Kapu, 1997. október (10. évfolyam, 10. szám)

VILÁGSZERTE - Búcsú Tollas Tibortól

54 Búcsú Tollas Tibortól Nehezen találunk szavakat, hogy méltóan tudjunk megemlékezni hű barátunkról, harcos társunkról, a kiváló költőről, emigrációnk mértékadó s vezető személyiségéről. Bár ismertük betegsége súlyosságát, az utolsó per­cig — amikor már hosszabb idő óta nem ismert meg — reménykedtünk a csodában, hogy Tollas Tibor felépül. Ennek voltak néha jelei is, de nem mertünk ennek lehetőségéről olvasóinknak beszámolni. Tollas Tiborról nálunk méltóbban fognak majd megemlékezni a börtöntársak, az írók, a költők, a szabadság­­harcos társak, a barátok; mi csak néhány keresetlen szóval szeretnénk búcsúzni a Nemzetőr munkatársai nevében. A NEMZETŐR megalapítása után még Bécsben a lap és saját feladatát abban látta, hogy segítsen az 1956- os menekültek sorsának alakításában nyugaton, egyben minden emigránsnak hitet, reményt adni, hogy “eljön még a feltámadás”. Addig is folytatni kell harcunkat az istentelen bolsevizmus ellen a szellem fegyvereivel, de nemcsak magyar, hanem idegen nyelveken is hirdetni a magyar igazságot. Kifejtette azt, hogy a magyarság fennmaradása a legfőbb feladatunk. A NEMZETŐR-t is ennek a szolgálatába kívánta állítani. Mindezt végre is hajtotta. Sorsa azé a nemzedéké volt, amely rossz csillag alatt született. Átélte a háború szörnyűségeit és az azt követő terror éveit a börtönben, majd fontos szerepet vitt 1956 csodálatos forradalmában, így lett Tollas Tibor nemcsak 1956 költője, de 1956 szellemiségének egyik leghitelesebb letéteményese. Tollas Tibor úgy élt és cselekedett élete végéig, mint aki mindig csak a szíve sugallatát követte. Ismerte a titkot, hogy a Mindenható nem azért oltotta belénk a szeretetet, hogy ezt elrejtsük, hanem hogy az tovább adjuk. Bejárta az egész nyugati világot mindenütt hirdette 1956 szellemiségét, ő volt az összmagyarság megbízás nélküli ügyvivője, nagykövete. Bár gyötörte a honvágy, mégsem települt haza. Feladatának kiteljesülését nyugati felvilágosító munkájában, a magyar szórványok magyarságtudatának fenntartásában látta. Ennek ellenére, amikor csak tehette, hazalátogatott. Otthon látta, hogy mennyire szüksége van ennek a kishitűvé sorvasztott népnek a hazatalálására. Helyesen hirdette, hogy a talpraállás érdekében csak magunkra számíthatunk. Munkájának talán legsikeresebb alkotása volt a Gloria Victis 1956 létrehozása. Mindenütt, ahol lehetősége volt, főleg ebből idézett. Mert a világon akkor mindenütt versben írták és énekelték meg forradalmunkat, így marad ránk a Gloria Victis, mint forradalmunk bibliája. Felejthetetlenül maradt még ránk egyik mondása, amit az egész világon hirdetett: “Még a vérségi kapcsolat­nál is fontosabb, szentebb a szellemi összetartozás!” Búcsúzóul itt még egy mondásra szeretnénk visszaemlékezni. Egyszer, egy szép, napos őszi délután sétál­tunk nyomdánk környékén. Hirtelen megállt. Tibor az égre nézett, hangjában a gyermeki csodálkozás: “De szép az élet!...” — mondta. Ezt csak egy hívő, reménykedő ember tudja így kimondani. Ez volt az őszinte, igaz, pótolhatatlan Tollas Tibor. Isten Veled! Nyugodjál békében! v. Radnóczy Antal Dr. Makra Zoltán :VILÁGSZERTE LE­NYOMATOK — villanások Párizsban és Budapesten címmel n­ypt,fotótárlata A. Csikós-f­iak Nyíregyházán a Móricz Zsigmond színházban 1997. október 9-én. Az alkotó így gondolkodik a tárlat anyagától. “Ha be is tagad minket a párizsi múlt, megetet, felruház, nem mutatja még arcait. Órákat vár­­hatsz egy ablak alatt, amíg kinéz a Szajnám­ egy idegen lányalak. S arca még­ messzi, áttetsző akkor is. Itthon minden kézzelfogható. Ismerős. Rádköszön.­­ Ilyen valóság, ahogy a macskák látják. Állítólag. Fekete-fehér. Kitekintünk a világba, szétnézünk otthoni tájaink felett, Párizsban Pestre,­­­ Pesten Párizsra gondolunk, végül itthon vagyunk a földön. Miénk az éjszül! * ka! A verseink, a nagyjaink. Vonzanak g­egírást. Idekötnek barátaink. 'A­­ * Fotózni fényűző dolog. A többségnek csak a fénymásolat marad. Ez némi A kiállító ív november 18-tól Balanmfü­reden lesz látható a Hotel Vasutas-

Next