Kapu, 1997. április (10. évfolyam, 4. szám)

MAGYAR MÚLT - Tóth Szilárd: Rovásírás és latin betűs írás

36 .MAGYAR MÚLT Benkő (b): 79-80). A vargyasi keresztelőmedence ro­vásfelirata: 1994-ben került elő a lebon­tott középkori templom helyén; egy XIII- XIV századi keresztelőmedence pere­mén olvasható; a három legrégibb emlék egyike (vő. homoródkarácsonyfalvi fel­irat. székelydályai felirat) (Benkő (a) 32, Benkő (b): 77-79.); a református ima­ház mellett, mészgödörásáskor került elő 1994. VII. 27-én (Ráduly: 79-83). A székelydályai felirat (1. kép): refor­mátus templom falán, kívül található; 1993 és 1995 között került elő, 9 m hosszú; 9- 99 cm magas rovásjelek a középkori va­kolatba karcolva; több helyen sérült; mind­ezidáig megfejtetlen; talán 1400 körüli; a három legrégibb emlék egyike (vő. ho­moródkarácsonyfalvi felirat, a vargyasi keresztelőmedence rovásfelirata (2. kép); Benkő (a): 32, Benkő (b): 75-78) A rovásírással való foglalkozás törté­netének áttekintése céljából idézzük Sándor Klára szavait: ‘‘A székely rovás­írás, mióta a tudósok felfigyeltek rá, ko­ronként különböző megítélésben és fi­gyelemben részesült. Kézaitól kezdve aki először tett említést a székelyek fá­ba vésett betűiről a 18. század végéig leginkább csak “tudtak róla”, a széke­lyekről készített leírásokban megemlí­tették, kuriózumként számon tartották. Külön ki kell emelni Telegdi Jánost, aki az írás megmentésére és elterjeszté­sére tett kísérletet. (...) A 18.-19. század fordulója körül azonban már nemcsak hi­vatkoznak a székelyek írására, hanem először jelent meg egy székely rovásírá­sos emlék, a Csíkszentmihályi Felirat másolata és megfejtési kísérletei. Ugyan­akkor fölfedezték azt is, hogy ez a régi, hun eredetűnek vélt írás kiválóan alkal­mas nemesi családokat legitimáló “ősi” iratok gyártására. Miután viszont az így készült “krónikák" titkait fölfedték, a kuta­tók bizalmatlanná kezdtek válni a székely rovásírás valódi, nem hamisított emléke­ivel szemben. (...)Az áttörés csak Sebes­tyén Gyulának sikerült 1915-ben megje­lent A magyar rovásírás hiteles emlékei című nagy jelentőségű monográfiájával. (...) Sebestyén könyvének a legnagyobb érdeme amellett, hogy sikerült elfogadtat­nia a tudományos közélettel a székely írás hitelét, hogy a könyvében közölt fényké­pek megnyitották az utat a további tudo­mányos vizsgálódás számára. (...) A föl­keltett érdeklődés újabb emlékek fölfede­zését eredményezte (...)” (Sándor 1991 9-10.) A szocialista és a rendszer- változás utáni korszak viszo­nya a rovásíráshoz A rendszerváltozás óta megfigyelhe­tő a rovásírás “reneszánsza”. Amig a szovjet megszállás alatt a rovásírással a hivatalos kutatás intézményesítetten nem foglalkozott, magánkiadásban pe­dig semmi sem jelenhetett meg, a saj­tószabadság általánossá válásával fel­lendült az érdeklődés e már-már elfel­ejtett régi írásrendszerünk iránt is. A ro­vásírással kapcsolatos ismeretek nép­szerűsítése — habár ez tudomásunk szerint sehol sem lett deklarálva — a “szocializmus” éveiben ugyanolyan na­cionalista, és ezért üldözendő jelenség­nek számított, mint a Kossuth-címer, a Szent Korona, az 1956-os forradalom, a trianoni békeszerződés vagy a hatá­ron túli magyarság emlegetése. A könyvkiadóknak és kutatóhelyek­nek a rovásírás­tól való idegenke­déséhez az is hozzájárulhatott, hogy a romániai és a nyugati ma­gyarság kiadvá­nyai viszont idő­ről időre jelentet­tek meg népsze­rűsítő írásokat e tárgyban, ezekre pedig hivatkozni nem volt