Kapu, 1999. június-július (12. évfolyam, 6-7. szám)

GONDOLKODÓ - Csontos Gábor: Itt nem élnek, meghalnod kell

o 8 ér­es minél kisebb költségbe kerüljön a munkavállaló? Vagy a legújabban elterjedni látszó magánvállalko­zói alkalmazásban keletkezett jövedelemről, amikor a bért bruttó összegben, számla ellenében fizetik ki, ugyanakkor az adószabályozás miatt semmit nem lehet leírni? S a megélhetést biztosító bruttó bér mint nyereség jelentkezik a magánvállalkozó adóbevallásán, amit külön nyereségadó terhel? A hivatalos gazdaságpolitika pedig arról beszél, hogy az állandóan növekvő GDP további gyarapodásának kulcskérdése a költségvetés kiegyensúlyozottsága. A kiegyensúlyozottságot pedig a költségvetési hiány mérséklése, a nemzeti jövedelem újraelosztásának átcsoportosítása az állami szférából a magánszférába beáramló külföldi tőke kedvező feltételeinek megteremtése, az inflációs várakozások mérséklése, a túlzott bérkiáramlás megakadályozása biztosíthatja csak. Ugyancsak a gazdaság exportorientációja, a tőkeáramlás további liber­alizációja, a szabad kereskedelem minél szélesebb mértékben kiterjesztése. S az örökös dicsekvés, hogy a magyarországi GDP-t jelenleg már 85%-ban a külföldi érdekeltségű vállalatok termelik meg. Ami azt jelenti, hogy a külföldtől egyre nagyobb függőségben van a magyar gazdaság. A külföldi államadósság jo-jó módjára hónapok alatt felmegy-lejön. Ez év januárjában még bruttó 22,9 milliárd US-dollár (az MNB szerint). A költségvetés külföldi adóssága jelenleg bruttó kb.10 milliárd dollár (kb. 2500 milliárd forint, Államadósság Kezelő). Könyvelési varázslat? S mi a különbség a kettő között? A függetlenített MNB úgy bocsátja ki a kötvényeket, mintha nem lenne holnap. Az 1999-ben várhatóan kibocsátásra kerülő, kb. 10 milliárd dollár értékű állampapírok rögzített kamatlábai és hosszabb futamideje a tőzsdei spekulációt segíti elő (Népszava, 1999. május 29. Szép Szó melléklet, Wiesel Iván közgazdász, Gazdasági taposóaknák, 1. old.). Egyszerű oknál fogva - mondja Wiesel Iván. A megtakarításokat érdemesebb ezekbe a papírokba fektetni, mint a bankban hagyni, kitéve azt a pénzromlásnak és a nevetségesen alacsony kamatjö­vedelmezőségnek. Bár ezzel csökken a bankok vállalkozásokba kihelyezhető hitelezési kerete is, ami a termelői reálszféra jó esetben stagnálását, rosszabb esetben hanyatlását eredményez­heti. Nincs a fejlesztésre hitel, illetve olyan magas kamatozású, hogy nem éri meg felvenni. A kizárólagos exportorientáltság, s az abban javarészt szerepet vivő multinacionális cégek kivitelre termelési szintje viszont a külpiaci gazdasági folyamatok függvénye. Ha figyelembe vesszük a világgazdasági válság kiterjedésének lehetőségét az EU-ra, a hazai rendelés­­állomány, egyben a kapacitások csökkenése és a készletek növekedése ezt­ a tényt - úgy tűnik - visszaigazolják. Ha a nemzetközi gazdasági dekonjunktúra a magyarországi multinacionális vállalatokat is érinti, akkor ennek vissza­hatásaként a hazai folyó fizetési mérleget és a külkereskedelmi egyensúlyt is veszélyezteti. Tehát nőni fog a költségvetési hiány, amit esetleg kölcsönből kell fedezni. Talán ezért járt Japánban az MNB elnöke a pénzügyminiszterrel? Újabb adósságcsapda készül? S újabb nagyszabású privatizáció? Nehogy valami is megmaradjon állami­­társadalmi köztu­lajdonban? A jövő nemzedékeinek? Visszatérő panasz a multinacionális vállalatoktól: a hazai beszállítók sem minőségi, sem egyéb téren nem megfelelő partnerek. Pedig a jelenlegi kormány is közép- és kisvállalkozó-„barát”. A kis- és középvállalkozások minőségi követelményeknek megfelelését például gátolja a krónikus tőkehiány, a hitelek magas kamatlábai, a kiszámíthatatlanul változó vállalkozói adó- és egyéb járulékterhek, a monetáris eszközökkel sakkban