerváltozás után annak a jelei is megmutatkoztak, hogy a tudományosság kezdi felismerni a rovásírás-kutatás elhanyagolásából előállt helyzet visszásságát. “Az e témával foglalkozó szakemberek számára nincs rendszeres fórum, ahol új eredményeiket bemutathatnák, ötleteiket megvitathatnák. Ezért született a gondolat, hogy a JATE Altajisztikai Tanszéke és ennek Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja egy szimpozion keretében teremtsen lehetőséget a legfrissebb ismeretek közzétételére, műhelyviták folytatására, bizonyos metodikai vonatkozások tisztázására. Az egynapos konferenciát 1992 március 26-án sikerült megrendezni, a Szegedért Alapítvány támogatásával. Ennek a szimpozionnak az anyagát tartalmazza a Magyar Őstörténeti Könyvtáré. kötete” - olvashatjuk a Rovásírás a Kárpát-medencében című vonatkozó kiadványban. E sorozat első darabja egyébként egészében egyik rovásemlékünknek szentelt monografikus munka (Sándor 1991). Erre, a rendszerváltozás utáni korszakra esik eddig ismeretlen rovásemlékek felfedezése, korábbra datálása (lásd fent), illetve publikálása. Tavaly tette közzé elsőként Sándor Klára az 1497-ben készült Gelencei Feliratot (3. kép), melynek jelentőségét abban láthatjuk,hogy Székelyföldnek olyan területéről került elő, ahonnan eddig nem volt ismeretes rovásemlék; másrészt a székelyderzsi felirat (...) párhuzamának tekinthető; harmadrészt pedig az eddig előkerült, elkészítésük dátumát is jelző emlékek közül a legkorábbi.” (Sándor 1996). Érdemes megjegyezni, hogy a ro .MAGYAR MÚLT