taná­csos. Mivel a ro­vásírás-kutatás nem volt és ma sincs intézményesítve, és ezért végig marginális maradt, a vele való foglal­kozás, így forráskiadásul is szolgáló monografikus jellegű munkák megírá­sa is műkedvelő kutatókra hárult (Id. pl. Forrai s. a., Forrai 1994). E munkák tu­dományos színvonala — ha nem is minden passzusukat tekintve — egye­netlen, semmiképp sem éri el latin be­tűs nyelvemlékeink szövegkiadásainak, vagy a róluk írt monográfiák színvona­lát. Az összefoglaló igényű munkák so­rában kivételt képez az erdélyi népraj­zos Ráduly János könyve, aki hivatá­sos kutató lévén a magyar rovásírást taglalva nem kalandozik el az ókorig, mint azt például Forrai teszi. A rendszerváltozás után hirtelen nagy számú cikk és könyv jelent meg a ro­vásírásról, s már akadály nélkül kerül­hettek be az országba a rovásírással foglalkozó nyugati és erdélyi kiadvá­nyok. Nemegyszer ilyen témájú nyuga­ti kiadványokat terjesztettek és terjesz­tenek ma is fénymásolt formában élel­mes vállalkozók (például: Magyar Ador­ján: Ős (sic!) magyar rovásírás. Az “A Fáklya” kiadása, Warren, Ohio, U. S. A., 1970). A fővárosban létrejött egy írástörténeti Kutató Intézet nevű alapít­vány, amely írástörténeti Tanulmányok címen kétes színvonalú sorozatot ad ki. (A sorozat első két darabja: Bronzkori magyar írásbeliség (sic!), illetve Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgya­kon (sic!).) A rovásírásról írók és az a- zért lelkesedők részben azokból a mű­kedvelő körökből kerültek és kerülnek ki ma is, akik a magyarságot a sumé- roktól, a szkítáktól, a hunoktól, a törö­köktől stb. eredeztetik, és akik a ma­gyar nyelv, ill. nép finnugor eredetét val­lókat egyenesen hazaárulónak (!) tart­ják. Magától értetődik, hogy a filológu­sok nagy részében ez még nagyobb el­lenérzést vált ki a rovásírás és az azzal foglalkozó amatőr kutatók iránt. Mindazonáltal a rendszerváltozás után annak a jelei is megmutatkoztak, hogy a tudományosság kezdi felismerni a rovás­írás-kutatás elhanyogolásából előállt hely­zet visszásságát. “Az e témával foglalko­zó szakemberek számára nincs rendsze­res fórum, ahol új eredményeiket bemu­tathatnák, ötleteiket megvitathatnák. Ezért született a gondolat, hogy a JATE Altajisztikai Tanszéke és ennek Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja eg\ szimpo- zion keretében teremtsen lehetőséget a legfrissebb ismeretek közzétételére, mű­helyviták folytatására, bizonyos metodi­kai vonatkozások tisztázására. Az egyna­pos konferenciát 1992 március 26-án si­került megrendezni, a Szegedért Alapít­vány támogatásával. Ennek a szimpo- zionnak az anyagát tartalmazza a Magyar Őstörténeti Könyvtáré, kötete” - olvashat­juk a Rovásírás a Kárpát-medencében cí­mű vonatkozó kiadványban. E sorozat el­ső darabja egyébként egészében egyik rovásemlékünknek szentelt monografikus munka (Sándor 1991). Erre, a rendszer- változás utáni korszakra esik eddig isme­retlen rovásemlékek felfedezése, korább­ra datálása (lásd fent), illetve publikálá­sa. Tavaly tette közzé elsőként Sándor Klára az 1497-ben készült Gelencei Fel­iratot (3. kép), melynek jelentőségét ab­ban láthatjuk, “hogy Székelyföldnek olyan területéről került elő, ahonnan eddig nem volt ismeretes rovásemlék; másrészt a székelyderzsi felirat (...) párhuzamának tekinthető; harmadrészt pedig az eddig előkerült, elkészítésük dátumát is jelző emlékek közül a legkorábbi.” (Sándor 1996). Érdemes megjegyezni, hogy a ro-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék