Kapu, 1997. október (10. évfolyam, 10. szám)
TALLÓZÓ - Kanadai Magyarság: Kolombusz előtt 500 évvel
TALLÓZÓ Magyarság 1997. január 9. Cúth János Kolumbusz előtt 500 évvel Amerika 1000 éves felfedezése magyar tett volt... Jó amerikai szokás szerint, a mindenkori ünnepek színvonalát az elpuffogtatott tűzijátékok tonnáiban, a lampionokra és egyéb cégérekre, egyáltalán a kulisszákra és pezsgős rendezvényekre fordított dollármilliókban mérik. Végül aztán az az érzése támad az embernek, hogy az ünnep eredete és lényege teljesen elsikkad a durrogás, a kápráztató fényözön és rongyrázás közepette, s hogy itt a ma embere ünnepli önmagát, megmámorosodva a külsőségektől és önmagától... Ezen a ponton Amerika felfedezésének csinnadrattás 500. évfordulójára kell utalnom, amely igazi nagy népünnepélyt tett lehetővé Amerika-szerte, sőt az egész világon. Könyvek és cikkek özöne született ez alkalomból, filmek készültek és parodisztikus életképek elevenítették föl a hősi kor legendás tettét. — Igazi amerikai banzáj volt. Viszont mi van akkor, ha én most visszafogott, tiszteletteljes ünnepélyességgel kinyilvánítom, hogy a magyarság, ugyanezen időben, saját ünnepeként ünnepelhette volna Amerika felfedezésének ezredik évfordulóját?! Az egymást követő millenniumok sorában ez lehetett volna az első, 1992-ben, amelynek alkalmával az egekig kúszhatott volna a magyar trikolor, a világ népeinek levett föveggel tisztelgő végtelen sorfala előtt. Íme a végletekig megmásított történelem egyik agyonhallgatott, valós mozzanata. 982-ben Vörös Erik, norvég vezér felderítette Grönlandot, majd négy év múltán, mintegy ötszáz fős kolóniát létesített ott. Tíz évvel később Vörös Erik fia, Leif Erikson, hajósai kíséretében végigjárta az új kontinens partjait. Erről a páratlanul merész kalandról így ír Johannes Bronsted “A vikingek” című könyvében (Budapest, 1983—A Penguin Books Ltd., kiadásának fordítása) 103. oldalán: „A 35 tagú expedíció 992-ben érhette el Hellulandot, vagyis a Hudson-öböl északkeleti bejáratát.” Samuel Laing 1844-ben Londonban, angol fordításban kiadta Snorro Sturleson 1215-ös krónikáját, a “Heimskringla”-t. Ebben olvasható az 1387-ben kelt Flatergarbók is, amely Amerika vikingek általi felfedezéséről ad számot: „... Egy este a Leif által két csoportra osztott felderítők egyike eltűnt. Tyrkir hiányzott, a déli születésű idegen. Mivel ő volt Leif nevelőapja és a rangidős vezér, Leif aggódni kezdett és társait hibáztatta Tyrkir eltűnése miatt. Ezt követőenemberével azonnal a keresésére indult. Rövid idő múltán rá is bukkantak az öregre, akit nagy örvendezéssel fogadtak keblükre. Türkir kistermetű, lapos arcú, éles szemű ember volt, jártas minden mesterségben. Leif megkérdezte tőle, hogy miért távolodott el társaitól. Ezt követően érdekes dolog történt. A rangidős vezér olyan izgatottan gesztikulált, hogy azonközben a saját nyelvén beszélt, amely beszédből a többiek semmit sem értettek... — Nem távolodtam el sokkal messzebbre a többiektől, de fontos hírem van: szőlőtőkéket és venyigéket találtam! — fordította le végül is közlendőjét. — És ez csakugyan így van, nevelőapám? — kérdezte Leif. — Pontosan! Hiszen én olyan vidéken nőttem föl, ahol bőven terem a szőlő — mondta Tyrkir. Egy éjszakát ott töltöttem helyben, majd egy csónakot megraktam venyigés szőlővel... Leif a földet erről a fölfedezésről nevezte el Vinlandnak (Szőlőországnak)!” Laing állapította meg elsőként, hogy Tyrkir magyar volt! A Tyrkir szó a Norsk Riksmalsordbók c. szótár (Oslo, 1957) szerint török-tatár nyelvet beszélő embert jelent. Az izlandi nyelvben a Tyrki a “Türk" megfelelője, márpedig a korabeli görög, arab és török források egyöntetűen a magyarokat jelölik türkokként. “Türker” valószínűleg Bulcsú vezér hadtörténeti jelentőségű, lélegzetelállítóan káprázatos németországi hadjárata során eshetett német fogságba, de az sem kizárt, hogy a rákövetkező augsburgi csata alkalmával ragadt német földön, ahonnan vagy megszökött, vagy megvásárolták őt a vikingek. De ne találgassunk, mert a találgatás ebben az esetben csupán hitelrontást eredményezhet. Walter Kramer megjegyzi a Világ csodáiban, hogy Türkir valóban nem téveszthette össze a vadszőlőt és a különféle bogyókat a valódi szőlővel, hiszen az előzőleg felderített labradori partokon bőven terem az ilyesmi, amit Hovgaard bizonyít (1971:173,197, 203). A vikingek egyébként is előbb-utóbb megértették volna egy német beszédét a szőlőről és a borról, hiszen nyelveik meglehetősen hasonlóak. A magyar nyelvvel szemben viszont tanácstalanok voltak. Az 1700-as években aztán egy “rúnafeliratos” követ találtak Új-Skócia Yarmouth-öleténél. A leletet hosszú időn keresztül Yarmouth közkönyvtárában őrizték. Kanada Útikönyve szerint a 181 kg-os kő a Yarmouth Country Museum „Türker” felfedezésének bizonyítéka, az Új-Skócia Yarmouth öblénél talált homokkő felirat, amely egyben a legősibb magyar írásos emlék, amely messze megelőzi az eddig ismerteket! 55