tartott belső piaci, állandósult üzleti létbizonytalanság. Ez utóbbi a munkahely nem teremtésre is kihat. A népességszaporulatra szintén visszaható tényezők az alapvető élelmiszerek beszerzési lehetőségei. A társadalomnak az utóbbi néhány évben szinte menetrendszerűen meg kellett küzdeni a mezőgazdasági csatározásokkal, az aknákkal, bombákkal, amelyek a valós harcterekhez hasonlóan a lakosságot kényszerítik a háborús helyzetekben megszokott túlélésre. A tavalyi évben nagy fanfárral meghirdetett iskolatejprogram a tej túltermelést volt hivatott csökkenteni, miközben a KSH a tejtermelő tehenek számának csökkenéséről készített statisztikája megdöbbentő. Zala megyében - legjobb tudo­másom szerint - nincs tehén. Mert nem éri meg a gazdának a tartása. A tejtúltermelés érdekes vonzata az, hogy a kereskedelemben forgalmazott tej íze szinte meg sem közelíti vagy egyenesen nélkülözi az igazit. (A zacskós 2,8%-osra is gondolok. Nem régen vásároltam a piacon tejet. Tehénből fejeztet. Könnyeztem, amikor ittam. Elfeledett ízek tértek vissza. Sőt, még aludttejet is készítettem belőle. Próbáljon meg valaki zacskós tejből aludttejet készíteni!­ Felmerülhet a kérdés az emberben, vajon tej címén mit is vásárol, illetve fogyaszt? Mi kerülhet 100 forintba? Arról már nem is beszélve, hogy ebben az ágazatban is - a „szerencsés privatizáció” követ­keztében - a multinacionális cégek piac- és termelésré­szesedése a döntő. S még egy aprócska kérdés: ha kevesebb a tehén, akkor mitől van tej­últermelés? Az import nyugati tejporból és vízből? A másik front a sertések körül alakult ki. Megint az a baj, túl sok a sertés. A 10 évvel ezelőtti majdnem 10 millióhoz képest a jelenlegi 4 és fél még mindig sok. A külföldi kezekben levő felvásárló, feldolgozó és kereskedelmi cégeknek. Mondjuk, a magyar sertéstenyésztő drágán és rossz minőséget tenyészt. A fogyasztónak nem kell. Nos, a magyar fogyasztó a hazai bérkiáramlások nagyságának köszönhetően nem tudja megfizetni a kereskedelmi cégek által felkínált disznóhús árát. A pénzügyi szférában, meg a független MNB- ben dolgozók a disznóhús helyett a marhahúst, azt is angolszász módra szeretik. És meg is tudják fizetni. A mellényzsebükből. Tehát őket nem érinti a sertésválság. A sertéstermelő is ragaszkodik az igazához. Mert a disznótartás, a takarmányozás, az orvosi költségek, az adó és egyéb járulékok terhelése miatt csak bizonyos összeg felett tudna értékesíteni. Természetesen a piacgazdasági viszonyokat építő Magyar­­országon a verseny szava a döntő: mi az olcsóbb? Tehát a külföldi tulajdonú cégek importálnak. Nyugatról, mert ott dollárért és az EU-s mezőgazdasági exportszubvencióknak köszönhetően „centekért” hozzá lehet jutni a disznóhúshoz. Mert ott tényleg többlettermelés van. (Amit itt nyugati áron árulnak, piaci monopolhelyzetük miatt. S ezzel vagy rákényszerítik a magyar sertéstermelőt a termelési költség alatti felkínált felvásárlási ár elfogadására, vagy egyszerűen kiszorítják őket a piacról és a termelésből.) S ugyanezen cégek viszont Magyarországon minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák a magyar kormányt, hogy szub­vencionálja és esetleg importvámmal védje a magyar sertéstenyésztőt. A monetáris költségvetési szemlélet sem engedi meg az állami költségvetésből a megengedettnél nagyobb támogatást. Ezen még Torgyán József sem tud változtatni. A tudatosan előidézett sertésválság mérséklését kikényszerítő támogatási intézkedések viszont költségvetési túlköltekezés veszélyét jelenthetik. Mondják a fanatikusan monetáris beállítottságú pénzügyesek. A halmozottan jelentkező költségvetési hiány viszont ismét előidézhet egy állami eladósodási folyamatot (külföldi kölcsönt kell felvenni), amit a financiális megszorítási csomag (lásd Bokros-csomag) 28

Next